hogy hol tartanak a térfigyelő-rendszer korszerűsítésével. Mostanra eljutottak oda, hogy elkészült a tervezet, amire bruttó 200 millió Ft áll rendelkezésre a Modern Városok Program keretén belül. Bizonyos műszaki ellenőrzési és előkészítői folyamatok, ami kb. 3-5 millió Ft-ba kerül, nem volt benne a 200 millió Ft-ban.

Szűcs Gábor képviselő: Szerinte egy nagyon jó anyag került a képviselők elé, amit megköszön az előkészítőknek. Ez egy nagy lépés a város közbiztonságának javulása érdekében. Kéri, hogy amennyiben a közbeszerzések után túllépnék a 200 millió Ft-os forrást, akkor a maradék összeget a város költségvetéséből pótolják és valósuljon meg a fejlesztés.

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a I. határozati javaslatot.

A szavazásra feltett I. határozati javaslat:

„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 42. § (3) bekezdésének megfelelően, a rendőrséggel egyetértésben, a közbiztonság erősítése és a bűnüldözés hatékonyságának javítása érdekében, a városi térfigyelő kamerarendszer fejlesztésének keretein belül telepítendő térfigyelő kamerák telepítési helyeit a melléklet szerinti közterületeken jelöli ki.

2. A Közgyűlés ezzel egyidejűleg a térfigyelő kamerák telepítési helyeinek kijelöléséről szóló 281/2015. (XI.26.) határozatát visszavonja.

Határidő: 2017. február 1-től folyamatos

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

A határozati javaslat melléklete – annak formátuma miatt (.xls) – a jegyzőkönyvhöz csatolva.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

9/2017. (I.26.)

h a t á r o z a t

az új városi térfigyelő kamerarendszer telepítési helyeinek egységes kijelöléséről

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 42. § (3) bekezdésének megfelelően, a rendőrséggel egyetértésben, a közbiztonság erősítése és a bűnüldözés hatékonyságának javítása érdekében, a városi térfigyelő kamerarendszer fejlesztésének keretein belül telepítendő térfigyelő kamerák telepítési helyeit a melléklet szerinti közterületeken jelöli ki.

2. A Közgyűlés ezzel egyidejűleg a térfigyelő kamerák telepítési helyeinek kijelöléséről szóló 281/2015. (XI.26.) határozatát visszavonja.

Határidő: 2017. február 1-től folyamatos

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozat melléklete – annak formátuma miatt (.xls) – a jegyzőkönyvhöz csatolva.

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Távol

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Távol

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen 

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen 

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a II. határozati javaslatot.

A szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Megyei Jogú Város térfigyelő kamerarendszerének korszerűsítése és bővítése céljából elfogadja a határozat mellékletét képező beruházási célokmányt.

Határidő: folyamatos

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés _/2017. (I.26.) határozatához

CÉLOKMÁNY

1. A beruházó neve és címe:

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

2030 Érd, Alsó u. 1-3.

2. A beruházás megnevezése, jellege:

Érd MJV térfigyelő kamerarendszerének korszerűsítése és bővítése.

3. A beruházás célja és szükségességének indoklása:

Előzmények, jelenlegi helyzet:

A jelenlegi térfigyelő kamerarendszer 2009-2010-ben került telepítésre 51 db kamerahellyel, analóg kamerákkal, IP hálózatra illesztve, mikrohullámú rádiós adatátvitellel, az akkori technológiai és minőségi normáknak megfelelően. A telepítés óta eltelt évek során azonban az eszközök elöregedtek és elavultak lettek. Az analóg kamerák mára már gyenge képminőséget adnak, a jelátviteli rádiós hálózat rendkívül sérülékeny és megbízhatatlan, a javítás és üzemben tartás költségei a rendszer elavulásával párhuzamosan fokozatosan növekednek.

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a 280/2015. (XI.26.) számú határozatával elfogadta a városi térfigyelő kamerarendszer korszerűsítésére és bővítésére vonatkozó koncepciót és ezzel összhangban a 281/2015. (XI.26.) számú határozatában kijelölte a térfigyelő kamerák telepítési helyeit.

Célok és kapcsolódás a 1504/2015. (VII.23.) Kormányhatározathoz:

A rendszer telepítése óta történt nagyarányú városfejlesztések eredményeként nagy forgalmú városi közúti csomópontok alakultak ki, illetve több városrész közútvonalain jelentős forgalomnövekedés tapasztalható, melyek biztonságosabbá tételében (1504/2015. Korm határozat 3/c pontja) egy modern térfigyelő kamerarendszer kiépítése és a jelenlegi rendszer korszerűsítése elengedhetetlen feltétel. Ugyanakkor a városi közszolgáltatási intézmények (iskolák, óvodák, szociális és egészségügyi intézmények), valamint a gazdaságfejlesztési célú beruházások (ipari park, kulturális-, turisztikai- és szabadidős központok) minőségi és mennyiségi fejlődésének (1504/2015. Korm. határozat 1/a-b. és 2/a-b. pontjai) következtében az intézményekben megjelenő nagyszámú lakosság biztonságérzetének, biztonságának javítása is indokolja, hogy a városi térfigyelő rendszer ezeken a helyeken is kiépüljön. Mindezeken túl a kamerarendszer korszerűsítésével és bővítésével jelentősen hozzájárulunk a bűncselekmények megelőzéséhez (visszatartó erő), a közlekedés biztonságának javításához, továbbá az elkövetett bűncselekmények és szabálysértések felderítésének és nem utolsó sorban a közterület-felügyelet tevékenységének hatékonyabbá tételéhez.

4. A beruházás helye és a beruházással érintett ingatlan HÉSZ szerinti besorolása:

A kamerák Érd MJV közigazgatási területén a városi térfigyelő kamerarendszer telepítési helyeinek egységes kijelöléséről szóló határozat melléklete szerinti helyszíneken (132 telepítési pozícióban) kerülnek telepítésre. A vezetékes adatátvitel internetes szolgáltatói hálózaton történik, a jelfeldolgozó és diszpécser központ az önkormányzat Budai út 10. szám alatti épület tetőterében kerül elhelyezésre.

5. A beruházás érintett ingatlanon belüli területi igénye (m2), a beruházás műszaki leírása, és a választott műszaki megoldások indoklása:

A kamerák elhelyezésének területigénye nincsen. A 142 db kamera meglévő oszlopokra kerül és a közterületen mindössze 20 db új oszlop állítása szükséges. A térfelügyeleti (jelfeldolgozó és diszpécser) központ ingatlanon belüli terület igénye 30-40 m2.

A beruházás műszaki leírása:

- Terepi eszközök: 162 db kameraegység, tápellátó berendezések és vezetékes hálózat, jelátviteli berendezések (konverterek, modemek, átalakítók) és hálózat, kameratartó oszlopok;

- Térfelügyeleti központ: munkaállomás (számítógép, monitorok, szoftverek, nyomtató, stb.), ergonomikus kialakítású bútorzat, központi szerver egység és képrögzítő egység, klimatizált és jól megvilágított megfigyelő és szerver szobák, jelátvitel aktív és passzív eszközei, szünetmentes tápegységek.

6. A becsült költségek részletes bemutatása:

- költségnemenkénti bontásban, éves ütemezéssel (ideértve legalább az előkészítési költségeket, a kapcsolódó szolgáltatások, árubeszerzések, és építési költségek összegét);

- a költségbecslés módja (tervezői költségvetés, műszaki értékbecslés, előzetes adásvételi megállapodás, stb.)

1. Kivitelezés becsült költsége:

- 121 db kameraegység:                  74 290 820 Ft

- 41 db rendszámfelismerő

kamera:                                         42 460 420 Ft

- Szerelési anyagok és költségek:      9 088 200 Ft

- Térfelügyeleti központ:                31 639 080 Ft

Összesen:                          nettó 157 478 520 Ft

ÁFA   42 519 200 Ft

Összesen bruttó:                       199 997 720 Ft

Költségbecslés módja: független műszaki tanácsadó részletezett költségbecslése 2017. januári folyóárakon számolva a benyújtott „Műszaki Megvalósíthatósági Terv” melléklete szerint.

Éves ütemezése: 2017. IV. negyedév

7. A beruházási költségek forrása a forráshelyek megjelölésével:

1. A kivitelezés költségei a Modern Városok Program keretében biztosítottak:

- 1504/2015. (VII.23.) Korm. határozat

- MVP Bizottság által jóváhagyott fejlesztési

keret.

2. Független műszaki szakértő díja: 2. 720 000 Ft + ÁFA. Éves ütemezése: 2017. II. negyedév, melyet az önkormányzat 2017. évi költségvetésében tervezzük.

3. Az internet szolgáltatás díját az új rendszer üzembe helyezését követően 2018-tól az önkormányzat éves költségvetéseiben tervezzük.

8. A szállítók kiválasztásának módja, az eljárás megnevezése:

Az új térfigyelő rendszer kivitelezőjének kiválasztása uniós közbeszerzési eljárás keretében történik.

9. A megvalósítás jogi feltételei (pl. kisajátítás, telekalakítás stb.):

A megvalósítás során a térfigyelő rendszerek működtetésére, valamint a közbeszerzések végrehajtására vonatkozó jogszabályi előírások betartása kötelező feltétel.

10. A beruházáshoz szükséges megalapozó tanulmányok, tervek, előzetes megállapodások, stb. felsorolása, külön feltüntetve az előkészítéshez szükséges feladatokat és az előkészítés költségeit:

1. Független műszaki szakértő alkalmazása a közbeszerzés előkészítésére és lefolytatására (nettó 2.720.000 Ft).

2. Független szakértő által elkészített Műszaki megvalósíthatósági Tanulmányterv, közbeszerzési dokumentumok műszaki mellékletei, térképvázlatok, stb.

3. Előzetes elvi hozzájárulások beszerzése a kamerák felszerelési helyéül szolgáló oszlopok tulajdonosaitól.

4. Szolgáltatóktól árajánlatok bekérése a vezetékes adatátvitel bérleti díjára és előzetes megállapodás megkötése a legkedvezőbb ajánlatot tevővel.

5. Független műszaki szakértő alkalmazása a kivitelezés időszakára (2017. II-IV. negyedévre).

11. Alapközművek helyzete, a beruházás

várható hatása az infrastruktúra terhelésére:

A beruházás az alapközműveknél új elemek kialakítását nem igényli, a terepi eszközök áramellátásának műszaki tartalmát a kivitelezés tervezése és megvalósítása során határozzák meg.

12. Tulajdonos, üzemeltető vagyonkezelő (vagy a kiválasztás módjának) megjelölése:

Az új kamerarendszer tulajdonosa és üzemeltetője Érd MJV Önkormányzata lesz. A karbantartásra  - a garancia idejének leteltéig - a nyertes kivitelezővel karbantartási szerződés megkötésére fog sor kerülni.

13. Az üzembe helyezés és a használatbavételi engedély megadásának várható időpontja:

A használatba vétel várhatóan 2018. IV. negyedévben történik meg.

14. Az üzemeltetés fedezetének megjelölése:

Az üzemeltetésre az önkormányzat a mindenkori éves költségvetésében biztosít fedezetet.

15. A beruházás gazdasági értékelése és megtérülési ideje:

A beruházás eredményeként működő térfigyelő rendszer a közbiztonság javításán túlmenően hozzájárul az önkormányzati intézmények vagyonbiztonságának növeléséhez, továbbá segítheti a közterületen történő, vagyon elleni bűncselekmények felderítését is.

A beruházás speciális jellege miatt megtérülési idővel nem számolunk.”

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 17 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

10/2017. (I.26.)

h a t á r o z a t

az Érd Megyei Jogú Város térfigyelő kamerarendszerének korszerűsítésére és bővítésére vonatkozó beruházási célokmány elfogadásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Megyei Jogú Város térfigyelő kamerarendszerének korszerűsítése és bővítése céljából elfogadja a határozat mellékletét képező beruházási célokmányt.

Határidő: folyamatos

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés 10/2017. (I.26.) határozatához

A beruházás speciális jellege miatt megtérülési idővel nem számolunk.