Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy 2015 óta betöltetlen a praxis, először betegség, majd pedig haláleset miatt volt. Hosszas eljárási folyamat után először eredménytelen volt a pályáztatás, majd a második pályázat során sikerült jelentkezőt találni, aki elvállalná. Nehéz feladat vár a doktornőre, hiszen a betegszám az elmúlt 3 évben szinte megfeleződött. Bízik benne, hogy az új orvosi rendelő építésével sokan vissza fognak térni a praxisba.
Dr. Veres Judit Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy szerinte jól választott a doktornő, aki a családjával Érden szeretne letelepedni. Az új rendelő és annak berendezése is pályázati pénzből valósul meg. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő azok az orvosokat, akik olyan praxist töltenek be, ami 1 éven át üres volt, letelepedési pályázattal segítik, amennyiben vállalják, hogy 6 éven át ott dolgoznak. A Szociális és Egészségügyi Bizottság mind a 3 határozati javaslatot elfogadásra javasolja.
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a I. határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett I. határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és a területi védőnői körzetekről szóló 64/2011. (VIII.1.) önkormányzati rendeletében rögzített 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására a 283/2016. (XII.22.) határozatával kiírt pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítja.
Határidő: 15 nap a közzétételre
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
85/2017. (IV.27.)
h a t á r o z a t
a 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására kiírt pályázat eredménytelenné nyilvánításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és a területi védőnői körzetekről szóló 64/2011. (VIII.1.) önkormányzati rendeletében rögzített 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátására a 283/2016. (XII.22.) határozatával kiírt pályázati eljárást eredménytelenné nyilvánítja.
Határidő: 15 nap a közzétételre
Felelős: T. Mészáros András polgármester
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a II. határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett II. határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az érdi 4. számú házi gyermekorvosi alapellátási körzet gyermekorvosi feladatainak területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére dr. Neumann Rita Imola gyermekorvossal feladat-ellátási szerződést köt öt éves határozott időtartamra, amennyiben a tevékenység személyes ellátását vállaló dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos a praxis tekintetében a praxisengedélyt megszerzi.
2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1. pontban foglalt tárgyban előszerződést köt dr. Neumann Rita Imola gyermekorvossal annak érdekében, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos az érdi 4. számú házi-gyermekorvosi praxisra vonatkozó praxisengedély iránti kérelmét az illetékes hatóságnál benyújthassa.
3. A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel finanszírozási szerződést kössön.
4. A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos az érdi ingatlan-nyilvántartásban a 16755/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben az Érd, Bagoly u. 47. szám alatt található önkormányzati tulajdonú ingatlanban lévő rendelőt telephelyként működtesse, és azt valamennyi hatóságnál, bíróságnál, egyéb szervezetnél ekként regisztráltathassa. A telephely működtetésével kapcsolatosan az önkormányzatot személyi, tárgyi, illetve a helyiséggel kapcsolatos kötelezettség nem terheli.
Határidő: az előszerződés megkötésére 30 nap
a szerződés megkötésére 2017. július 31.
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
86/2017. (IV.27.)
h a t á r o z a t
4. számú házi gyermekorvosi körzet feladatainak ellátására vonatkozó feladat-ellátási szerződés megkötéséről
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az érdi 4. számú házi gyermekorvosi alapellátási körzet gyermekorvosi feladatainak területi ellátási kötelezettséggel történő végzésére dr. Neumann Rita Imola gyermekorvossal feladat-ellátási szerződést köt öt éves határozott időtartamra, amennyiben a tevékenység személyes ellátását vállaló dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos a praxis tekintetében a praxisengedélyt megszerzi.
2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1. pontban foglalt tárgyban előszerződést köt dr. Neumann Rita Imola gyermekorvossal annak érdekében, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos az érdi 4. számú házi-gyermekorvosi praxisra vonatkozó praxisengedély iránti kérelmét az illetékes hatóságnál benyújthassa.
3. A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel finanszírozási szerződést kössön.
4. A Közgyűlés hozzájárul, hogy dr. Neumann Rita Imola gyermekorvos az érdi ingatlan-nyilvántartásban a 16755/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben az Érd, Bagoly u. 47. szám alatt található önkormányzati tulajdonú ingatlanban lévő rendelőt telephelyként működtesse, és azt valamennyi hatóságnál, bíróságnál, egyéb szervezetnél ekként regisztráltathassa. A telephely működtetésével kapcsolatosan az önkormányzatot személyi, tárgyi, illetve a helyiséggel kapcsolatos kötelezettség nem terheli.
Határidő: az előszerződés megkötésére 30 nap
a szerződés megkötésére 2017. július 31.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a III. határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett III. határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a tartósan betöltetlennek minősülő érdi 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátását vállaló dr. Neumann Rita Imola gyermekorvost a körzet lecsökkent finanszírozásának kiegészítésére egy éven keresztül támogatási szerződés keretében havi 300.000,- Ft összeggel támogatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött finanszírozáson felül, melynek forrását az önkormányzat 2017. és 2018. évi költségvetésében biztosítja.
A gyermekorvos a támogatás összegét a praxis működtetésére, eszközök, berendezések, műszerek beszerzésére használhatja fel, elszámolási kötelezettséggel.
Határidő: feladat-ellátási szerződéssel egyidejűleg
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
87/2017. (IV.27.)
h a t á r o z a t
a 4. számú házi gyermekorvosi körzet finanszírozásának kiegészítéséről
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a tartósan betöltetlennek minősülő érdi 4. számú házi gyermekorvosi körzet ellátását vállaló dr. Neumann Rita Imola gyermekorvost a körzet lecsökkent finanszírozásának kiegészítésére egy éven keresztül támogatási szerződés keretében havi 300.000,- Ft összeggel támogatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel kötött finanszírozáson felül, melynek forrását az önkormányzat 2017. és 2018. évi költségvetésében biztosítja.
A gyermekorvos a támogatás összegét a praxis működtetésére, eszközök, berendezések, műszerek beszerzésére használhatja fel, elszámolási kötelezettséggel.
Határidő: feladat-ellátási szerződéssel egyidejűleg
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatokról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Távol |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Távol |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Távol |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |