12. NAPIRENDI PONT 

 

Tárgy: Javaslat az Érd Megyei Jogú Város több részterületére vonatkozó Településszerkezeti Terv, és Helyi Építési Szabályzat módosítás véleményezésének lezárására

Előadó: T. Mészáros András polgármester

 

T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az elmúlt 2 évben folyamatos HÉSZ módosításban vannak.

 

Fehérné Tölgyesi Ildikó Főépítészi Csoport munkatársa: Elmondja, hogy 2016-ban került lezárásra a teljes településre vonatkozó Településszerkezeti Terv, és Helyi Építési Szabályzat átfogó vizsgálata. Azóta a Közgyűlés döntött két esetben is, hogy több részterületre vonatkozóan szükséges módosítani a terveket. Ennek jelentős része a Modern Városok Program megvalósítása érdekében történt. Kormányrendelet szabályozza, hogy a módosítást hogyan kell elvégezni. A tervezetek elkészültek és el kellett küldeni az államigazgatási szerveknek, szomszéd települési önkormányzatoknak, illetve lakossági véleményezésre kellett bocsátani. A beérkezett véleményeket értékelte a Főépítészi Csoport.

 

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város részterületeire vonatkozó Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat, és Szabályozási Terv módosításával kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

- A tervmódosítás véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásainak megfelelően történt. A Kormányrendelet 26. alcíme szerinti előzetes tájékoztatási szakaszt követően a 27. alcím szerinti véleményezési szakaszban a véleményezési dokumentáció megküldésre került mindazoknak, akik az egyeztetési eljárásban való részvételi szándékukat jelezték. Az erre vonatkozóan beérkezett véleményeket a Közgyűlés megismerte.

- Mindezen dokumentumokat, terviratokat megismerve a Közgyűlés úgy dönt, hogy a beérkezett véleményeket a mellékelt tervezői, önkormányzati válaszok szerint fogadja el, illetve az el nem fogadott vélemények indokolásával egyetért.

- Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a Kormányrendelet 39. § (3) bekezdése szerint a tervmódosítás véleményezési szakasza lezárul, és az elfogadott vélemények szerinti korrigált alátámasztó, és jóváhagyandó munkarészek - TSZT, HÉSZ és Szabályozási Terv-tervezet - az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnak a jóváhagyáshoz szükséges záró szakmai vélemény megkérése céljából benyújtható.

Határidő: a határozat közlésére – azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

 

98/2017. (IV.27.)

h a t á r o z a t

 

a város részterületeire vonatkozó Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat, és Szabályozási Terv módosítása véleményezési eljárásának lezárásáról

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város részterületeire vonatkozó Településszerkezeti Terv, Helyi Építési Szabályzat, és Szabályozási Terv módosításával kapcsolatban a következőket állapítja meg, és az alábbi döntéseket hozza:

 

  • A tervmódosítás véleményeztetése a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet) előírásainak megfelelően történt. A Kormányrendelet 26. alcíme szerinti előzetes tájékoztatási szakaszt követően a 27. alcím szerinti véleményezési szakaszban a véleményezési dokumentáció megküldésre került mindazoknak, akik az egyeztetési eljárásban való részvételi szándékukat jelezték. Az erre vonatkozóan beérkezett véleményeket a Közgyűlés megismerte.

 

  • Mindezen dokumentumokat, terviratokat megismerve a Közgyűlés úgy dönt, hogy a beérkezett véleményeket a mellékelt tervezői, önkormányzati válaszok szerint fogadja el, illetve az el nem fogadott vélemények indokolásával egyetért.

 

  • Jelen döntés meghozatalával és közzétételével a Kormányrendelet 39. § (3) bekezdése szerint a tervmódosítás véleményezési szakasza lezárul, és az elfogadott vélemények szerinti korrigált alátámasztó, és jóváhagyandó munkarészek - TSZT, HÉSZ és Szabályozási Terv-tervezet - az állami főépítészi hatáskörben eljáró Pest Megyei Kormányhivatalnak a jóváhagyáshoz szükséges záró szakmai vélemény megkérése céljából benyújtható.

 

Határidő: a határozat közlésére – azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Távol

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Távol

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen