- Tájékoztató az érdi köznevelési intézmények – iskolák – 2016/17. tanévben végzett munkájáról

Előadó: T. Mészáros András polgármester

Meghívott: KLIK Érdi Tankerület vezetője,

Érdi Szakképzési Centrum vezetője

Sárközi Márta KLIK Érdi Tankerület vezetője: Elmondja, hogy a tájékoztatót 9 intézmény beszámolója alapján készítették el. Nagyon tartalmas szakmai tevékenység folyik a köznevelési intézményekben. A pedagógusok és az iskolák is mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a hátránykompenzációt, az esélyegyenlőséget. Az informatikai infrastruktúra fejlesztésére még az idei évben sor kerül. A közép-magyarországi régió kimaradt a pályázati lehetőségből, fejlesztésből, így a Klebelsberg Központ a közép-magyarországi régióra beruházást tervez még ebben az évben. A jövő hónap végére kiszállításra kerülnek az intézményekbe a PC-k és laptopok. Nagy gondot fordítanak arra, hogy az intézmények tárgyi feltételei is javuljanak akár eszközbeszerzéssel, akár bútorbeszerzéssel, akár az épületek állagának megóvásával. Továbbra is előtérbe helyezik a mosdók felújítását, az épület-karbantartást, a világítás- és fűtéskorszerűsítést, amihez szívesen veszik továbbra is az önkormányzat támogató segítségét.

T. Mészáros András polgármester: Megköszöni a munkájukat.

 

- Tájékoztató karácsonyi jótékonysági ajándékgyűjtés szervezéséről

Előadó: Pulai Edina települési képviselő

Pulai Edina képviselő: Elmondja, hogy a karácsony közeledtével nagyon sokan szerveznek, terveznek jótékonysági rendezvényt, illetve gyűjtést, ételosztást. ”Cipősdoboz” ajándékgyűjtésről már van tapasztalata, hiszen már többször szervezett és juttatták el határon túli, illetve helyben élő gyerekeknek. Úgy gondolja, hogy ezt terjesszék ki városi szintre. A városnak ez pénzébe nem kerül. Megköszöni Zsirkai Lászlónak, az Érdi Városfejlesztési Kft. ügyvezetőjének a segítséget, mert az Európa sétányon lévő üres faházban le tudják bonyolítani a gyűjtést. Az időpontokról tájékoztatni fogják a lakosságot, előreláthatólag december 9-én, 10-én és 16-án lesz. A ”cipősdoboz” gyűjtési rendszer már eléggé ismert. Ajándékokat várnak, melyeket érdi gyerekek fognak megkapni, a Gyermekjóléti Központ fogja szétosztani az ünnepek előtt. Akik tehetik - és azt hiszi, hogy akik jelen vannak, azok tehetik - jutassanak el egy-egy dobozt. Az akció címe ”Szeretetcsomag” lesz.

T. Mészáros András polgármester: A jelenlévők közül mindenkit aktivitásra bíztat.

 

- Tájékoztató az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaságnál végzett Állami Számvevőszéki ellenőrzésről

Előadó: T. Mészáros András polgármester

T. Mészáros András polgármester: Mindazokat, amiket azÁllami Számvevőszék előírt elkezdték végrehajtani, van, amit már végre is hajtottak belőle.

dr. Havasi Márta képviselő: Az előterjesztés azt sugallja, hogy néhány apró és jelentéktelen hibától eltekintve a társaság működésében minden a legnagyobb rendben van. A kezelt vagyon és a közszolgáltatási szerződés körében tett megállapítások mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Ezek a megjegyzések meglehetősen fajsúlyosak. Kérdezi, ha minden rendben van, akkor mi indokolja az intézkedési tervet, illetve az arra való kötelezést? Az intézkedési terv 3. pontja szerint a könyvvizsgáló megbízatása megszüntetésre került. A meghívó 14. napirendi pontja a „Javaslat az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság könyvvizsgálójának megválasztására”. Az előterjesztésben az olvasható, hogy a könyvvizsgáló mandátuma lejárt és ez teszi szükségessé, hogy új könyvvizsgálója legyen a Kft.-nek. A kettő között ellentmondást érez. A megszűntetés a jog nyelvén azt jelenti, hogy szerződésbontás történt és nem azt, hogy megszűnt a mandátuma és azért kerül sor új könyvvizsgáló megválasztására. A felügyelő bizottság üléséről készült jegyzőkönyv meglehetősen elszomorította. Egy Állami Számvevőszéki jelentés megtárgyalása akár kérdéseket vethet fel, megjegyzéseket tehetnek hozzá az érintettek. A jegyzőkönyv ellenben üres, tartalom nélküli. Szeretné tudni, hogy ténylegesen mi történt a felügyelő bizottsági ülésen. Szeretné tudni, hogy új könyvvizsgáló választására a megkötött könyvvizsgálói szerződés határidejének letelte miatt kerül sor, vagy pedig a megszűntetés miatt? Kérdezi, hogy az új könyvvizsgáló hogyan került a látótérbe, miért pont ő? Mik azok a feltételek, amiknek meg kellett felelnie és esetleg volt-e más, akit vizsgáltak, hogy több könyvvizsgáló közül kerüljön ki.

Szűcs Gábor képviselő: Szerinte sok érdekességet vet fel az Állami Számvevőszéki ellenőrzés. A Kft. vezetése ellátta a feladatát, helyesen és törvényesen vezette a Kft.-t. Az önkormányzat és a felügyelő bizottság komoly hiányosságokat követett el a vizsgált időszakban. Kérdezi, hogy milyen állapotban van és mikorra várható az ellenőrzés szempontjainak kidolgozása? Az intézkedés végrehajtásának határideje 2017. december 31.  Kérdezi, hogy ez azt jelenti, hogy a bizottságnak addig le is kell folytatnia az ellenőrzést, vagy pedig addig kell a szempontrendszer alapján megkezdeni? Elképesztőnek tartja, hogy a vizsgált időpontban a felügyelő bizottságnak nem volt ügyrendje. Kérdezi, hogy miért nem volt ügyrendje, Kérdezi, hogy a vizsgált időszak után, 2015. után volt-e ügyrendje a felügyelő bizottságnak? Kérdezi, hogy senki nem vette észre – ráadásul több éven keresztül, hogy a 2 %-okat az önkormányzatnak át kellett volna utalnia az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft-nek?A felügyelő bizottságnak, aki a társaság törvényes felügyeletét ellátja, kötelessége lett volna felhívni a figyelmet erre. Azt is szomorúnak tartja, hogy a könyvvizsgáló, aki kamarai tagsággal rendelkezik, nem hívta fel a Kft. figyelemét a jogszabályváltozásokra. A könyvelés felelősségét is felveti, hiszen érdekes dolgok történtek az Állami Számvevőszék szerint. De ezek technikai dolgok, mert vagyoni és pénzügyi tekintetben rendben találta az Állami Számvevőszék a Kft.-t és ezt pozitív dolognak tartja. Az önkormányzat és a felügyelő bizottság felelősségét mélyebben vizsgálná. Kérné is a városvezetést, hogy vonja le a következtetéseket az intézkedési terven túl. Próbálják meg normálisan és a felelősségük tudatában kezelni az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft.-t, az intézkedési terveket pedig végrehajtani. Polgármester úr és a FIDESZ frakció rendszeresen mondja, hogy a felügyelő bizottságokkal városszerte minden rendben van – hát látszik. Tiszta FIDESZ-es felügyelő bizottságok vannak mindenhol. Látni lehet a munkájuk eredményét. Hátha egy ellenzéki szem a felügyelő bizottságokban előbb felhívta volna a problémára a figyelmet és nem pedig egy Állami Számvevőszéki ellenőrzés keretében szembesültek volna a hiányosságokkal.

Pulai Edina a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság megtárgyalta a tájékoztatót. A bizottsági ülésen az ügyvezetőtől megnyugtató válaszokat kaptak, a gazdálkodás rendben volt. Nem egy egyszerű dolog a 4 évre vonatkozó vizsgálat, rengeteg anyagot átvizsgálnak ilyenkor. A tájékoztatót megnyugtatónak találták. Nyilvánvaló, hogy az intézkedéseket határidőre meg fogják tenni. Megköszöni a Kft. munkáját és a továbbiakban is ilyen jó és részletes, korrekt beszámolókat vár.

Zsirkai László az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. ügyvezetője: Az Állami Számvevőszék felvetette azokat a hibapontokat, a jó pontok mellett, hogy mit vár el a társaságtól, amit ki kell javítani. A határozatát is úgy hozta meg, hogy intézkedési tervbe kellett foglalni és 30 napon belül vissza kellett küldeni. Az abban foglaltakat végre is fogják hajtani. A határidőt és a pont felelősét is megnevezték. Az intézkedési tervben foglaltak az önkormányzati intézkedési tervvel bizonyos helyeken összefüggnek. Azt kell meghatározni, hogy hogyan gazdálkodnak az értékkel. Ezt a kezdet kezdetén 3 könyvvizsgáló vizsgálta meg. AzÉrdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft. és az Érdi Létesítményüzemeltető Kft. összevonásra került. Mind a két Kft. könyvvizsgálója és az önkormányzat könyvvizsgálója is. A városközpontban megkapott létesítmények a legkevésbé veszítenek az értékükből, ebben bíztak, illetve, hogy megfelelő módon ezt kezelni tudják. A cég kivonatából ellenőrizhető, hogy az előző könyvvizsgáló megbízatása október 31-ével lejár. Úgy döntött a Kft., hogy egy új könyvvizsgálót szeretnének megbízni a feladattal. A szakmában elfogadott az a nézet, hogy két ciklus után – nincs törvényben leírva – a harmadikat nem ajánlja a Könyvvizsgálói Kamara. A lejáró megbízatású könyvvizsgáló egy ciklust már az Érdi Létesítményüzemeltető Kft.-nél letöltött, az egyesülés után az új Kft.-nél szintén eltöltött egy ciklust. Így eltelt a két ciklus és ezért is gondolták úgy, hogy váltsanak könyvvizsgálót. A felügyelő bizottság elé benyújtották az intézkedési tervet, alaposan megtárgyalták és egyetértettek vele.

Szűcs Gábor képviselő: A kérdéseit nem az ügyvezetőnek tette fel, hanem a polgármester úrnak.

T. Mészáros András polgármester: Szerinte ezzel kapcsolatban minden választ megfogalmazott, le is van írva. Az Állami Számvevőszék javaslatokkal élt. Kezdeményezze a felügyelő bizottságnál az ügyrend elkészítését, ami megtörtént. Intézkedjen annak érdekében, hogy aVárosfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság a jogszabályban, vagyonrendeletben és a vagyonkezelési szerződésekben előírt, a kezelésbe adott vagyonnal való gazdálkodásra vonatkozó ellenőrzési feladatainak eleget tegyen. A felszólítást megküldte. Intézkedjen a társaságnál a vagyonkezeléssel kapcsolatban feltárt szabálytalanságok tekintetében a felelősség tisztázása érdekében és szükség szerint intézkedjen a felelősség érvényesítéséről. Az véletlen, hogy a könyvvizsgáló megbízatása most járt le. Egyébként is azt javasolta, hogy szüntessék meg a kapcsolatot a könyvvizsgálóval. A vitatott kérdést több könyvvizsgáló is vizsgálta és közülük többen jutottak arra az álláspontra, hogy helyesen csinálják, amit csinálnak. Az Állami Számvevőszék ezt kifogásolta, a könyvvizsgáló megbízatása megszűnt, az új könyvvizsgálót pedig egy későbbi napirend keretében megválasztja a Közgyűlés. A Szűcs Gábor részéről ért politikai támadás pedig nem érdemel választ.

 

- Tájékoztató a helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújítását támogató pályázat határidejének meghosszabbításáról

Előadó: T. Mészáros András polgármester

T. Mészáros András polgármester: A Főépítészi Iroda kezdeményezte a határidő meghosszabbítását. Jelenleg 1 pályázó van. 5 millió Ft a kiírt pályázati főösszeg és eddig ebből 1 millió Ft-ra pályáztak. December 31-éig lehetőség van a pályázat benyújtására.