dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a Spar áruházzal az adás-vételi szerződésben több szolgáltatási is kikötöttek a vételár megfizetésén kívül, ilyen például az új közösségi ház építése a Bem téren, melynek átadási határideje 2017. június 3. lett volna, azonban az elmúlt időszak időjárása miatt nem tudtak időben hozzákezdeni az építkezéshez, ezért nagy bizonyossággal 2017. augusztus 31-ére tudják átadni az önkormányzatnak. A 1,5 millió forintos kötbér igényt beváltották egy 8 millió forint értékű bútorozásra, a közösségi ház és az új könyvtár bútorozását ugyanaz a cég végzi, aki a győri egyetemi könyvtár bútorozását.

Dr. Veres Judit képviselő: Parkváros önkormányzati képviselőjeként támogathatónak tartja az előterjesztést, különösen jó szívvel veszi a nagyvonalú felajánlást, hogy a közösségi házat bebútorozzák. Hozzáteszi, hogy a környéken nincs játszótér, jónak tartaná, ha megvalósulhatna egy játszótér, akár a jelenlegi közösségi ház melletti parkos területen.

dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a játszótér elkészült, valószínűleg az áruházzal egyidőben fogják átadni.

Dr. Havasi Márta képviselő: Képviselőként és lakóként, akit közvetlenül érint a bevásárlóközpont megnyitása, elmondhatja, hogy örömmel várják az áruház átadását. A határozati javaslatot támogatja frakciójuk, a korábbi határozati javaslatok is korrekt feltételeket tartalmaztak, jelen megoldást is korrektnek tartják, mely kifejezetten az önkormányzat, illetve a térség hasznára van. Bár még valóban nem nyitották meg, azonban láthatóak a gyermekjátszótér nélkülözhetetlen részei. Az áruház március 2-án kerül átadásra, és 3-án 6 órakor nyitják meg a nagyközönség előtt.

T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (jogelőd: az Érd M7 Kft.) 2006. június 7-én megkötött adásvételi szerződés 8. pontja úgy módosuljon, hogy az érdi 3246 hrsz-ú, 738 m2 alapterületű ingatlanon kialakítandó nettó 425 m2 hasznos alapterületű kétszintes épület birtokbaadására legkésőbb 2017. augusztus 31-ig kerüljön sor, és a hatályos szerződés szerint kikötött kötbér ellentételezéseként a Társaság az épületet kulcsrakészen, bútorozottan, kialakított konyhával és könyvtárrésszel, füvesített kerttel adja az Eladó birtokába.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal a 2006. június 7-én megkötött – és azóta többször módosított - adásvételi szerződés 6. számú módosítását írja alá.

Határidő: 15 nap

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés __/2017. (II.23.) határozatához

Ingatlan adás-vételi szerződés

6.sz. módosítása

amely létrejött egyrészről ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113,; adószám: 15731254-2-13; bankszámlaszám: 12001008-00209494-00100001; képviseletében: T. Mészáros András polgármester), mint eladó (továbbiakban: Eladó)

másrészről

a SPAR Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2060 Bicske, SPAR út 0326/1. hrsz; cégjegyzékszám: Cg. 07-09-009192; statisztikai számjele: 10485824-4711-113-07, adószáma: 10485824-2-07; képviseli: Erwin Schmuck és Heiszler Gabriella ügyvezetők együttesen), mint vevő (továbbiakban: Vevő), együttesen Felek,

között Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 37/2017. (II.23.) önkormányzati határozata alapján – mely jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi - alulírott napon és helyen az alábbiak szerint:

1. Előzmények

Szerződő Felek tényként rögzítik, hogy Eladó és Vevő jogelődje, a Generál Kereskedelmi Kft. között 2006. június 7. napján ingatlan adásvételi szerződés (továbbiakban: Alapszerződés) jött létre, mely Alapszerződést felek, illetve jogelődjeik négy alkalommal, 2009.03.02. napján, 2010.10.18. napján, 2011. augusztus 1. napján és 2011. december 19. napján módosítottak.

Felek rögzítik, hogy az 1-4. adásvételi szerződésmódosításban Vevőként/Tulajdonosként feltüntetett ÉRD-M7 Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2060 Bicske, SPAR út 0326/1. hrsz; Cg. 07-09-015033; statisztikai számjele: 14429266-6820-113-07, adószáma: 14429266-2-07) 2013.12.31. napján beolvadt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft-be. A beolvadás igazolása az Érd Járási Hivatal Földhivatali Osztálya felé korábban megtörtént az Érd 3204/6 hrsz és további ingatlanok kapcsán, így teljes körű jogutódként jelen szerződésmódosítást már a SPAR Magyarország Kft köti meg.

2. Alapszerződés Módosítása

2.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy az Alapszerződés 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„8./ A megépülő INTERSPAR Bevásárlóközpontban nem kerül Eladó részére használatba adásra helyiség, hanem Vevő vállalja, hogy a megépülő INTERSPAR Bevásárlóközpont mellett található, az érdi 3246 hrsz-ú, 738 m2 alapterületű ingatlanon kialakítandó nettó 425 m2 hasznos alapterületű kétszintes épület kizárólagos használati jogát biztosítja Eladó részére a birtokbaadástól számított 10 éves határozott időtartamra. A bérleti díj összege bruttó 510.000,- Ft/hó. A Vevő vállalja, hogy a bérleményt a tíz éves határozott idő leteltekor jelképes 1.000.000,- Ft + Áfa vételáron adásvételi szerződés megkötésével az Önkormányzat tulajdonába adja. Az ingatlan birtokbaadására legkésőbb 2017. augusztus 31-ig kerül sor. A Felek a fenti határidő elmulasztása esetére az Önkormányzat javára a bérleti díjjal megegyező összegű kötbért kötnek ki. A Társaság az épületet kulcsrakészen, bútorozottan, kialakított konyhával és könyvtárrésszel, füvesített kerttel adja az Eladó birtokába. A Felek a bérleti jogviszonyt külön szerződésben rögzítik a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezései alapján.”

3. Az ingatlan adásvételi szerződés jelen szerződésmódosítással nem érintett rendelkezései - a felek eltérő megállapodásai hiányában – változatlan tartalommal továbbra is érvényesek. Jelen szerződés-módosításban nem szabályozott kérdések tekintetében elsősorban az ingatlan adásvételi szerződésben, valamint a Ptk. vonatkozó rendelkezéseiben foglaltak irányadók.

4.  Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen ingatlan adásvételi szerződésmódosítás szerkesztésével, a Vevő részéről az ellenjegyzésével és az Érdi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya (2030 Érd, Budai út 24., levélcím: 2031 Pf.:3) előtti eljárással dr. Szalay István ügyvédet (1013 Budapest, Alagút u. 1. mfszt.6.), a szerződés Eladó részéről történő ellenjegyzésével dr. Csupor Endre jogtanácsost (2030 Érd, Alsó u. 1.), bízzák meg.

Dr. Szalay István, mint a Vevő jogi képviselője vállalja, hogy a jelen ingatlan adásvételi szerződés-módosítást 30 napon belül a Földhivatalhoz benyújtja.

Jelen szerződés módosítás-kiegészítés 4 (négy) pontból és 3 (három) gépelt oldalból áll.

Jelen szerződésmódosítást a felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag és saját kezűleg írják alá.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

37/2017. (II.23.)

h a t á r o z a t

a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (jogelőd: Érd M7 Kft.) megkötött adásvételi szerződés módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-vel (jogelőd: az Érd M7 Kft.) 2006. június 7-én megkötött adásvételi szerződés 8. pontja úgy módosuljon, hogy az érdi 3246 hrsz-ú, 738 m2 alapterületű ingatlanon kialakítandó nettó 425 m2 hasznos alapterületű kétszintes épület birtokbaadására legkésőbb 2017. augusztus 31-ig kerüljön sor, és a hatályos szerződés szerint kikötött kötbér ellentételezéseként a Társaság az épületet kulcsrakészen, bútorozottan, kialakított konyhával és könyvtárrésszel, füvesített kerttel adja az Eladó birtokába.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal a 2006. június 7-én megkötött – és azóta többször módosított - adásvételi szerződés 6. számú módosítását írja alá.

Határidő: 15 nap

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés 37/2017. (II.23.) határozatához

Ingatlan adás-vételi szerződés

6.sz. módosítása

amely létrejött egyrészről ÉRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA (2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113,; adószám: 15731254-2-13; bankszámlaszám: 12001008-00209494-00100001; képviseletében: T. Mészáros András polgármester), mint eladó (továbbiakban: Eladó)

másrészről

a SPAR Magyarország Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2060 Bicske, SPAR út 0326/1. hrsz; cégjegyzékszám: Cg. 07-09-009192; statisztikai számjele: 10485824-4711-113-07, adószáma: 10485824-2-07; képviseli: Erwin Schmuck és Heiszler Gabriella ügyvezetők együttesen), mint vevő (továbbiakban: Vevő), együttesen Felek,

között Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 37/2017. (II.23.) önkormányzati határozata alapján – mely jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képezi - alulírott napon és helyen az alábbiak szerint:

1. Előzmények

Szerződő Felek tényként rögzítik, hogy Eladó és Vevő jogelődje, a Generál Kereskedelmi Kft. között 2006. június 7. napján ingatlan adásvételi szerződés (továbbiakban: Alapszerződés) jött létre, mely Alapszerződést felek, illetve jogelődjeik négy alkalommal, 2009.03.02. napján, 2010.10.18. napján, 2011. augusztus 1. napján és 2011. december 19. napján módosítottak.

Felek rögzítik, hogy az 1-4. adásvételi szerződésmódosításban Vevőként/Tulajdonosként feltüntetett ÉRD-M7 Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 2060 Bicske, SPAR út 0326/1. hrsz; Cg. 07-09-015033; statisztikai számjele: 14429266-6820-113-07, adószáma: 14429266-2-07) 2013.12.31. napján beolvadt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft-be. A beolvadás igazolása az Érd Járási Hivatal Földhivatali Osztálya felé korábban megtörtént az Érd 3204/6 hrsz és további ingatlanok kapcsán, így teljes körű jogutódként jelen szerződésmódosítást már a SPAR Magyarország Kft köti meg.

2. Alapszerződés Módosítása

 

2.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy az Alapszerződés 8. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

„8./ A megépülő INTERSPAR Bevásárlóközpontban nem kerül Eladó részére használatba adásra helyiség, hanem Vevő vállalja, hogy a megépülő INTERSPAR Bevásárlóközpont mellett található, az érdi 3246 hrsz-ú, 738 m2 alapterületű ingatlanon kialakítandó nettó 425 m2 hasznos alapterületű kétszintes épület kizárólagos használati jogát biztosítja Eladó részére a birtokbaadástól számított 10 éves határozott időtartamra. A bérleti díj összege bruttó 510.000,- Ft/hó. A Vevő vállalja, hogy a bérleményt a tíz éves határozott idő leteltekor jelképes 1.000.000,- Ft + Áfa vételáron adásvételi szerződés megkötésével az Önkormányzat tulajdonába adja. Az ingatlan birtokbaadására legkésőbb 2017. augusztus 31-ig kerül sor. A Felek a fenti határidő elmulasztása esetére az Önkormányzat javára a bérleti díjjal megegyező összegű kötbért kötnek ki. A Társaság az épületet kulcsrakészen, bútorozottan, kialakított konyhával és könyvtárrésszel, füvesített kerttel adja az Eladó birtokába. A Felek a bérleti jogviszonyt külön szerződésben rögzítik a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény rendelkezései alapján.”

3. Az ingatlan adásvételi szerződés jelen szerződésmódosítással nem érintett rendelkezései - a felek eltérő megállapodásai hiányában – változatlan tartalommal továbbra is érvényesek. Jelen szerződés-módosításban nem szabályozott kérdések tekintetében elsősorban az ingatlan adásvételi szerződésben, valamint a Ptk. vonatkozó rendelkezéseiben foglaltak irányadók.

4. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen ingatlan adásvételi szerződésmódosítás szerkesztésével, a Vevő részéről az ellenjegyzésével és az Érdi Járási Hivatal Földhivatali Osztálya (2030 Érd, Budai út 24., levélcím: 2031 Pf.:3) előtti eljárással dr. Szalay István ügyvédet (1013 Budapest, Alagút u. 1. mfszt.6.), a szerződés Eladó részéről történő ellenjegyzésével dr. Csupor Endre jogtanácsost (2030 Érd, Alsó u. 1.), bízzák meg.

Dr. Szalay István, mint a Vevő jogi képviselője vállalja, hogy a jelen ingatlan adásvételi szerződés-módosítást 30 napon belül a Földhivatalhoz benyújtja.

Jelen szerződés módosítás-kiegészítés 4 (négy) pontból és 3 (három) gépelt oldalból áll.

Jelen szerződésmódosítást a felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag és saját kezűleg írják alá.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen