T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy ez is minden évben visszatérő feladata a Közgyűlésnek: a munkaterv és a közmeghallgatás időpontjának meghatározása. Szavazásra teszi fel a határozati javaslat I-t.
Az előterjesztett és szavazásra feltett I. határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – az Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 25. § (1) bekezdése alapján – a 2018. évre vonatkozó munkatervét a határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja.
Határidő: határozat közlésére – 2018. január 15.
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
A határozati javaslat melléklete – annak terjedelme miatt – a jegyzőkönyvhöz csatolva.
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
322/2017. (XII.21.)
h a t á r o z a t
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 2018. évi munkatervének elfogadásáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – az Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 25. § (1) bekezdése alapján – a 2018. évre vonatkozó munkatervét a határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja.
Határidő: határozat közlésére – 2018. január 15.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozat melléklete – annak terjedelme miatt – a jegyzőkönyvhöz csatolva.
T. Mészáros András polgármester: Szavazásra teszi fel a határozati javaslat II-t.
Az előterjesztett és szavazásra feltett II. határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – az Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 41. § (2) bekezdése alapján – a közmeghallgatás időpontját a Közgyűlés 2018. novemberi ülésnapján, 17.00 órában határozza meg. A közmeghallgatás helye a Polgárok Háza Díszterme.
Határidő: határozat közlésére – 2018. január 15.
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
323/2017. (XII.21.)
h a t á r o z a t
a 2018. évi közmeghallgatás időpontjának meghatározásáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – az Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 41. § (2) bekezdése alapján – a közmeghallgatás időpontját a Közgyűlés 2018. novemberi ülésnapján, 17.00 órában határozza meg. A közmeghallgatás helye a Polgárok Háza Díszterme.
Határidő: határozat közlésére – 2018. január 15.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatokról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |