T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy a református parókia Erkel utcai és a Vörösmarty Mihály Gimnázium Széchenyi téri telkén fennálló közös tulajdon megszűntetéséről szól az előterjesztés, hiszen a tornacsarnok építése okán szükséges volt megvásárolni egy kisebb területet a református egyház parókiája telkéből. Akkor közös tulajdont hoztak létre, annak érdekében, hogy a megmaradt telekrész telekként funkcionálhasson. A közös tulajdon megszűntetéséről szól a javaslat. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a 243/2016. (XI.24.) határozat 1. pontjának változatlanul hagyása mellett a határozat 2. pontját az alábbiakra módosítja:
„2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése - az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) számú önkormányzati rendelet 11. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal 2013. március 21-én megkötött vagyonkezelési szerződést az alábbiak szerint módosítja:
A szerződés 1.5) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,1.5.Vörösmarty Mihály Gimnázium
Érdi 15253/4 hrsz-ú, 16388 m2 nagyságú, kivett gimnázium és diákotthon és egyéb épület, udvar megjelölésű, 2030 Érd, Széchenyi tér 1. szám alatti ingatlanból, 99/100 ingatlan hányadot.”
Határidő: szerződés aláírására 90 nap
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
269/2017. (X.26.)
h a t á r o z a t
az érdi 15254 helyrajzi számú beépített ingatlan tulajdonközösségének megszüntetéséről szóló 243/2016. (XI.24.) határozat módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a 243/2016. (XI.24.) határozat 1. pontjának változatlanul hagyása mellett a határozat 2. pontját az alábbiakra módosítja:
„2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése - az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) számú önkormányzati rendelet 11. § (5) bekezdésében foglalt hatáskörében eljárva - a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal 2013. március 21-én megkötött vagyonkezelési szerződést az alábbiak szerint módosítja:
A szerződés 1.5) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
,,1.5.Vörösmarty Mihály Gimnázium
Érdi 15253/4 hrsz-ú, 16388 m2 nagyságú, kivett gimnázium és diákotthon és egyéb épület, udvar megjelölésű, 2030 Érd, Széchenyi tér 1. szám alatti ingatlanból, 99/100 ingatlan hányadot.”
Határidő: szerződés aláírására 90 nap
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Távol |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Távol |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Távol |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |