T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogya Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény intézményvezetői munkakörét szeretnék megpályáztatni, mert 2018. január 31-én, a jelenlévő Dr. Kőszegi Gábor főigazgató úr nyugdíjba kíván vonulni.

Dr. Vers Judit képviselő: A Közgyűlés előtt is megköszöni igazgató úr elmúlt 10 éves munkáját. Munkájának elismeréseként 2014-ben a közgyűlés az Érd Egészségügyéért Díjat adományozta igazgató úrnak. Elmondja, hogy szeretettel várják vissza az intézménybe, mint belgyógyász, kardiológust, de erről nyilván ő dönt a későbbiekben. A pályázat kiírásának elfogadását a Szociális és Egészségügyi Bizottság is javasolta, mivel nem maradhat főigazgató nélkül a szakrendelő.

T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22/B. §-a, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek az egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356/2008. (XII.31) Korm. rendelet 7. §-a, valamint a gyógyintézetek vezetőjének és vezető-helyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól szóló 13/2002. (III. 28.) EüM rendelet 1. § és 6. §-a alapján a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény intézményvezetői munkakörének betöltésére a határozat melléklete szerinti tartalommal pályázatot ír ki.

2. A Közgyűlés a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény intézményvezetői munkakörének betöltésére irányuló pályázatokat véleményező bizottságba dr. Bács István Alpolgármestert, Dr. Veres Juditot, az Egészségügyi és Szociális Bizottság Elnökét, valamint Dudás Erzsébet köztisztviselőt, a Lakosság-szolgálati iroda vezetőjét delegálja.

Határidő: a pályázati kiírás továbbítására – 2017. november 6.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés 274 /2017. (X.26.) határozatához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése

a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény

intézményvezető munkakörének

munkaviszony keretében történő betöltésére

A foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő.

A munkaviszony időtartama: Öt évig terjedő határozott idejű (2018. február 1-től-2023. január 31-ig), három hónapos próbaidő kikötésével.

A munkavégzés helye: Pest megye, 2030 Érd, Felső u. 39-41.

Munkáltató megnevezése: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői beosztással járó lényeges feladatok:

  • az intézménynek a hatályos jogszabályokban, a Szervezeti és Működési Szabályzatban, az intézményt fenntartó határozataiban, a szakmai követelményekben megfogalmazottaknak megfelelő folyamatos és gazdaságos működtetése,
  • az intézmény általános tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési feladatainak ellátása, szakmai stratégia, cél meghatározása,
  • a hosszú távú stabil gazdálkodás feltételeinek, az intézményi működés hatékonyságának folyamatos biztosítása,
  • pályázati lehetőségek és források folyamatos kutatása, és kiaknázása; pályázatírás,
  • népegészségügyi prevenciós feladatok ellátása.

Munkabér és juttatások: a munkabér megállapítása a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben maghatározottak szerint, az egészségügyi intézmény költségvetésének figyelembe vételével kerül megállapításra.

Pályázati feltételek:

  • (Orvostudományi vagy egyéb) egyetemi szintű végzettség
  • mesterképzési szakon szerzett egészségügyi menedzser szakképesítés a 13/2002. (III.28.) EüM rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja alapján, vagy a 7/C. §-ban foglaltak szerint a 2013. szeptember 01-je előtt szerzett egészségügyi (szak)menedzseri képesítés, illetve az egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés, melyek alól felmentés adható a 4. §-ban foglaltak szerint, abban az esetben, ha a pályázó a képzésben részt vesz, vagy vállalja a képesítésnek – a megbízás adásától számított 5 éven belül történő megszerzését,
  • legalább ötéves vezetői gyakorlat a 13/2002. (III.28.) EüM rend. 1. § (1) bek c) pontja szerint,
  • cselekvőképesség,
  • büntetlen előélet,
  • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával való rendelkezés, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz,
  • vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása.

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Orvostudományi vagy közgazdaságtudományi egyetemi végzettség;
  • Magasabb vezető állású munkakörben szerzett gyakorlat egészségügyi intézményben;
  • Jártasság a válságmenedzselésben;
  • Jó kommunikációs -, szervező -, és tárgyalóképesség;
  • Idegennyelv-tudás.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • az intézmény vezetésére vonatkozó vezetői koncepció és szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések,
  • 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány a büntetlen előélet igazolására,
  • iskolai végzettséget tanúsító diploma, iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány egyszerű másolata,
  • a beosztás ellátásához szükséges szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
  • nyilatkozat vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról,
  • idegennyelv-tudás hitelt érdemlő igazolása államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal (nyelvvizsga bizonyítvány egyszerű másolata),
  • a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a pályázatát a Közgyűlés nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalja.

A beosztás betölthetőségének időpontja: a beosztás legkorábban 2018. február 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben való megjelenésétől számított 30 nap.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dudás Erzsébet Lakosság-szolgálati Irodavezető nyújt, a 23/522-318-as telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot 2 példányban, zárt borítékban „Pályázat Intézményvezetői álláshelyre” megjelöléssel Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata címére (2030 Érd, Alsó utca 1-3.) kell megküldeni.

A pályázat elbírálásának határideje: Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2018. január havi rendes ülése.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.erd.hu
  • Érdi Újság
  • Egészségügyi Közlöny

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázókat a döntést megelőzően, a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül ötfős előkészítő bizottság hallgatja meg. Az intézményvezetőre a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény vezető állású munkavállalóra vonatkozó 208. §-211. § rendelkezései irányadók.”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

274/2017. (X.26.)

h a t á r o z a t

a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény intézményvezetői munkakörének betöltésére vonatkozó pályázat kiírásáról

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 22/B. §-a, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek az egészségügyi intézményekben történő végrehajtásáról szóló 356/2008. (XII.31) Korm. rendelet 7. §-a, valamint a gyógyintézetek vezetőjének és vezető-helyetteseinek képesítési követelményeiről, valamint a vezetői megbízás betöltése érdekében kiírt pályázat részletes eljárási szabályairól szóló 13/2002. (III. 28.) EüM rendelet 1. § és 6. §-a alapján a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény intézményvezetői munkakörének betöltésére a határozat melléklete szerinti tartalommal pályázatot ír ki.

2. A Közgyűlés a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény intézményvezetői munkakörének betöltésére irányuló pályázatokat véleményező bizottságba dr. Bács István Alpolgármestert, Dr. Veres Juditot, az Egészségügyi és Szociális Bizottság Elnökét, valamint Dudás Erzsébet köztisztviselőt, a Lakosság-szolgálati iroda vezetőjét delegálja.

Határidő: a pályázati kiírás továbbítására – 2017. november 6.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés 274 /2017. (X.26.) határozatához

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése

a Dr. Romics László Egészségügyi Intézmény

intézményvezető munkakörének

munkaviszony keretében történő betöltésére

A foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő.

A munkaviszony időtartama: Öt évig terjedő határozott idejű (2018. február 1-től-2023. január 31-ig), három hónapos próbaidő kikötésével.

A munkavégzés helye: Pest megye, 2030 Érd, Felső u. 39-41.

Munkáltató megnevezése: Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői beosztással járó lényeges feladatok:

  • az intézménynek a hatályos jogszabályokban, a Szervezeti és Működési Szabályzatban, az intézményt fenntartó határozataiban, a szakmai követelményekben megfogalmazottaknak megfelelő folyamatos és gazdaságos működtetése,
  • az intézmény általános tervezési, szervezési, irányítási és ellenőrzési feladatainak ellátása, szakmai stratégia, cél meghatározása,
  • a hosszú távú stabil gazdálkodás feltételeinek, az intézményi működés hatékonyságának folyamatos biztosítása,
  • pályázati lehetőségek és források folyamatos kutatása, és kiaknázása; pályázatírás,
  • népegészségügyi prevenciós feladatok ellátása.

Munkabér és juttatások: a munkabér megállapítása a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben maghatározottak szerint, az egészségügyi intézmény költségvetésének figyelembe vételével kerül megállapításra.

Pályázati feltételek:

  • (Orvostudományi vagy egyéb) egyetemi szintű végzettség
  • mesterképzési szakon szerzett egészségügyi menedzser szakképesítés a 13/2002. (III.28.) EüM rendelet 1. § (1) bekezdés b) pontja alapján, vagy a 7/C. §-ban foglaltak szerint a 2013. szeptember 01-je előtt szerzett egészségügyi (szak)menedzseri képesítés, illetve az egészségügyi menedzsment szakirányú továbbképzési szakon szerzett képesítés, melyek alól felmentés adható a 4. §-ban foglaltak szerint, abban az esetben, ha a pályázó a képzésben részt vesz, vagy vállalja a képesítésnek – a megbízás adásától számított 5 éven belül történő megszerzését,
  • legalább ötéves vezetői gyakorlat a 13/2002. (III.28.) EüM rend. 1. § (1) bek c) pontja szerint,
  • cselekvőképesség,
  • büntetlen előélet,
  • magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával való rendelkezés, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz,
  • vagyonnyilatkozat-tételi eljárás lefolytatása.

 

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Orvostudományi vagy közgazdaságtudományi egyetemi végzettség;
  • Magasabb vezető állású munkakörben szerzett gyakorlat egészségügyi intézményben;
  • Jártasság a válságmenedzselésben;
  • Jó kommunikációs -, szervező -, és tárgyalóképesség;
  • Idegennyelv-tudás.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • részletes szakmai önéletrajz,
  • az intézmény vezetésére vonatkozó vezetői koncepció és szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelések,
  • 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány a büntetlen előélet igazolására,
  • iskolai végzettséget tanúsító diploma, iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány egyszerű másolata,
  • a beosztás ellátásához szükséges szakmai gyakorlat hitelt érdemlő igazolása,
  • a pályázó nyilatkozata arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,
  • nyilatkozat vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség vállalásáról,
  • idegennyelv-tudás hitelt érdemlő igazolása államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal (nyelvvizsga bizonyítvány egyszerű másolata),
  • a pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a pályázatát a Közgyűlés nyilvános vagy zárt ülésen tárgyalja.

 

A beosztás betölthetőségének időpontja: a beosztás legkorábban 2018. február 1. napjától tölthető be.

A pályázat benyújtásának határideje: az Egészségügyi Közlönyben való megjelenésétől számított 30 nap.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Dudás Erzsébet Lakosság-szolgálati Irodavezető nyújt, a 23/522-318-as telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot 2 példányban, zárt borítékban „Pályázat Intézményvezetői álláshelyre” megjelöléssel Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata címére (2030 Érd, Alsó utca 1-3.) kell megküldeni.

A pályázat elbírálásának határideje: Érd Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2018. január havi rendes ülése.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

  • www.erd.hu
  • Érdi Újság
  • Egészségügyi Közlöny

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

A pályázókat a döntést megelőzően, a pályázati határidő lejártát követő 21 napon belül ötfős előkészítő bizottság hallgatja meg. Az intézményvezetőre a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény vezető állású munkavállalóra vonatkozó 208. §-211. § rendelkezései irányadók.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Távol

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Távol

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Távol

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen