Simó Károly alpolgármester: Az előző ülésen döntött arról a Közgyűlés, hogy megbízza az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-t a Modern Városok Program keretében az Érd, Velencei út projekt keretében tanulmányterv elkészítését, mely szálláshely-fejlesztést helyez el azon a területen. A jelenlegi előterjesztés ennek a pénzügyi fedezetét biztosítaná. Hozzáteszi, hogy vélhetően ebben a projektben is, mint ahogy más Modern Városok Program projekt esetében is lesznek még feladatai a Kft-nek, ez az elem azért lett előre hozva, hogy a területen haladó többi projekttel összhangban legyen. Vélhetően április, illetve május környékén lesznek az egyéb feladatok – melyeket a Városfejlesztési Kft. kaphat – előterjesztve, és akkor tudnak a feladatokról, illetve a hozzájuk rendelt pénzösszegekről is.

Pulai Edina, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Bizottság a Közgyűlést megelőzően rendkívüli ülést tartott, megtárgyalták a sürgős előterjesztést, melyet elfogadásra javasolnak, azonban hozzá kívánja tenni, hogy a 6 millió forint a költségvetés általános tartaléka terhére kerül beépítésre. Szűcs Gábor képviselő indítványára a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság annak az átgondolását kéri a hivataltól, illetve a Közgyűléstől, hogy esetlegesen tervezzenek egy alapot a költségvetésben, mely folyamatos felhasználást biztosít a Kft. részére, kérik ennek átgondolását.

Szűcs Gábor képviselő: Hozzáteszi, hogy a javaslatot Tekauer Norbert képviselővel közösen javasolták.

T. Mészáros András polgármester: Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2017. évi módosított üzleti tervét a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság részére a Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges beépítési koncepcióterv elkészítéséhez 6.000.000,- Ft plusz forrást biztosít, melynek költségvetési fedezete a 2017. évi költségvetés általános tartaléka.

A társaság a 2017. évi módosított üzleti tervében az önkormányzat részéről a Társaság számára biztosított forrás összege összesen 551.173.000,- Ft-ra változik.

A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a határozatban megfogalmazott együttes feltételek teljesítése esetén a város 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdése szerint a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat módosítását az üzleti tervben foglaltak szerint hajtsa végre, valamint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-vel a határozat végrehajtása érdekében a szükséges szerződést kösse meg.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

A határozati javaslat melléklete – annak formátuma miatt (.xls) – a jegyzőkönyv melléklete.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

48/2017. (II.23.)

h a t á r o z a t

az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. 2017. évi üzleti tervének módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2017. évi módosított üzleti tervét a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság részére a Velencei úton tervezett szabadidőközpont- és szállásfejlesztés megvalósításához szükséges beépítési koncepcióterv elkészítéséhez 6.000.000,- Ft plusz forrást biztosít, melynek költségvetési fedezete a 2017. évi költségvetés általános tartaléka.

A társaság a 2017. évi módosított üzleti tervében az önkormányzat részéről a Társaság számára biztosított forrás összege összesen 551.173.000,- Ft-ra változik.

A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a határozatban megfogalmazott együttes feltételek teljesítése esetén a város 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelet 5. § (3) bekezdése szerint a Közgyűlés által hozott döntéseknek megfelelő előirányzat módosítását az üzleti tervben foglaltak szerint hajtsa végre, valamint az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-vel a határozat végrehajtása érdekében a szükséges szerződést kösse meg.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozat melléklete – annak formátuma miatt (.xls) – a jegyzőkönyv melléklete.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

 

T. Mészáros András polgármester: Átadja az ülés vezetését dr. Bács István alpolgármesternek.