30. NAPIRENDI PONT 

 

Tárgy: Egyebek

 

Fülöp Sándorné képviselő: A Füzérvári úton, a Torockói és a Törcsvári utcákban jelentősen megnőtt a tehergépjármű forgalom, a lakók jelezték, hogy a murvás út rendkívüli módon porzik. Kéri a Közterület-felügyeletet, hogy az említett környéken fokozottan ellenőrizzék a gépjármű forgalmat, akár a rendőrség bevonásával.

 

Dr. Bács István alpolgármester: Kéri Sike Attilát, a Közterület-felügyelet vezetőjét, hogy az elhangzott kérésnek megfelelően járjon el, továbbá hozzáteszi, hogy maga is többször kérte az ellenőrzést az építkezések növekedésével, amikor építőanyagot, törmeléket visznek ki a telekről az utcára, mint például a Cseresznyefa utcában, illetve a Sándor és Töhötöm utca kereszteződésénél. Kéri a Közterület-felügyeletet, hogy – a feltöltött 13 fős létszámmal – ne csak eljárjanak a helyszínen, hanem az intézkedés megtételét ellenőrizzék is le.

 

Antunovits Antal képviselő: Egyrészt megköszöni a Közterület-felügyelet vezetőjének intézkedését. Lakókörzetében sok új ház épül, ennek következménye, hogy például az Etelka és Erzsébet utcában lévő folyóka teljesen tönkrement, melyet az önkormányzat hozat helyre, továbbá a csatornafedelek is össze vannak törve. Az Eszter utca is, mely két éve készült el, most romokban van, a lakók nem állnak be ingatlanukra, ezért a nagyobb tehergépjárművek kikerülve őket, az út szélét teljesen összetörték, ezzel kapcsolatban, illetve az út javítására intézkedést kér. A Városüzemeltetési és Városfejlesztési Irodavezetőjének címezve elmondja, hogy bár az Alsó utca és a Kornélia utcában lévő Bolyai Általános Iskola utcájának egyirányúsítására nemleges választ kapott, most, hogy két hete áll a forgalom a Kornélia utcában csatornázás miatt, ez a környékbeliek közlekedését nem zavarta meg, senki nem jelezte, hogy nem lehet azt az utcát használni. Mivel ott van az általános iskola, ismételten kéri az utca Alsó utca felőli egyirányúsítását a gyerekek védelme érdekében. Kéri a korábbi válasz felülvizsgálatát.

 

Dr. Bács István alpolgármester: Mivel a forgalmi rend táblákkal történő szabályozás az ő feladatkörébe tartozik, egy héten belül helyszíni szemlét tart a képviselővel, és amennyiben az ott lakók is egyetértenek, újra megvizsgálják a kérést. Hozzáteszi, hogy az aszfaltozott, nem túl széles utcák egyirányúsítása jó ötlet, azonban fennáll a veszélye, hogy még többen fognak gyorsabban hajtani.

 

Szűcs Gábor képviselő: A 2017. március 23-ai Közgyűlésen egyebek napirendi pont keretében elhangzott hozzászólására alpolgármester úrtól kapott válasszal kapcsolatban elmondja, hogy a kérdésére adott választ kevésnek tartja, illetve ígéretet kapott arra, hogy a kért dokumentumokat valamikor megtekintheti, amikor a Társulás az önkormányzatnak elküldi. Ez a mai napig nem történt meg, szeretné a szóban forgó dokumentumokat minél előbb megtekinteni, egy, Kovács Péter Barnának is megfelelő időpontban. Jónak tartaná, ha egy önkormányzati képviselő kérésével kapcsolatban történne is valami, nem csak egy semmire mutató választ kapna a 0110/103. helyrajzi számú terület rekultivációjával kapcsolatban. Arra is fokozottan figyelnie kell egy képviselőnek, hogy mint közszereplők a rémhírek terjesztésében ne vegyenek részt, ne terjesszenek olyan információkat, melynek forrása nincs megjelölve, ezért nem lehet tudni, hogy valós-e a tartalma. Kéri, hogy erre nyomatékosan hívják fel képviselőtársai figyelmét.

 

Dr. Bács István alpolgármester: Első felvetésére 15 napon belül megkapja a választ, a másodikat természetesen átadja polgármester úrnak.

 

Kopor Tihamér képviselő: Az utak helyzete állandó téma, a tél végével fontosnak tartaná, hogy az útellenőrök alaposan végignézzék a területeket, különösen az alacsonyabban fekvő városrészeken. A meglévő aszfaltozott utcák esetében, melyeknek nincs védve a padkájuk, és esetleg már repedezik az aszfaltréteg, például a Temes, Bajuszfű és Gyöngyvirág utcában, javasolja az utak plusz védelmét. A Sárd utca még nem töredezik, ellenben a padkák folyamatosan kopnak, félő, hogy itt is megkezdődhet az aszfaltréteg erodálása. A város mart aszfaltos utcái esetében a kátyúsodás még rosszabb, mint a murvás utcákban, erre különösen figyeljenek oda. Kéri, hogy Érdliget különösen alsó részeit vizsgálják meg és javítsák ki ezeket az úthibákat.

 

Mészáros Mihály ÉKF Intézményvezető: Jelzés esetén mindenképpen ellenőrzik a bejelentést és megoldást keresnek a problémákra.

 

Simó Károly alpolgármester: A Kornélia utcával kapcsolatban támogatja Antunovits Antal képviselő javaslatát, az utca egyirányúsítását a gyerekek védelme érdekében. Felhívja a figyelmet arra, hogy a Katalin utcában zajló társasház építkezés után süllyedt meg az utca, bízik abban, hogy jegyzőkönyvvel bizonyítható lesz, hogy ott helyreállítási kötelezettsége van a kivitelezőnek, kéri, hogy erre a hivatal fordítson figyelmet. A közterületekkel kapcsolatban elmondja, hogy a csatornaépítési programban 2013 decemberében volt a műszaki átadás, a 4 éves garanciális időszak áll fenn, kéri, hogy a csatornaépítéssel kapcsolatban felmerülő közterületi problémákat jelezzék a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda felé, hiszen ez a vállalkozók garanciális kötelezettsége. Felhívja a figyelmet a Senior akadémiára, melynek két előadása már volt áprilisban, azonban május utolsó két szerdáján még további két előadásra sor kerül.

 

Dr. Bács István: További hozzászólás nincs, bezárja a nyilvános ülést. A Közgyűlés zárt üléssel folytatódik.

 

 

 

A Közgyűlés ülése 12:41 órakor ért véget.

 

K.m.f.

 

 

 

    Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet                                                     T. Mészáros András

                        jegyző                                                                                   polgármester