T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az Alapító Okirat módosítása adminisztratív okok miatt szükséges.

Dr. Havasi Márta képviselő: Való igaz, hogy technikai kérdésekről van szó, az előterjesztés második pontjára ez egyértelműen igaz, ugyanakkor érdemes elgondolkozni az előterjesztés első pontjában foglaltakról, melynek, ha jól érti, az a lényege, hogy Érden meg kívánják szüntetni a szenvedélybetegekkel összefüggő tevékenységet és munkát különböző indokokból. Ezeket ismerteti, az egyik folyóiratban megjelenő cikk címét idézi. Az előterjesztés hivatkozik a Kábítószer Egyeztető Fórum tevékenységére. Amikor ezen a fórumon részt vett, illetve szerepelt a közgyűlés előtt az előterjesztés, abból egyértelműen az volt megállapítható, hogy inkább növekedett a veszélyeztetettek tábora. A felderítés nem tudja nyomon követni a szenvedélybetegek nagyságrendjét, nem készült fel a helyi egészségügy, egyébként országosan sem, a szinte napról napra változó és könnyen beszerezhető szerekből. Kétségei vannak arra vonatkozóan, hogy a tűcsere programra egyetlen beteg tart-e igényt. Ugyanakkor az előterjesztésben szerepel, hogy akinek ilyen problémai vannak, Budapesten keresik fel az egyes szolgáltatási formákat. Számára nagy kérdés, hogy egy 70 ezres lakosú megyei jogú város miért akarja ezt a szolgáltatását megszűntetni, azon kívül, hogy nyilvánvalóan ezzel azt sugallják, hogy a városban nincs ilyen probléma, nincs szükség ilyen szolgáltatásra, alacsony számban vannak, akik ezeket a szolgáltatásokat igénybe kívánják venni, illetve veszélyeztettettek. Az előterjesztés ezen részét nem tudja támogatni. Valószínűleg a statisztikai adatok valósak, azonban az vetődik fel benne, hogy egyszerűen kiesnek a gondozás látóköréből. A valóság ennél lényegesen magasabb és összetettebb helyzetet tükröz, mint ami az előterjesztésben szerepel. Kérdése, hogy az addiktológiai szolgáltatás miért szűnt meg a városban? Ha nincs ilyen szolgáltatás, nincs mit igénybe venni, akkor a statisztikai számok igazak lehetnek. Nem javasolja a szolgáltatás mellőzését, inkább abba az irányba menne, hogy javítsák a felderítések számát, az azonnali reagálás lehetőségét. Elvi kérdés annak eldöntése, hogy a kábítószer terjesztőt vagy a fogyasztót kívánják első sorban a látókörbe vonni. Maga részéről az előbbit választaná. Javasolja, hogy a helyi ügyekben és a fertőzött területeken növeljék a jelenlétet, a segítséget és tágítsák a gyógyulás lehetőségét, illetve az esélyét, hogy ne jussanak el a keményebb drogok vagy biofüvek a fogyasztókhoz.

Dr. Csőzik László képviselő: Az előterjesztések esetében a kellő bizalom meg szokott lenni, el szokták fogadni a szakma véleményét. A képviselőtársa által elődadottakat a kábítószer-fogyasztásban bekövetkezett trendváltozással egészítené ki. Valóban szerepel az előterjesztésben a biofű jelenlétére utaló megállapítás. Számos olyan büntetőügyben jár el védőként, melyben biofüveket forgalmazó kereskedők a főszereplők. Komoly kihívásról és rendkívül veszélyes szerekről van szó, melyre példát említ. Jobban oda kell figyelni ezekre a szerekre, mint ahol már ismertek a hatásmechanizmusok. Ellentmondást érez a szolgáltatás kivezetésével, mert a vénás drogok használata eltűnőben, de helyette bejöttek a biofüvek. Helyben találhatók olyan fogyasztók, akik képbe kerültek. Olyan rétegről van szó, akik nem képesek sok pénzt áldozni kábítószerre és függők, viszont ezeket a biofüves porokat alacsony áron be lehet szerezni. Kérdezi, hogy ezt az ellentmondást, hogy lehet feloldani, illetve mi lesz az érdi bio füvesekkel, amennyiben detektálható ez a csoport?

Récsei Krisztina, a Szociális Gondozó Központ intézményvezetője: Elöljáróban elmondja, hogy a szenvedélybetegek alacsonyküszöbű szolgáltatása nem kötelezően ellátandó feladata a városnak, másodsorban hozzátartozik, hogy ilyen szolgáltatást finanszírozási szerződés alapján lehet csak működtetni, melyhez alapszolgáltatás tartozik. A meglévő szolgáltatások közül legalább hármat választani kell ahhoz, hogy működőképesek legyenek. Ebből az egyik szolgáltatás a tűcsere program, a másik a dropp-in megpihenő, a harmadik pedig a különböző tanácsadások képviselete. A három szolgáltatásból kettő megszűnt, egyrészt azért, mert lecsökkent az ellátotti létszám: ebben az évben mindösszesen öt ügyfelük volt. Egy finanszírozási szerződés esetében ez nem gondolja, hogy jó statisztikának minősülne. A szokások valóban megváltoztak, viszont ezzel együtt a Család és Gyermekjóléti Szolgáltatok és Központok feladatai bővültek, és bővülnek az elkövetkező két évben is, tehát amit az egyik oldalon elvesztenek, azt megpróbálják a másik oldalon pótolni és fejleszteni. Azzal, hogy ez a szolgáltatás megszűnne, a feladataik nem fognak megszűnni. Az első, ami a legfontosabb a megkeresés, mely a városban három oldalról is megtörténik. Az egyik az utcai szociális munka keretei között, másodsorban a központnak van egy olyan kiegészítő szolgáltatása, hogy a 18 év alatti utcán csellengő, illetve lakótelepen csellengő gyerekeket és fiatalokat kell, hogy megszólítsák. Ezen kívül a városban működik egy Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda, a feladatuk a gyermekjóléti szolgátatok és központok kihegyezett feladata lett, a prevenció. 2018. januártól kerül bevezetésre az iskolai szociális munka, melynek keretében szintén ezzel fognak foglalkozni, tehát nagyobb létszámban jelen lesznek az iskolákban. Ezen kívül a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum működik, ahol a város számos intézménye és szervezete képviselteti magát. Az a feladatuk, hogy ezeket koordinálják. A tanácsadó szolgáltatást pedig átveszi a Család és Gyermekjóléti Szolgálat. Azzal, hogy egy hely megszűnik, nyitnak egy másik irodát, ahol a tájékoztatásokat, a fogadásokat és tanácsadásokat meg fogják tartani. Kiegészítésként elmondja, hogy az elterelés nem szűnik meg, továbbra is működni fog. Azoknak a fiataloknak, illetve szerhasználóknak, akiket a bíróság, vagy a rendőrség feléjük irányít, a klubfoglalkozások, kötelezően megjelenő foglalkozások és egyéb más programok ugyanúgy lehetőséget fognak biztosítani.

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra dr. Kőszegi Gábornak, a dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatójának a szó megadását.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megadta a szót dr. Kőszegi Gábor főigazgatónak.

 

dr. Kőszegi Gábor, a dr. Romics László Egészségügyi Intézmény főigazgatója: Tiszteletét fejezi ki az elvégzett munkáért, amit ezen a téren elvégeztek, ugyanakkor el kell mondani, hogy ez az alacsonyküszöbű ellátás sajnos nagyon alacsony hatékonyságú és sokszor éppen kihasználták ezek az emberek a lehetőségeket, tehát nem a gyógyulás, hanem inkább a kábítószer élvezés irányába segítette őket. Igazgató asszony elmondta, hogy milyen komplex ellátást fog nyújtani a jövőben is a KEF keretében az intézményük, ebben a dr. Romics László Egészségügyi Intézmény is készséggel részt vesz, részint a pszichiátriával, részint a védőnőkkel, akik iskolai, illetve területi szinten találkoznak elsősorban a fiatalokkal. Úgy gondolja, hogy a Közgyűlés ennek a tevékenységnek a feladását megszavazhatja azzal, hogy természetesen a KEF-en belül a többi tevékenységet fokozni kell, különösen az iskolai felvilágosítást a rendőrséggel együttműködve, melynek óriási jelentősége van.

Dr. Veres Judit képviselő: Szintén megköszöni Récsei Krisztina tájékoztatóját, javasolja a határozati javaslat elfogadását. Hozzáteszi, hogy ami a megelőzést illeti, ne felejtsék el a háziorvosok, házi gyermekorvosok, iskolaorvosok és védőnők megelőző tevékenységét, nem beszélve a rendőrség erőfeszítéséről.

T. Mészáros András polgármester: Reméli, hogy megfelelő választ kaptak a kérdésekre. Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra az I. határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett I. határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szociális Gondozó Központ 68/2017. (III. 23.) határozattal elfogadott alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától az 1. számú melléklet szerint módosítja, és elfogadja a 2. számú mellékletben szereplő egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a módosító okiratot a Közgyűlés nevében írja alá.

Határidő: a határozat továbbítására – a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet szerint

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

A határozati javaslat mellékletei a jegyzőkönyvhöz csatolva.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

265/2017. (X.26.)

h a t á r o z a t

a Szociális Gondozó Központ alapító okiratának módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szociális Gondozó Központ 68/2017. (III. 23.) határozattal elfogadott alapító okiratát a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától az 1. számú melléklet szerint módosítja, és elfogadja a 2. számú mellékletben szereplő egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a módosító okiratot a Közgyűlés nevében írja alá.

Határidő: a határozat továbbítására – a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet szerint

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozat mellékletei a jegyzőkönyvhöz csatolva.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Tartózkodik

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Nem

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Távol

Szűcs Gábor

Nem

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

 

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a II. határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett II. határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szociális Gondozó Központ 265/2017 (X.26.) határozattal elfogadott alapító okiratát 2018. január 1. napjától a 1. számú melléklet szerint módosítja, és elfogadja a 2. számú mellékletben szereplő egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a módosító okiratot a Közgyűlés nevében írja alá.

Határidő: a határozat továbbítására – a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet szerint

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

A határozati javaslat mellékletei a jegyzőkönyvhöz csatolva.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

266/2017. (X.26.)

h a t á r o z a t

a Szociális Gondozó Központ alapító okiratának 2018. január 1. napjától történő módosításáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Szociális Gondozó Központ 265/2017 (X.26.) határozattal elfogadott alapító okiratát 2018. január 1. napjától a 1. számú melléklet szerint módosítja, és elfogadja a 2. számú mellékletben szereplő egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot.

A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a módosító okiratot a Közgyűlés nevében írja alá.

Határidő: a határozat továbbítására – a 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet szerint

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozat mellékletei a jegyzőkönyvhöz csatolva.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Tartózkodik

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Távol

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen