Dr. Csőzik László képviselő: A Csuka Zoltán Városi Könyvtárral kapcsolatban megjegyzi, hogy rendszeresen kapja a programjukra vonatkozó meghívókat, üde színfolt a városi intézmények körében, pozitívan értékeli munkájukat és rendezvényeiket. A Törökbálinti úttal kapcsolatban korábbi hozzászólása alapján már ígértek problémájára megoldást, a helyzet annyiban fokozódott, hogy jelentős mértékben átterelődött a forgalom erre az útszakaszra, mióta átadásra került a törökbálinti M7 fel- és lehajtó rendszer. Korábban alpolgármester úr azt mondta, hogy ebben az évben várható az út felújítása, ezzel kapcsolatban kérdezi, hogy van-e új információ. Az időjárási viszonyok és egyes szakaszokon a járda hiánya fokozza a nehézségeket.

Dr. Bács István alpolgármester: A Törökbálinti úttal kapcsolatban elmondja, hogy a Modern Városok Program keretében 6,9 milliárd forint van előkészítésre VEKOP pályázat keretében melybe ezt az utat is bele kell érteni, két állami út tartozik ebbe bele, a másik a Zámori út lesz. A Törökbálinti út a Tetőfedő utcától a tervek szerint a Bajcsy-Zsilinszky úti körforgalomig teljes szélességében, járdával, vízelvezető árokkal, útburkolattal szerepel a tervekben. Két új csomópont lesz, az egyik a Tetőfedő és Felsővölgyi utcánál, a másik a Szövő és Folyondár utcánál. Jelenleg zajlik a VEKOP pályázat előkészítése, a 6,96 milliárd forintra vonatkozó összeg már megjelent. Bíznak benne, hogy 1-2 éven belül az egész útszakasz megújulhat.

Dr. Csőzik László képviselő: Szeretné felhívni a figyelmet, hogy a töltés mellett nincs járda, kéri, hogy erre figyeljenek a tervezésnél, hogy járdát, esetleg bicikli utat alakítsanak ki.

Dr. Bács István alpolgármester: Benne van a projektben a járda a Tetőfedő utcától teljes hosszában felszíni vízelvezetéssel, burkolatmegújítással és két új csomóponttal.

Csornainé Romhányi Judit képviselő: Sokukat érdekelné, hogy Érdligeten a volt CBA helyén a Lidl fog-e üzletet nyitni, vagy letett róla, van információ arra vonatkozóan, hogy mi a jelenlegi helyzet. Szükség lenne a területrészen bevásárlási lehetőségre, sok lakos érdeklődik, hogy mire számíthatnak.

Dr. Bács István alpolgármester: Küldenek levelet a Lidlnek, és amint megérkezik a válasz, azt továbbítják a képviselőknek, illetve felteszik a honlapra.

Dr. Havasi Márta képviselő: A Fűrészelő és Esztergályos utca világítási problémáját szeretné felvetni, a Fűrészelő utcánál van egy lakótelep, ahol korábban volt közvilágítás, azonban a közvilágítás korszerűsítése után az a világítótest onnan leszerelésre került. Próbált utána érdeklődni, egyszer kapott választ, hogy nincs rá költségvetési fedezet, majd szóbeli válasz az volt, hogy felmérik a lehetőségeket és helyreállítják a közvilágítást. Ez a mai napig nem történt meg. Mikorra várható, hogy a közvilágítás itt helyreálljon. Hozzá kell tennie, hogy úgy hallotta állítólag az a világító test, mely a felújítás során leszerelésre került szabálytalanul volt felszerelve, azonban ettől még az ott lakók problémája változatlanul fennáll.

Dr. Bács István alpolgármester: Megkéri a hivatal munkatársait, hogy jövő héten nézzenek utána a felvetett problémának és 15 napon belül válaszoljanak a kérdésre.

Dr. Veres Judit képviselő: Elmondja, hogy a Bajcsy-Zsilinszky út páratlan oldalán tavaly elkészült a járda, melynek takarítását és síktalanítását senki nem végzi, úgy gondolja, hogy ezt az ott lakóknak kellene, kéri a közterület-felügyelet, hogy szólítsák fel az ott lakókat a járda járhatóvá tételére. Kérdése, hogy mikorra várható az Interspar átadása.

Dr. Bács István alpolgármester: Intézkedni fognak a kollégák, hogy erre felhívják a lakók figyelmét. Az Interspar átadása hamarosan, február végére, illetve március elejére várható tudomása szerint.

Szűcs Gábor képviselő: Az utak melletti növényzet, és a világítást akadályozó növényzet állapotával kapcsolatban szeretne kérni egy tájékoztatást, hogy az elmúlt évben, milyen beavatkozások történtek. Hosszú évek óta áldatlan állapot áll fenn az érdligeti Tarcal utcai kispostával kapcsolatban, kérdése, hogy a Postával zajlik-e egyeztetés bővítésről, illetve fejlesztésről. Úgy gondolja, hogy sokkal modernebb és nagyobb kiszolgáló térrel rendelkező postára lenne szüksége az érdligetieknek, kéri, hogy ezzel kapcsolatban vegyék fel a kapcsolatot a Postával.

Dr. Bács István alpolgármester: Felkéri a kollégákat, hogy az ÉKFI-től kérjék be az adatokat, melyek arra vonatkoznak, hogy a tavalyi évben mennyi növényt vágtak le a közvilágítás érdekében. Hozzáteszi, hogy ez úgy működik megfelelően, hogy a lakosok bejelentik a Polgármesteri Hivatalba és az illetékes iroda célorientáltan küldi ki az ÉKFI kollégáit. A Postával kapcsolatban elmondja, hogy amikor Érdligeten megépült a Casino Üzletház, abban a Postának is volt helye, azonban a posta nem kívánt átköltözni. Képviselő úr felvetése nyomán újra felveszik velük a kapcsolatot, annak érdekében, hogy kulturáltabb helyen folytassák szolgáltatásukat.

Antunovits Antal képviselő: Hozzáfűzi, hogy lakókörnyezetében az ÉKFI megkezdte a növényzet ritkítását, azonban több helyen az ott lakók nem engedték, hogy megnyírják a növényzetet a lámpatest körül. Az Emília utcában ez sikeres volt, több helyen viszont nem. Például a Kornélia utcában lévő diófa is kitakarja nyáron a világítást, kéri ebben a hivatal segítségét.

Dr. Bács István alpolgármester: Megkéri az illetékes kollégákat, hogy ennek nézzenek utána, és válaszoljanak a felvetésre.

Megköszöni a részvételt, a Közgyűlés nyilvános ülését bezárja, melyet zárt ülés követ.

A Közgyűlés nyilvános ülése 11:40 órakor ért véget.

K.m.f.

 

 

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet

T. Mészáros András

jegyző

 polgármester