Pulai Edina a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság támogatja határozati javaslat elfogadását. A gyerekek biztonságos környezetben, jó szakmai háttérrel sportolhatnak. Nagyon várják, hogy a körülményeken javítsanak.
Dr. Havasi Márta képviselő: A Közgyűlés jövő hónap közepén fogja tárgyalni a 2017. évi költségvetést. Egy ilyen döntéssel egyrészt behatárolják a 2017. évi költségvetés különböző sorait, másrészt a költségvetés egészéből kiemelve 1-1 tételt, nem látható, hogy a különböző ágazatok és feladatok ellátására jutó forrás milyen arányban áll egymással, melyek a nagyobb hangsúlyt kapó területek. Ez az oka annak, hogy az MSZP-DK-Együtt frakció nem támogatja a határozati javaslatot és nem a sport nem támogatása miatt.
Mórás Zsolt a Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke: A Sport és Ifjúsági Bizottság elfogadásra javasolja a határozati javaslatot.
T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
A szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése kötelezettséget vállal arra, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 63. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt jogkörében eljárva az Érd Városi Sport Egyesületet a 2017. évi költségvetésben összesen 59.000.000,- Ft összegű támogatásban részesíti.
A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a fenti támogatás szegét az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló rendeletébe terveztesse be.
Határidő: a döntés továbbítására – azonnal
Felelős: T. Mészáros András”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 13 igen szavazattal, 2 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
11/2017. (I.26.)
h a t á r o z a t
az Érd Városi Sport Egyesület 2017. évi támogatásáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése kötelezettséget vállal arra, hogy Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 31/2014. (XI.26.) önkormányzati rendelet 63. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt jogkörében eljárva az Érd Városi Sport Egyesületet a 2017. évi költségvetésben összesen 59.000.000,- Ft összegű támogatásban részesíti.
A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy a fenti támogatás szegét az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló rendeletébe terveztesse be.
Határidő: a döntés továbbítására – azonnal
Felelős: T. Mészáros András
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Távol |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Nem |
|
Dr. Csőzik László |
Távol |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Nem |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Távol |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |