7. NAPIRENDI PONT

 

Tárgy: Javaslat a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosítására

Előadó: Simó Károly alpolgármester

  

Simó Károly alpolgármester: A törvény szerint minden évben felül kell vizsgálni a térítési díjakat, meg kell állapítani az intézményi térítési díjat, illetve azt a díjat, amit valóban fizetnek. Megvizsgálták, hogy milyen hatással lenne ez a szociális ellátó rendszerben a fizetendő díjakra, a legtöbb esetben maximalizálva vannak a díjak, amiket fizetni kell, ezért a legtöbb esetben ez jelentős változást nem eredményez. Egy esetben tesz javaslatot a rendelet módosítására, mégpedig ahol ez emelkedést jelentett volna, hogy ott is limitálják a fizetendő összeget. Leginkább az étkezési térítési díjak terén emelkedett költségeket építik be a rendelet mellékletében szereplő összegekbe.

 

Dr. Veres Judit a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: A Szociális és Egészségügyi Bizottság elfogadásra javasolja a rendelet módosítást.

 

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a rendelet módosítást.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett rendelet tervezet:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92.§ (1) bekezdés a) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

  1. § A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
  2. § A Rendelet 20. § (2) bekezdése a következő f) és g) ponttal egészül ki:

[(2) A Szoctv. 115/A. §-ban, valamint a Gyvt. 149. §-ban meghatározottakon túlmenően nem kell térítési díjat fizetni az alábbi ellátásokért:]

„f) támogató szolgálat keretében biztosított személyi szállításért és személyi segítésért,

  1. g) támogatott lakhatás szolgáltatásban részesülő személy részére biztosított szolgáltatási elemért, amennyiben a támogatott lakhatást biztosító szolgáltató a Szociális Gondozó Központtal kötött megállapodásban vállalja a mindenkori önköltség megfizetését.”
  2. § A Rendelet 20. § (6) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj összege megegyezik az intézményi térítési díj összegével, azzal, hogy:]    

„d) szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás esetén a személyi térítési díj nem haladhatja meg az Szt. 116. § (1) bekezdés szerinti jövedelem 20 %-át.”

  1. § Hatályát veszti a Rendelet:
  2. a) 3. § (3) bekezdés 1.2 pontja,
  3. b) 7. § (1) bekezdésének f) pontja, és (2)-(4) bekezdése,
  4. c) 15. § (3) bekezdése.
  5. § Ez a rendelet 2017. május 1. napján lép hatályba.
  6. melléklet a __/2017. (__.__.) önkormányzati rendelethez

 

 

A

B

C

D

E

 

1.

Személyes gondoskodást nyújtó ellátás formái

Intézményi térítési díj összege

Intézményi térítési díj összege

Önköltség

Ft/nap

2.

 

Napi díj

Havi díj

Étkezés

Működési

3.

Bölcsődei étkezés

530,- Ft

 

1.150,- Ft/nap

 

4.

Bölcsődei gondozás

Apró Falva Bölcsőde

3.925,- Ft

82.425,- Ft

 

6.072,- Ft

5.

Bölcsődei gondozás

Pöttöm Sziget Bölcsőde

2.870,- Ft

60.270,- Ft

 

5.017,- Ft

6.

Házi gyermekfelügyelet

1.395,- Ft/óra

 

 

1.394,- Ft/óra

7.

 Étkeztetés

1.090,- Ft

 

889,- Ft

424,- Ft

8.

+ kiszállítás

345,- Ft

 

347,- Ft

9.

 Házi segítségnyújtás

1.065,- Ft/óra

 

1.668,- Ft/óra

10.

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

15,- Ft/db

 

92,- Ft/db

11.

Támogató szolgálat

 

 

 

 

12.

személy szállítás

80,-Ft/km

 

 

130,- Ft/fő/km

13.

személyi segítés

790,-Ft/óra

 

2.590,- Ft/óra

14.

Idősek klubja

 

 

 

15.

tartózkodás

1.160,- Ft/fő

 

2.113,- Ft/fő

16.

Személyszállítás

630,- Ft/fő

 

629,- Ft/fő

17.

Habilitációs Központ

 

 

 

 

18.

étkezés felnőtt

1.635,- Ft/fő

 

1.634,- Ft/fő

 

19.

étkezés gyermek

755,- Ft/fő

 

755,- Ft/fő

 

20.

tartózkodás

2.835,- Ft/fő

 

 

4.303,- Ft/fő

 

21.

Családok átmeneti otthona

570,- Ft

17.100,- Ft

 

3.287,- Ft

22.

Férfi- Női hajléktalan átmeneti szálló

950,- Ft

28.500,- Ft

 

2.233,- Ft/fő

23.

 

Idősek otthona

3.790,- Ft

113.700,- Ft

7.579,-Ft*

24.

Család- és Gyermekjóléti Központ

0,- Ft**

 

 

404.748,- Ft

25.

Utcai szociális munka

0,-Ft**

 

 

32.521,- Ft

26.

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltatás

0,-Ft**

 

 

365.854,- Ft

 

27.

Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása

0,-Ft**

 

 

53.546,- Ft

 

28.

Nappali melegedő

0,-Ft**

 

 

1.988,- Ft/fő

 (A feltüntetett díjak az általános forgalmi adót tartalmazzák)

  *súlyozott számított átlag a normál és diétás étkezés tényleges igénye alapján

**A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 115/A.§ (1)-(2) bekezdésében foglaltak, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény149.§-a alapján intézményi térítési díj nem került megállapításra.”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és tartózkodás mellett megalkotta a következő rendeletet:

18/2017. (IV.28.)

önkormányzati rendelet

 

a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92.§ (1) bekezdés a) pontjában, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 29. § (2) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. és 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

 

  1. § A személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, a közétkeztetésről, azok igénybevételéről és a fizetendő térítési díjak megállapításáról szóló 83/2011. (XII.22.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 1. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.

 

  1. § A Rendelet 20. § (2) bekezdése a következő f) és g) ponttal egészül ki:

[(2) A Szoctv. 115/A. §-ban, valamint a Gyvt. 149. §-ban meghatározottakon túlmenően nem kell térítési díjat fizetni az alábbi ellátásokért:]

„f) támogató szolgálat keretében biztosított személyi szállításért és személyi segítésért,

  1. g) támogatott lakhatás szolgáltatásban részesülő személy részére biztosított szolgáltatási elemért, amennyiben a támogatott lakhatást biztosító szolgáltató a Szociális Gondozó Központtal kötött megállapodásban vállalja a mindenkori önköltség megfizetését.”

 

  1. § A Rendelet 20. § (6) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A személyes gondoskodásért fizetendő személyi térítési díj összege megegyezik az intézményi térítési díj összegével, azzal, hogy:]    

„d) szociális étkeztetés és házi segítségnyújtás esetén a személyi térítési díj nem haladhatja meg az Szt. 116. § (1) bekezdés szerinti jövedelem 20 %-át.”

 

  1. § Hatályát veszti a Rendelet:
  2. a) 3. § (3) bekezdés 1.2 pontja,
  3. b) 7. § (1) bekezdésének f) pontja, és (2)-(4) bekezdése,
  4. c) 15. § (3) bekezdése.

 

  1. § Ez a rendelet 2017. május 1. napján lép hatályba.

 

  1. melléklet a 18/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelethez

 

 

A

B

C

D

E

 

1.

Személyes gondoskodást nyújtó ellátás formái

Intézményi térítési díj összege

Intézményi térítési díj összege

Önköltség

Ft/nap

2.

 

Napi díj

Havi díj

Étkezés

Működési

3.

Bölcsődei étkezés

530,- Ft

 

1.150,- Ft/nap

 

4.

Bölcsődei gondozás

Apró Falva Bölcsőde

3.925,- Ft

82.425,- Ft

 

6.072,- Ft

5.

Bölcsődei gondozás

Pöttöm Sziget Bölcsőde

2.870,- Ft

60.270,- Ft

 

5.017,- Ft

6.

Házi gyermekfelügyelet

1.395,- Ft/óra

 

 

1.394,- Ft/óra

7.

 Étkeztetés

1.090,- Ft

 

889,- Ft

424,- Ft

8.

+ kiszállítás

345,- Ft

 

347,- Ft

9.

 Házi segítségnyújtás

1.065,- Ft/óra

 

1.668,- Ft/óra

10.

Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás

15,- Ft/db

 

92,- Ft/db

11.

Támogató szolgálat

 

 

 

 

12.

személy szállítás

80,-Ft/km

 

 

130,- Ft/fő/km

13.

személyi segítés

790,-Ft/óra

 

2.590,- Ft/óra

14.

Idősek klubja

 

 

 

15.

tartózkodás

1.160,- Ft/fő

 

2.113,- Ft/fő

16.

Személyszállítás

630,- Ft/fő

 

629,- Ft/fő

17.

Habilitációs Központ

 

 

 

 

18.

étkezés felnőtt

1.635,- Ft/fő

 

1.634,- Ft/fő

 

19.

étkezés gyermek

755,- Ft/fő

 

755,- Ft/fő

 

20.

tartózkodás

2.835,- Ft/fő

 

 

4.303,- Ft/fő

 

21.

Családok átmeneti otthona

570,- Ft

17.100,- Ft

 

3.287,- Ft

22.

Férfi- Női hajléktalan átmeneti szálló

950,- Ft

28.500,- Ft

 

2.233,- Ft/fő

23.

 

Idősek otthona

3.790,- Ft

113.700,- Ft

7.579,-Ft*

24.

Család- és Gyermekjóléti Központ

0,- Ft**

 

 

404.748,- Ft

25.

Utcai szociális munka

0,-Ft**

 

 

32.521,- Ft

26.

Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgáltatás

0,-Ft**

 

 

365.854,- Ft

 

27.

Szenvedélybetegek alacsonyküszöbű ellátása

0,-Ft**

 

 

53.546,- Ft

 

28.

Nappali melegedő

0,-Ft**

 

 

1.988,- Ft/fő

 

 (A feltüntetett díjak az általános forgalmi adót tartalmazzák)

 

  *súlyozott számított átlag a normál és diétás étkezés tényleges igénye alapján

 

**A szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 115/A.§ (1)-(2) bekezdésében foglaltak, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény149.§-a alapján intézményi térítési díj nem került megállapításra.

 

 

A rendelet-módosításról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Távol

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Távol

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Távol

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen