Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a Fehérvári úton új orvosi rendelő, védőnői szolgálat, közösségi tér, gyógyszertár, körzeti megbízotti iroda kialakítását tervezi a város. 2015. július 3-án állapodott meg Orbán Viktor miniszterelnök úrral polgármester úr a Modern Városok Program keretében erről a programpontról is. 2015 júliusában még tarthatónak tűnt bekerülési költségként a 200 millió forintos bruttó ár, amikor 2016 decemberében megkapták az erre a célra szolgáló 200 millió forintot, a tervezőtől megrendelték a terveket, nyár végére el is készültek vele, akkor a tervezői költségbecslés már azt mondta, hogy 210-215 millió forint alatti költségből nem lehet kihozni. Az előző Közgyűlésen döntöttek is arról, hogy megemelik az erre szánt összeget és a város teszi mellé. Közbeszerzési eljárást írtak ki, melyre több érvényes pályázat érkezett, azonban a legkedvezőbb is az eredeti 200 millió forintos összeghez képest, 247 millió forint körüli összeget adott be. Látható, hogy több mint 20%-kal növekedett a 2015-ös árhoz képest 3 év alatt a beruházási költség, mely véleménye szerint nem kiugró. Kéri a Közgyűlést, hogy támogassa, hogy a különbözetet a jövő évi költségvetésből tegyék hozzá, melyre azért van szükség, mert a közbeszerzést elindították, lefolytatták, ellenben eredményt addig nem tudnak hirdetni, amíg a kötelezettség vállalásra szükséges fedezet nem áll rendelkezésre.
Szűcs Gábor képviselő: Kérdése, hogy milyen közbeszerzésről van szó, meghívásosról vagy nyíltról. Elemezték az ajánlatokat, hogy mi az, ami miatt a tervezői ártól ilyen mértékben eltértek? Hány ajánlat volt, illetve milyen eltérések voltak a többi ajánlat és a legjobb ajánlat között?
Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a Kbt. 115.§-a alapján került lefolytatása az árajánlatkérés. Az árnövekedés abból származik, hogy 2015. júliusa óta már 2,5 év eltelt, mely alatt a 25%-os költségnövekmény az építőiparban 100%-osan benne van. Erről beszéltek néhány napirenddel ezelőtt is, hogy a Kormány is felismerte ezt a jelenséget, és mindenki tudja, hogy Magyarországon az építőipar árai drágulnak. A hivatalnak a szakirodája kielemezte az árajánlatokat és 100%-ban megalapozottnak tartják.
Szűcs Gábor képviselő: Kérdése, hogy a tervezői árat mikor adták ki dátum szerint?
Dr. Bács István alpolgármester: A tervező eredetileg arra kapott megbízást 2016-ban, hogy a komplexumot úgy tervezze meg, hogy a 200 millió forintos tételbe férjen bele, azonban a tervező is tudta, hogy ebbe a keretbe egy ekkora ház nem fog beleférni, így ő maga módosította 215 millió forintra. Ezután jött egy jelentős költségnövekmény a tervek tekintetében, mely nyár folyamán derült ki a lift engedélyeztetésekor, hogy nagyobb liftet kell betervezni az eddigi egészségházakhoz képest, mert megváltoztak a jogszabályok. Így akkora lift tervezésére van szükség, hogy ágyon tolva is be lehessen tolni a betegeket a liftbe. Ez jelentős költségnövekményt jelentett.
T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd, Fehérvári út 16. szám alatti, 17776 helyrajzi számú ingatlanon új egészségügyi szolgáltató épület megvalósítására vonatkozó célokmányt a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal módosítja.
A Közgyűlés a beruházás megvalósításához az önkormányzat 2018. évi költségvetése terhére 32.810.298,- Ft-ot biztosít.
Határidő: azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Melléklet a Közgyűlés ___/2017. (XII.21.) határozatához
CÉLOKMÁNY
|
1. A beruházó neve és címe: |
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2030 Érd, Alsó utca 1-3. |
||||||||||||||||||
|
2. A beruházás megnevezése, jellege:
|
Új egészségügyi szolgáltató épület kialakítása, felnőtt háziorvosi rendelő, gyermekorvosi rendelő, védőnői szolgálat, fiókgyógyszertár és körzeti megbízotti iroda funkciókkal. Az épület új építésű, a meglévő épületek bontása után létrejött területeken épül, földszint+ emelet kialakítással, későbbi tetőtér beépítési lehetőséggel. A gépkocsik elhelyezése a közterületen történő parkoló kialakításával történik. A szolgáltatás tárgya: építési beruházás |
||||||||||||||||||
|
3. A beruházás célja és szükségességének indoklása: |
Az érdi sasvárosi településrész egészségügyi intézmény ellátásbiztonsága érdekében indokolt az orvosi rendelők új épületben történő elhelyezése, mivel a rossz épületállomány miatt jelenleg csak ideiglenes engedéllyel működhetnek. Az alapfokú egészségügyi ellátás megfelelő minőségű, korszerű eszközökkel való biztosítása hozzájárul a szolgáltatási minőség javulásához, és annak hosszú távon történő fenntarthatóságához. Tekintettel arra, hogy az egészségház több funkció ellátásának biztosítására lesz alkalmas, így a lakosság részére közvetlen módon biztosítja a szolgáltatások egy helyben történő igénybevételének lehetőségét. |
||||||||||||||||||
|
4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása: |
2030 Érd, Fehérvári út 16. szám, 17775 hrsz. HÉSZ szerinti övezeti besorolása: Vt-1/l. településközponti vegyes övezet. |
||||||||||||||||||
|
5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása: |
Az épület 556,35 m2 szintterülettel rendelkezik majd. Az épület új építésű, a meglévő épületek bontása után létrejött területeken épül, földszint+emelet kialakítással. A tervezett épület egészségügyi közhasználatú funkciót lát el, ezért teljes körűen akadálymentes kialakítású. Az épületben lift kerül beépítésre, amely az emeletet és a tetőteret is kiszolgálja. A funkciócsoportok elhelyezése: a földszintre kerül a fiókgyógyszertár, a gyermekorvosi rendelő, a védőnői szolgálat. Az emeletre helyezendő funkciók: a felnőttorvosi szolgálat, körzeti megbízotti iroda, kazánház, épületgépészet, fogyóeszköz raktárak, adminisztrációs blokkok. Lehetőség szerint a külön funkcionális egységekhez külön-külön lesz biztosítva az átöltözés, saját használatú WC-mosdó blokkal, valamint teapulttal. Az épület gépkocsival történő megközelítésének biztosítása a közúti kapcsolat rendezésével, és a szükséges parkolók elhelyezésével valósul meg. A gyalogos közlekedés biztosítására külső akadálymentesített járdák kerülnek kialakításra. |
||||||||||||||||||
|
6. A becsült költségek részletes bemutatása:
- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét); - a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.) |
A költségbecslés módja: az elindított közbeszerzési eljárásra érkezett ajánlatok |
||||||||||||||||||
|
7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével: |
Modern Városok Programja, 1038/2016. (II.10.) Korm. határozat; 1408/2017. (VI.28.) Korm. határozat; Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. és 2018. évi költségvetése |
||||||||||||||||||
|
8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése: |
A kivitelező kiválasztása a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) alapján, közbeszerzési eljárás lefolytatása során történik. |
||||||||||||||||||
|
9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.): |
Az ingatlanok kisajátítása megtörtént. Jogerős építési engedély rendelkezésre áll. |
||||||||||||||||||
|
10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit: |
Beruházáshoz szükséges: Tervezési program, koncepció terv, vázlatterv, építési engedélyezési terv, kiviteli terv, közműcsatlakozások műszaki dokumentációja, közbeszerzési műszaki leírás, tételes árazatlan és tervezői árazott költségvetés. Az előkészítés tervezési költsége: bruttó 8.255.000,- Ft. |
||||||||||||||||||
|
11. Alapközművek helyzete, a beruházás várható hatása az infrastruktúra terhelésére: |
Az ingatlan közmű csatlakozásainak felülvizsgálata megtörtént. Közműfejlesztés szükséges. |
||||||||||||||||||
|
12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése: |
Az ingatlan tulajdonosa Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az épület üzemeltetői feladatait az Önkormányzat látja el (későbbi megállapodások alapján módosulhat). |
||||||||||||||||||
|
13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja: |
2018. II. félév |
||||||||||||||||||
|
14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése: |
Az épület üzemeltetésének költségeit az Önkormányzat biztosítja költségvetéséből. A funkciók szerint elkülönített egységek üzemeltetési költségeinek biztosítása külön megállapodások alapján. Az ellátással kapcsolatosan az Önkormányzatnak, mint Megbízónak (tulajdonos és egyben az orvosi alapellátás biztosítására kötelezett) és Megbízottnak (ingatlan használó és egyben az orvosi alapellátást nyújtó) az ingatlannal kapcsolatos üzemeltetési költségek viselésére vonatkozó kötelezettségeire a feladat-ellátási szerződés, a helyi vagyonrendelet, valamint a Ptk. hatályos rendelkezései vonatkoznak. |
||||||||||||||||||
|
15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje: |
A korszerű tervezés és kivitelezés alapján a fenntartási költségek csökkenése és az energetikai hatékonyság biztosítása várható. |
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
336/2017. (XII.21.)
h a t á r o z a t
a 241/2016. (XI.24.) határozattal elfogadott, az Érd, Fehérvári út 16. szám alatti, 17776 helyrajzi számú ingatlanon történő új egészségügyi szolgáltató épület megvalósításáról szóló beruházási célokmány módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd, Fehérvári út 16. szám alatti, 17776 helyrajzi számú ingatlanon új egészségügyi szolgáltató épület megvalósítására vonatkozó célokmányt a jelen határozat melléklete szerinti tartalommal módosítja.
A Közgyűlés a beruházás megvalósításához az önkormányzat 2018. évi költségvetése terhére 32.810.298,- Ft-ot biztosít.
Határidő: azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Melléklet a Közgyűlés 336/2017. (XII.21.) határozatához
CÉLOKMÁNY
|
1. A beruházó neve és címe: |
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2030 Érd, Alsó utca 1-3. |
||||||||||||||||||
|
2. A beruházás megnevezése, jellege:
|
Új egészségügyi szolgáltató épület kialakítása, felnőtt háziorvosi rendelő, gyermekorvosi rendelő, védőnői szolgálat, fiókgyógyszertár és körzeti megbízotti iroda funkciókkal. Az épület új építésű, a meglévő épületek bontása után létrejött területeken épül, földszint+ emelet kialakítással, későbbi tetőtér beépítési lehetőséggel. A gépkocsik elhelyezése a közterületen történő parkoló kialakításával történik. A szolgáltatás tárgya: építési beruházás |
||||||||||||||||||
|
3. A beruházás célja és szükségességének indoklása: |
Az érdi sasvárosi településrész egészségügyi intézmény ellátásbiztonsága érdekében indokolt az orvosi rendelők új épületben történő elhelyezése, mivel a rossz épületállomány miatt jelenleg csak ideiglenes engedéllyel működhetnek. Az alapfokú egészségügyi ellátás megfelelő minőségű, korszerű eszközökkel való biztosítása hozzájárul a szolgáltatási minőség javulásához, és annak hosszú távon történő fenntarthatóságához. Tekintettel arra, hogy az egészségház több funkció ellátásának biztosítására lesz alkalmas, így a lakosság részére közvetlen módon biztosítja a szolgáltatások egy helyben történő igénybevételének lehetőségét. |
||||||||||||||||||
|
4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása: |
2030 Érd, Fehérvári út 16. szám, 17775 hrsz. HÉSZ szerinti övezeti besorolása: Vt-1/l. településközponti vegyes övezet. |
||||||||||||||||||
|
5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása: |
Az épület 556,35 m2 szintterülettel rendelkezik majd. Az épület új építésű, a meglévő épületek bontása után létrejött területeken épül, földszint+emelet kialakítással. A tervezett épület egészségügyi közhasználatú funkciót lát el, ezért teljes körűen akadálymentes kialakítású. Az épületben lift kerül beépítésre, amely az emeletet és a tetőteret is kiszolgálja. A funkciócsoportok elhelyezése: a földszintre kerül a fiókgyógyszertár, a gyermekorvosi rendelő, a védőnői szolgálat. Az emeletre helyezendő funkciók: a felnőttorvosi szolgálat, körzeti megbízotti iroda, kazánház, épületgépészet, fogyóeszköz raktárak, adminisztrációs blokkok. Lehetőség szerint a külön funkcionális egységekhez külön-külön lesz biztosítva az átöltözés, saját használatú WC-mosdó blokkal, valamint teapulttal. Az épület gépkocsival történő megközelítésének biztosítása a közúti kapcsolat rendezésével, és a szükséges parkolók elhelyezésével valósul meg. A gyalogos közlekedés biztosítására külső akadálymentesített járdák kerülnek kialakításra. |
||||||||||||||||||
|
6. A becsült költségek részletes bemutatása:
- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét); - a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.) |
A költségbecslés módja: az elindított közbeszerzési eljárásra érkezett ajánlatok |
||||||||||||||||||
|
7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével: |
Modern Városok Programja, 1038/2016. (II.10.) Korm. határozat; 1408/2017. (VI.28.) Korm. határozat; Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. és 2018. évi költségvetése |
||||||||||||||||||
|
8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése: |
A kivitelező kiválasztása a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) alapján, közbeszerzési eljárás lefolytatása során történik. |
||||||||||||||||||
|
9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.): |
Az ingatlanok kisajátítása megtörtént. Jogerős építési engedély rendelkezésre áll. |
||||||||||||||||||
|
10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit: |
Beruházáshoz szükséges: Tervezési program, koncepció terv, vázlatterv, építési engedélyezési terv, kiviteli terv, közműcsatlakozások műszaki dokumentációja, közbeszerzési műszaki leírás, tételes árazatlan és tervezői árazott költségvetés. Az előkészítés tervezési költsége: bruttó 8.255.000,- Ft. |
||||||||||||||||||
|
11. Alapközművek helyzete, a beruházás várható hatása az infrastruktúra terhelésére: |
Az ingatlan közmű csatlakozásainak felülvizsgálata megtörtént. Közműfejlesztés szükséges. |
||||||||||||||||||
|
12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése: |
Az ingatlan tulajdonosa Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata. Az épület üzemeltetői feladatait az Önkormányzat látja el (későbbi megállapodások alapján módosulhat). |
||||||||||||||||||
|
13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja: |
2018. II. félév |
||||||||||||||||||
|
14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése: |
Az épület üzemeltetésének költségeit az Önkormányzat biztosítja költségvetéséből. A funkciók szerint elkülönített egységek üzemeltetési költségeinek biztosítása külön megállapodások alapján. Az ellátással kapcsolatosan az Önkormányzatnak, mint Megbízónak (tulajdonos és egyben az orvosi alapellátás biztosítására kötelezett) és Megbízottnak (ingatlan használó és egyben az orvosi alapellátást nyújtó) az ingatlannal kapcsolatos üzemeltetési költségek viselésére vonatkozó kötelezettségeire a feladat-ellátási szerződés, a helyi vagyonrendelet, valamint a Ptk. hatályos rendelkezései vonatkoznak. |
||||||||||||||||||
|
15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje: |
A korszerű tervezés és kivitelezés alapján a fenntartási költségek csökkenése és az energetikai hatékonyság biztosítása várható. |
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |