T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy a városban több olyan éjszaka is nyitva tartó vendéglátó ipari helység van, melynek működésével kapcsolatban a környezete kifogással élt. A Közrendvédelmi Bizottság módosító indítvánnyal élt a rendelet tervezettel kapcsolatban, amit előterjesztőként befogad.

Szűcs Gábor képviselő: Kérdezi, hogy a vendéglátó üzletekkel kapcsolatban bármilyen hatástanulmány készült-e arra vonatkozóan, hogy a rendelet hogyan fogja a működésüket érinteni.

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet Érd Megyei Jogú Város jegyzője: Minden rendeletalkotási javaslat mögött van hatásvizsgálati lap, melyben megpróbálják megítélni a módosítás, illetve az új rendelet alkotásának a társadalmi hatásait. A vendéglátóhelységek sok esetben a lakók nyugalmát zavarják, és így tevékenységük a pihenéshez való alkotmányos jogba ütközik. A kereskedelmi törvény szerint az üzlet üzemeltetőjének csak bejelentési kötelezettsége van a nyitva tartás vonatkozásában. Másik jelentős gond, hogy az üzletek környékének tisztán tartása sem feltétlenül biztosított, sokszor higiéniai és egészségügyi szabályokat sértő a környezet, amit a kereskedelmi törvény felhatalmazása alapján az önkormányzat rendeletében szabályozhat. Azt várják a rendelettől, hogy mindezek a panaszok megszűnnek és azok az üzlethelységek, ahonnan a legtöbb bejelentés érkezik és a rendőrségnek is sok hatósági intézkedést kell tennie, mert bűncselekmények is történnek, ezt az éjszakai nyitva tartás megtiltásával fogja tudni szabályozni a város, illetve ezek a cselekmények és jelenségek jelentős mértékben korlátozódnak. Ez még nem jelenti azt, hogy a jegyzőnek a hatósági hatásköre megszűnik, tehát a kereskedelmi törvényben és a jogszabályban meghatározott eszközökkel, korlátozásokkal a jegyző, mint kereskedelmi hatóság továbbra is élhet. Viszont a város hozhat olyan szabályokat, hogy a szóban forgó kereskedelmi egységek minél kevesebb problémát okozzanak a környezetüknek. A Közrendvédelmi Bizottság módosító javaslata, amit az előterjesztő befogadott a Polgármesteri Hivatalnak jelent plusz feladatot. Folyamatban van a felmérés, hogy hány éjszaka is nyitva tartó vendéglátó egység van, kb. 150-re becsülhető a számuk. A rendelet hatálybalépésével egy kérelmet kell benyújtani az önkormányzathoz, ha eltérő nyitva tartást szeretnének kérni. A rendelet hatása pozitív és egyértelmű lesz.

Dr. Havasi Márta képviselő: Az előterjesztés végén jelzi az előterjesztő, hogy a rendelet tervezetet véleményezésre megküldték az Érdi Ipartestületnek, illetve a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamarának. Kérdezi, hogy érkezett-e az érintettektől vélemény, és ha igen, akkor azt megismerhetik-e. Kérdezi, hogyha az üzletek éjszaki nyitva tartását korlátozzák, akkor ez mennyire hat ki a környezetvédelmi problémák orvoslására. Nem látja az összefüggést. Szerinte a napközbeni nyitva tartásnál is előfordul az, hogy a működtető nem teszi rendbe az üzlet környezetét, eldobott palackok, cigarettacsikkek, és biológiai hulladékok találhatók. Az előterjesztésben szerepel, hogy: „A tanúk meghallgatása, és a bizonyítékok beszerzése az egyedi esetekben – minden kétséget kizáróan – ezidáig nem támasztotta alá az adott üzlet nyitva tartásának korlátozását.” Általános szabályozásról van szó. Kérdezi, hogy a többségnél zavarta-e az ott lakók életét az éjszaki nyitva tartás.

Szűcs Gábor képviselő: A problémák tapasztalhatóak voltak, hiszen érkeztek bejelentések – mind a szemetelés, mind a különböző rendőrségi ügyek tekintetében. Kérdezi, hogy az érintett vendéglátó ipari egységekkel történt-e egyeztetés, hogy esetleg a rendelet megalkotása nélkül is felszámolnák az áldatlan állapotot. Szerinte a jobb belátásra bírás lett volna az első lépés a Polgármesteri Hivatal részéről. Kicsit szigorúnak érzi a javaslatot. Igen, alkotmányos jog a pihenéshez való jog, de a város vendéglátó ipari szektorát is nézni kell. Ezért kérdezett rá az egyeztetésre, mert szerinte nélkülük nem célszerű egy ilyen döntést meghozni.

Simó Károly alpolgármester: Kérdezi, hogy a rendelet hatálya ki fog-e terjedni az utcai büféárusításra. Több panasz is érkezett hozzá a Felső utcai Nemzeti Dohánybolttal kapcsolatban.

Tekauer Norbert a Közrendvédelmi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy az elmúlt egy évben minden Közrendvédelmi Bizottsági ülésen felmerült ez a téma. Nem az összes vendéglátó ipari egységet érinti, de bizonyos helyeken már normaszinten jelenik meg a bűnözés, a rendőrség körözés alatt álló személyeket talál, folyamatos panasz van bizonyos csoportok éjszakai megjelenésével kapcsolatban. A rendőrség részéről jött a kérés a város felé a bizottságon keresztül, hogy próbálja meg rendezni ezt a kérdést a megengedett jogkörnyezetben. Az eredeti változat talán nem érné el a célját, ezért tette a bizottság a módosító indítványt.

Pulai Edina képviselő: Jónak tartja a rendelet-tervezetet. Nemcsak a környékbeli lakosok nyugalmáról van szó, hanem az Érden szórakozók rá lesznek kényszerítve, hogy időben hazamenjenek. Például szombat reggelenként is lehet ittas fiatalokat látni az utcákon. A jó idő közeledtével nyilván az alkalmi nyitva tartásra lesz igény. Kérdezi, hogy hányszor lehet igényelni az alkalmi éjszakai nyitva tartást.

dr. Bács István alpolgármester: Javasolja a Közgyűlésnek, hogy fogadják el a rendelet tervezetet. Amennyiben Szűcs Gábor képviselő elfogadja részéről a felkérést, akkor vállalják, hogy az elkövetkező hónapokban, mint a Közgyűlés legfiatalabb tagjai figyelemmel kísérik a rendelet bevezetésének eredményét. Amennyiben valamilyen probléma merül fel, akkor lehet módosítani a rendeletet.

Szűcs Gábor képviselő: Elfogadja a felkérést.

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet Érd Megyei Jogú Város jegyzője: A Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara a tervezetre vonatkozóan nem tett észrevételt. Az Érdi Ipartestület a tervezetet a szakmacsoporttal egyeztette és az alábbi vélemény fogalmazódott meg: a tervezet jó, nem sérti a vállalkozók érdekeit, a lakosságnak elegendő lehetőséget biztosít a pihenéshez, éjszakai nyugalmához való jogához. A rendelet tervezetben an olyan szabály, ami a vendéglátó ipari egységek körüli éjszakai szemetelésre vonatkozik, amikor külön eljárással és ellenőrzéssel a hatóság felléphet az üzemeltetővel szemben. A probléma az, hogy az éjszakai nyitva tartás következményeit kell elszenvedniük például a városközpontban reggel –brutális körülményeket lehet találni. Többszöri egyesített ellenőrzést tartottak a hatóságok (rendőrség – polgárőrség – Polgármesteri Hivatal) akár az éjszakai órákban is. Felvették a kapcsolatot az üzletek üzemeletetőivel és a magasabb rendű jogszabályok által előírt papírokat ellenőrizték. Abban is volt hiányosság, de alapvetően olyan jogsértést és bizonyítékokat nem tudtak prezentálni, ami a jelenleg hatályos jogszabályok alapján okot adott volna, hogy bármilyen korlátozással, hatósági eszközzel az adott üzlet üzemeltetését akadályozni lehetne annak érdekében, hogy a higiénia problémák, vagy bűncselekmények elkerülhetőek legyenek. A kereskedelmi törvényben meglévő rendelet-alkotási felhatalmazással eddig nem élt a Közgyűlés. Ez a rendelet-tervezet igen drasztikus, hiszen tiltja az üzletek éjszakai nyitva tartását. Ha valaki ettől eltérő alkalmi, vagy folyamatos éjszakai nyitva tartást szeretne, akkor kérelmet kell benyújtania. Ez minden üzemeltetőre vonatkozik, aki nyitva szeretné tartani az üzlethelységét éjszaka. Amennyiben ebben a kérelemben a szomszédok többsége nem jelzi azt, hogy kifogással él az éjszaki nyitva tartás ellen, akkor lehet határozatlan időre megkapni az éjszakai nyitva tartásra vonatkozó engedélyt, ami akkor kerül visszavonásra, ha bejelentések érkeznek, akkor viszont fél éves, vagy adott esetben egy éves eltiltásra is sor kerülhet. A Polgármesteri Hivatal nem hívott előzetes egyeztetésre minden üzemeltetőt, illetve tulajdonost. Azt a hatást várják a rendelettől, hogy a problémák megszűnnek. Mérni eddig a meglévő eszközökkel próbáltak, de az éjszakai zajmérés nem érte el azt a határt, hogy emiatt retorziót, büntetést lehetett volna alkalmazni. A rendelet-tervezetben részletesen szabályozva van a kérelem tartalma. A kérelemben foglaltak alapján hajnali 2 óráig egyébként általánosan, kivételes esetben 5 óráig, ha azonban kerthelység van, akkor 2 óránál tovább nem lehet nyitva tartani. Szerinte ennek a hatása rövid idő alatt meg fog látszani. A Közgyűlés nem sért olyan kereskedelmi, gazdasági érdekeket, ami miatt ellehetetlenülne ezeknek a vendéglátó ipari egységeknek a működése, de ezt majd az idő fogja bizonyítani. Amennyiben gond lesz, akkor a rendelet módosítására van lehetőség.

Szűcs Gábor képviselő: A tapasztalataikról írásos beszámolót készítenek majd a Közgyűlésnek.

dr. Bács István alpolgármester: Szerinte a rendelet-tervezet nem fogja elérni a kívánt célt. A 4. számú egyéni választókerületben, melynek ő a képviselője, van a város négy legproblémásabb vendéglátó ipari egysége közül három. Az egyik a Polgármesteri Hivataltól 10 méterre található, ahol a rendőrség a délelőtti órákban fog el körözött bűnözőket és árulnak szálanként cigarettát kiskorúaknak. Nem tudnak mit tenni ellenük, a rendőrség se tudja megfogni őket. A rendelet erre nem lesz megoldás. A másik a Polgármesteri Hivataltól 35 méterre található a Budai út legelején, ahol, ha rendőrség este 8 órakor razziázik, akkor 10 emberből 8 engedély nélküli vendégmunkást talál. Ezt minden héten meg lehet tenni, az arány ugyanaz lesz. A rendelet ezt sem fogja befolyásolni. A harmadik vendéglátó ipari egység teljesen szabályosan működik, ez pedig a Borgödör, ami este 10 órakor bezár. A távozó vendégek este 10 óra után elindulnak hazafelé és például az Alispán utcán vonulnak, italoznak, végzik a dolgukat, szemetelnek, zajonganak, ordítoznak és dobálják az üvegeket. Ebben az esetben sem a vendéglátó ipari egység bezárása lesz, ami a célt el fogja érni. Mivel azonban nagy a nyomás a Közgyűlés felé, hogy próbáljon meg tenni valamit ez ügyben, ezért javasolja, hogy alkossák meg a rendeletet. Nézzék meg, hogy mely üzletek fogják kérni az éjszakai nyitva tartást, hány üzlet fogja kérni, és ha szükséges, akkor a későbbiekben módosítsák a rendeletet. Próbálják meg, hátha el fognak érni valamit. Nagyon szkeptikus, de meg kell próbálni, mert a rendőrség és a lakosság felől is nyomás nehezedik rájuk.

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet-tervezetet.

Az előterjesztett rendelet tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 37. § (4) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara és az Érdi Ipartestület véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § A rendelet célja a vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartási rendjének szabályozásával a lakosság életkörülményeinek, pihenéséhez, éjszakai nyugalmához való jogának biztosítása.

2. § (1) A rendelet személyi hatálya a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel a vendéglátó üzletek üzemeltetőire terjed ki.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki:

a) szálláshely szolgáltatókra;

b) üzemanyagtöltő állomáson üzemeltetett vendéglátó üzletekre;

c) a vendéglátó üzletek szilveszteri rendezvényeire;

d) kulturális és sportlétesítményekben üzemeltetett vendéglátó üzletekre;

e) melegkonyhás vendéglátóhelyekre.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában:

a) éjszakai nyitvatartás: a 2200 óra és 0600 óra közötti időszakban történő nyitvatartás;

b) panasz: a vendéglátó üzlet működésével szemben felmerülő egyedi reklamáció, amelyben a panaszos a vendéglátó üzlet működéséből fakadó zajhatásokat, az üzlet engedélyezettől eltérő nyitvatartását, vagy az üzlet környezetének tisztaságát kifogásolja;

c) szomszédos ingatlan: az érintett ingatlannal közvetlenül határos, valamint az azzal sarokkal érintkező, továbbá az utca átellenben lévő oldalán az érintett ingatlannal szemben lévő belterületi ingatlan. Az utca másik oldalán lévő ingatlanok közül azokat kell figyelembe venni, amelyek az utca figyelmen kívül hagyásával a vendéglátó egység által érintett ingatlannal közvetlenül, vagy sarokkal érintkeznének;

d) üzlet: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény szerinti üzlet;

e) vendéglátás: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény szerinti tevékenység.

3. Az éjszakai nyitvatartás szabályai

4. § A rendelet hatálya alá tartozó vendéglátó üzletek - az 5. §-ban foglaltak kivételével - 2200 óra és 0600 óra között nem tarthatnak nyitva.

5. § Folyamatos, vagy alkalmi éjszakai nyitvatartás (a továbbiakban együtt: eltérő nyitvatartás) engedélyezéséről önkormányzati hatósági jogkörben eljárva első fokon a Jegyző dönt.

6. § (1) Eltérő éjszakai nyitvatartás nem engedélyezhető:

a) Lakás rendeltetési egységgel rendelkező társasházban, lakásszövetkezetben lévő üzlet esetén;

b) Ha a kérelem benyújtását megelőző egy évben jogszabálysértő üzemelés miatt a kereskedelmi hatóság jogerős jogszabálysértést megállapító döntéssel lezárt eljárást folytatott le az üzemeltető ellen a kérelem tárgyát képező vendéglátó üzlet (mint székhely/telephely) tekintetében.

(2) Eltérő éjszakai nyitvatartás akkor engedélyezhető, ha:

a) Az (1) bekezdés a) pont hatálya alá nem tartozó közös tulajdonú ingatlanban lévő üzlet esetén a tulajdonostárs a közös tulajdonra vonatkozó jogszabály szerinti arányban hozzájárult, illetve társasház, vagy lakásszövetkezet esetén annak közgyűlése ahhoz hozzájárult;

b) Az üzletet magában foglaló ingatlannal szomszédos ingatlanok tulajdonosai többségükben ahhoz írásban hozzájárultak;

c) Az üzlet működésével összefüggésben a kérelem benyújtását megelőző három hónapon belül megalapozott panaszt nem tettek;

d) Az üzemeltető vállalja, hogy az eltérő éjszakai nyitvatartást követő napon reggel 8-óráig az üzlet környezetében lévő hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról gondoskodik.

7. § (1) Az eltérő nyitvatartási engedélyt vissza kell vonni, ha:

a) az üzlet működése tekintetében több megalapozott panasz érkezik;

b) a kereskedelmi hatóság az üzletet a nyilvántartásból törölte és az üzletet bezáratta;

c) a 6. § (2) a)-b) pontjai szerinti hozzájárulást visszavonják;

d) hivatalból lefolytatott helyszíni ellenőrzésen tapasztaltak ezt indokolják.

(2) Az engedély visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónapig a vendéglátó üzlet eltérő nyitvatartási engedélyt nem kaphat.

(3) Amennyiben a nyitvatartási engedély egy éven belül ismételten kerül visszavonásra, az erről szóló döntés jogerőre emelkedésétől számított egy évig a vendéglátó üzlet eltérő nyitvatartási engedélyt nem kaphat.

8. §  Folyamatos éjszakai nyitvatartás legfeljebb éjszaka 0200 óráig engedélyezhető. A folyamatos nyitvatartási engedély visszavonásig érvényes. Üzemeltetőváltás esetén az új üzemeltetőnek újra meg kell kérnie a folyamatos nyitvatartási engedélyt. A folyamatos éjszakai nyitvatartási engedély hatálya nem terjed ki az alkalmi éjszakai nyitvatartásra, ezért az engedélyezett folyamatos éjszakai nyitvatartás ideje alatti alkalmi nyitvatartási igény esetén a rendelet 9. § szerinti engedélyt kell kérni.

9. § Alkalmi éjszakai nyitvatartás legfeljebb 0500 óráig, a vendéglátó üzlet teraszán, kerthelyiségében tartózkodás esetén pedig legfeljebb 0200 óráig engedélyezhető.

10. § Az alkalmi nyitvatartási engedély iránti kérelmet – annak tervezett időpontja előtt legalább 30 nappal – jelen rendelet 1. mellékletét képező nyomtatványon, a folyamatos nyitvatartási engedély iránti kérelmet jelen rendelet 2. mellékletét képező nyomtatványon kell benyújtani.

11. § Az eltérő éjszakai nyitvatartási engedélyt az üzemeltető köteles az üzletben tartani, és az ellenőrzést végző hatóság kérésére bemutatni.

12. § A jegyző az eltérő nyitvatartás engedélyezéséről nyilvántartást vezet, azzal, hogy a nyilvántartásba történő bejegyzés, illetve törlés tényéről az illetékes rendőrkapitányságot, és a helyi polgárőrséget haladéktalanul tájékozatja.

4. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet 2017. április 1. napján lép hatályba.

14. § Azon vendéglátó üzleteknek, amelyek bejelentett nyitvatartási ideje jelen rendelet hatálybalépésekor 22 óra utáni időpontra szól, az e rendelet szerinti folyamatos éjszakai nyitvatartási engedélyt nem kell megkérniük, a bejelentett feltételekkel változatlanul nyitva tarthatnak. Üzemeltetőváltás esetén az új üzemeltetőnek újra meg kell kérnie a folyamatos nyitvatartási engedélyt.

15. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.”

A befogadott módosító indítvánnyal kiegészített és szavazásra feltett rendelet-tervezet:

14. § Azon vendéglátó üzleteknek, amelyek bejelentett nyitvatartási ideje jelen rendelet hatálybalépésekor 22 óra utáni időpontra szól, az e rendelet szerinti folyamatos éjszakai nyitvatartási engedélyt a rendelet hatályba lépését követő 90 napon belül meg kell kérniük.

15. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.”

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett megalkotta a következő rendeletet:

6/2017. (II.27.)

önkormányzati rendelet

a vendéglátó üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény 37. § (4) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara és az Érdi Ipartestület véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. Általános rendelkezések

1. § A rendelet célja a vendéglátó üzletek éjszakai nyitvatartási rendjének szabályozásával a lakosság életkörülményeinek, pihenéséhez, éjszakai nyugalmához való jogának biztosítása.

2. § (1) A rendelet személyi hatálya a (2) bekezdésben foglalt kivételekkel a vendéglátó üzletek üzemeltetőire terjed ki.

(2) A rendelet hatálya nem terjed ki:

a) szálláshely szolgáltatókra;

b) üzemanyagtöltő állomáson üzemeltetett vendéglátó üzletekre;

c) a vendéglátó üzletek szilveszteri rendezvényeire;

d) kulturális és sportlétesítményekben üzemeltetett vendéglátó üzletekre;

e) melegkonyhás vendéglátóhelyekre.

2. Értelmező rendelkezések

3. § E rendelet alkalmazásában:

a) éjszakai nyitvatartás: a 2200 óra és 0600 óra közötti időszakban történő nyitvatartás;

b) panasz: a vendéglátó üzlet működésével szemben felmerülő egyedi reklamáció, amelyben a panaszos a vendéglátó üzlet működéséből fakadó zajhatásokat, az üzlet engedélyezettől eltérő nyitvatartását, vagy az üzlet környezetének tisztaságát kifogásolja;

c) szomszédos ingatlan: az érintett ingatlannal közvetlenül határos, valamint az azzal sarokkal érintkező, továbbá az utca átellenben lévő oldalán az érintett ingatlannal szemben lévő belterületi ingatlan. Az utca másik oldalán lévő ingatlanok közül azokat kell figyelembe venni, amelyek az utca figyelmen kívül hagyásával a vendéglátó egység által érintett ingatlannal közvetlenül, vagy sarokkal érintkeznének;

d) üzlet: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény szerinti üzlet;

e) vendéglátás: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény szerinti tevékenység.

3. Az éjszakai nyitvatartás szabályai

4. § A rendelet hatálya alá tartozó vendéglátó üzletek - az 5. §-ban foglaltak kivételével - 2200 óra és 0600 óra között nem tarthatnak nyitva.

5. § Folyamatos, vagy alkalmi éjszakai nyitvatartás (a továbbiakban együtt: eltérő nyitvatartás) engedélyezéséről önkormányzati hatósági jogkörben eljárva első fokon a Jegyző dönt.

6. § (1) Eltérő éjszakai nyitvatartás nem engedélyezhető:

a) Lakás rendeltetési egységgel rendelkező társasházban, lakásszövetkezetben lévő üzlet esetén;

b) Ha a kérelem benyújtását megelőző egy évben jogszabálysértő üzemelés miatt a kereskedelmi hatóság jogerős jogszabálysértést megállapító döntéssel lezárt eljárást folytatott le az üzemeltető ellen a kérelem tárgyát képező vendéglátó üzlet (mint székhely/telephely) tekintetében.

(2) Eltérő éjszakai nyitvatartás akkor engedélyezhető, ha:

a) Az (1) bekezdés a) pont hatálya alá nem tartozó közös tulajdonú ingatlanban lévő üzlet esetén a tulajdonostárs a közös tulajdonra vonatkozó jogszabály szerinti arányban hozzájárult, illetve társasház, vagy lakásszövetkezet esetén annak közgyűlése ahhoz hozzájárult;

b) Az üzletet magában foglaló ingatlannal szomszédos ingatlanok tulajdonosai többségükben ahhoz írásban hozzájárultak;

c) Az üzlet működésével összefüggésben a kérelem benyújtását megelőző három hónapon belül megalapozott panaszt nem tettek;

d) Az üzemeltető vállalja, hogy az eltérő éjszakai nyitvatartást követő napon reggel 8-óráig az üzlet környezetében lévő hulladék összegyűjtéséről és elszállításáról gondoskodik.

7. § (1) Az eltérő nyitvatartási engedélyt vissza kell vonni, ha:

a) az üzlet működése tekintetében több megalapozott panasz érkezik;

b) a kereskedelmi hatóság az üzletet a nyilvántartásból törölte és az üzletet bezáratta;

c) a 6. § (2) a)-b) pontjai szerinti hozzájárulást visszavonják;

d) hivatalból lefolytatott helyszíni ellenőrzésen tapasztaltak ezt indokolják.

(2) Az engedély visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónapig a vendéglátó üzlet eltérő nyitvatartási engedélyt nem kaphat.

(3) Amennyiben a nyitvatartási engedély egy éven belül ismételten kerül visszavonásra, az erről szóló döntés jogerőre emelkedésétől számított egy évig a vendéglátó üzlet eltérő nyitvatartási engedélyt nem kaphat.

8. §  Folyamatos éjszakai nyitvatartás legfeljebb éjszaka 0200 óráig engedélyezhető. A folyamatos nyitvatartási engedély visszavonásig érvényes. Üzemeltetőváltás esetén az új üzemeltetőnek újra meg kell kérnie a folyamatos nyitvatartási engedélyt. A folyamatos éjszakai nyitvatartási engedély hatálya nem terjed ki az alkalmi éjszakai nyitvatartásra, ezért az engedélyezett folyamatos éjszakai nyitvatartás ideje alatti alkalmi nyitvatartási igény esetén a rendelet 9. § szerinti engedélyt kell kérni.

9. § Alkalmi éjszakai nyitvatartás legfeljebb 0500 óráig, a vendéglátó üzlet teraszán, kerthelyiségében tartózkodás esetén pedig legfeljebb 0200 óráig engedélyezhető.

10. § Az alkalmi nyitvatartási engedély iránti kérelmet – annak tervezett időpontja előtt legalább 30 nappal – jelen rendelet 1. mellékletét képező nyomtatványon, a folyamatos nyitvatartási engedély iránti kérelmet jelen rendelet 2. mellékletét képező nyomtatványon kell benyújtani.

11. § Az eltérő éjszakai nyitvatartási engedélyt az üzemeltető köteles az üzletben tartani, és az ellenőrzést végző hatóság kérésére bemutatni.

12. § A jegyző az eltérő nyitvatartás engedélyezéséről nyilvántartást vezet, azzal, hogy a nyilvántartásba történő bejegyzés, illetve törlés tényéről az illetékes rendőrkapitányságot, és a helyi polgárőrséget haladéktalanul tájékozatja.

4. Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet 2017. április 1. napján lép hatályba.

14. § Azon vendéglátó üzleteknek, amelyek bejelentett nyitvatartási ideje jelen rendelet hatálybalépésekor 22 óra utáni időpontra szól, az e rendelet szerinti folyamatos éjszakai nyitvatartási engedélyt a rendelet hatályba lépését követő 90 napon belül meg kell kérniük.

15. § Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja.

A rendelet elfogadásáról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Tartózkodik

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen