T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy már többször tárgyalták a problémakört, és nem hoztak létre új céget a városi vízelvezetési projekt megvalósítása érdekében, rábízták ezt a Társulásra. A határozati javaslat pontosan tartalmazza, hogy hol szeretnék megépíteni és felújítani az utakat. 85 millió forintot kell megelőlegezni, mert 1 milliárd forint hazai forrást nyertek abból a célból, hogy a város közbiztonsága érdekében a kamerarendszert megépíthessék, és 800 millió forint marad a szóban forgó utak megépítésére. Úgy adták be a pályázatot, hogy később a 85 millió forint is megérkezik, és akkor a megelőlegezett összeget, melyet helyi települési forrásból tesznek a projekthez, vissza fogják kapni az MVP keretének a terhére és utólag el fogják számolni. Reméli, hogy az útépítési munkák minél hamarabb elindulnak.

Szűcs Gábor képviselő: Az előterjesztés tartalmával és céljával egyetért, úgy gondolja, hogy ezeknek az útszakaszoknak a kiépítése nagy előrelépés lesz, valamint a papi földek, mely javaslatban részletezve van és a 85 millió forint a tervezés tekintetében. Aggálya a Társulással kapcsolatos, valamint a másik, hogy Kovács-Péter Barna, akinek köze lesz a projektekhez, most sem jelent meg a közgyűlésen. Az útépítés kapcsán alapvetően miért a Társulás lesz ennek a menedzselője, mi teszi ezt indokolttá? Kérdése, hogy egyre több megbízást kap a csatornázás után a Társulás, miközben még magával a csatornázással sem számolt el teljes körűen. A jövőre nézve javasolja, hogy mivel a források felhasználásáról negyedévente kérjenek egy írásbeli tájékoztatót a Társulástól.

Simó Károly alpolgármester: Emlékezteti a képviselőket, hogy a társulás elnöke a polgármester, így a társulás képviselője jelen van. Úgy gondolja, hogy minden jogos és célszerű kérdésre válaszoltak, hiszen nincs olyan információ, melyet ne tudhatna meg bárki. Korábban már döntött a Közgyűlés arról, hogy a csapadékvíz-elvezetési program lebonyolításával a Társulást bízzák meg, mert korábban is voltak olyan építési munkálatok, amelyek ehhez hasonlóak voltak, a Társulás az egész várost ismeri, és jól bonyolítja a munkálatokat. Például nehéz lenne külön választani a Szovátai út csapadékvíz-elvezetését az útfelújítástól. Úgy gondolja, hogy ez célszerű és logikus, ha egy beruházó, egy koordinátor szervezet van akkor is, ha két különböző forrásból valósul meg két közmű – a csapadékvíz-elvezetés és az út. Az, hogy melyik forrásból fizetik ki, azt szabályosan le kell lebonyolítani, erről szól a javaslat, hogy legyen ott minden pénzügyi forrás a társulásnál, ha kell az utat, ha kell, akkor a csapadékvizet tudja kifizetni, Úgy gondolja, hogy ez teljesen működőképes lesz. Az Mötv. előírja polgármesternek, hogy évente egyszer beszámol a Közgyűlésnek, és mivel az önkormányzatot a társulásban eddig is polgármester képviselte, ezt a feladatot ellátta és ezután is el fogja látni.

T. Mészáros András polgármester: 2016-ban gondolták végig, hogy létrehozzanak egy új szervezetet, vagy pedig a meglévő Társulásra bízzák a feladatot, amelyet a fenntartási időszakig amúgy is fenn kell tartani. Miközben a csatornaépítés, a felszíni vízelvezetés, illetve útépítések során megismerték a várost és olyan szakmai tudást és helyi tapasztalatot szereztek, melyet nehéz lenne egy újonnan létrehozott szervezettől elvárni. Ezt az irányt januárban megerősítette a Közgyűlés. Kifogásolták, hogy nincs jelen Kovács-Péter Barna, legközelebb elhívják. Úgy emlékszik, hogy amikor olyan igény merült fel, hogy bármilyen adatra kíváncsi volt bármelyik képviselő, akkor rendelkezésre bocsátották mindazt az anyagot, mely a kérdésre vonatkozott. Bár ő a társulás elnöke, látni kell, hogyha Kovács-Péter Barnát iderendelik, akkor a többi önkormányzat testülete is oda fogja rendelni, ezáltal kiesik a mindennapi munkából, amit valakinek el kell végeznie. Úgy gondolja, hogy a Társulás szervezetének vezetője kérdés esetén a képviselők rendelkezésére áll.

Simó Károly alpolgármester: Megjegyzi, hogy például a bizottsági ülések időpontjában a Vízügyi Igazgatóságnál volt tárgyalása Kovács Péter Barnának. Korábban is elmondták, hogy a pénzügyi elszámolás a csatornaprojekt esetében május végéig lesz, ez napokon belül megtörténhet és le tudják zárni a KEOP projektet, tehát ez sem fog elmaradni.

T. Mészáros András polgármester: Mivel további kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy a Modern Városok Programban Magyarország Kormánya által a város vízelvezetési rendszer fejlesztése II. ütemének lebonyolítására biztosított pénzügyi forrás 2017. évi ütemét - 2.930 millió Ft értékben - pénzeszköz-átadási megállapodás keretében átadja az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási ÖnkormányzatiTársulásnak, elszámolási kötelezettség mellett.

2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy a Modern Városok Programban Magyarország Kormánya által záportározó és környezetének turisztikai fejlesztésére, valamint a szabadidőpark kialakítására biztosított pénzügyi forrást - 1.800 millió Ft értékben - pénzeszköz-átadási megállapodás keretében átadja az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási ÖnkormányzatiTársulásnak, elszámolási kötelezettség mellett.

3. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy a Modern Városok Programban Magyarország Kormánya által közösségi közlekedéssel érintett alábbi útszakaszok rekonstrukciójárabiztosított pénzügyi forrást - 885 millió Ft értékben - pénzeszköz-átadási megállapodás keretében átadja az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási ÖnkormányzatiTársulásnak, elszámolási kötelezettség mellett a következő útszakaszok felújítására:

1

Szent István út (Tárnoki út – Kossuth Lajos út között)

2

Alsóerdősor utca (Eperfa utca - Folyondár utca között)

3

Folyondár utca (Alsóerdősor utca – Törökbálinti út között)

4

Csaba utca (Tárnoki út – Diósdi út között)

5

Szovátai út (Sóskúti út – Szigetvári utca között)

A 885 millió Ft-ból jelenleg rendelkezésre álló pénzeszköz a Modern Városok Programból 800 millió Ft, a fennmaradó 85 millió Ft-ot Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város 2017. évi költségvetésének általános tartaléka terhére megelőlegezi, és az önkormányzat a Modern Városok Program kerete terhére utólag elszámolja.

4. A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a pénzeszköz-átadási megállapodásokat készíttesse elő, és felhatalmazza annak aláírására.

Határidő:

- 1-2. pont vonatkozásában: a Modern Városok Program keretében biztosított forrásokról kötött támogatói okirat hatályba lépése és a pénzeszköz rendelkezésre állását követő 10. nap

- 3. pont vonatkozásában: 2017. május 31.

- 4. pont vonatkozásában: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

155/2017. (V.25.)

h a t á r o z a t

az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás részére beruházások megvalósítása céljából pénzeszköz átadásról

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy a Modern Városok Programban Magyarország Kormánya által a város vízelvezetési rendszer fejlesztése II. ütemének lebonyolítására biztosított pénzügyi forrás 2017. évi ütemét - 2.930 millió Ft értékben - pénzeszköz-átadási megállapodás keretében átadja az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulásnak, elszámolási kötelezettség mellett.

2. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy a Modern Városok Programban Magyarország Kormánya által záportározó és környezetének turisztikai fejlesztésére, valamint a szabadidőpark kialakítására biztosított pénzügyi forrást - 1.800 millió Ft értékben - pénzeszköz-átadási megállapodás keretében átadja az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulásnak, elszámolási kötelezettség mellett.

3. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy dönt, hogy a Modern Városok Programban Magyarország Kormánya által közösségi közlekedéssel érintett alábbi útszakaszok rekonstrukciójárabiztosított pénzügyi forrást - 885 millió Ft értékben - pénzeszköz-átadási megállapodás keretében átadja az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulásnak, elszámolási kötelezettség mellett a következő útszakaszok felújítására:

1

Szent István út (Tárnoki út – Kossuth Lajos út között)

2

Alsóerdősor utca (Eperfa utca - Folyondár utca között)

3

Folyondár utca (Alsóerdősor utca – Törökbálinti út között)

4

Csaba utca (Tárnoki út – Diósdi út között)

5

Szovátai út (Sóskúti út – Szigetvári utca között)

A 885 millió Ft-ból jelenleg rendelkezésre álló pénzeszköz a Modern Városok Programból 800 millió Ft, a fennmaradó 85 millió Ft-ot Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város 2017. évi költségvetésének általános tartaléka terhére megelőlegezi, és az önkormányzat a Modern Városok Program kerete terhére utólag elszámolja.

4. A Közgyűlés felkéri a Polgármestert, hogy a pénzeszköz-átadási megállapodásokat készíttesse elő, és felhatalmazza annak aláírására.

Határidő:

- 1-2. pont vonatkozásában: a Modern Városok Program keretében biztosított forrásokról kötött támogatói okirat hatályba lépése és a pénzeszköz rendelkezésre állását követő 10. nap

- 3. pont vonatkozásában: 2017. május 31.

- 4. pont vonatkozásában: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Távol

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Távol

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Távol