T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az ülés folyamán már szót ejtettek a Társulásról. Bizonyos tekintetben módosult a Társulás végrehajtó szervezetének feladatköre. Egyrészt az elszámolások folynak, a csatornázási munkafolyamatok lezárultak, megkezdődik a fenntartási időszak, melyben a szervezetet is fenn kell tartani, ilyen tekintetben ez is indokolja, hogy az eddig megtanult munkákat folytassák. Mivel ezeknek a munkáknak a nagy része, mondhatni 100%-a érdi oldalról indul be, a Diósdi és Tárnoki oldalról csak a fenntartási feladatok vannak, ezért ezt le kell szabályozni. Ezért módosítják a társulási megállapodást, az alapfeladatok maradnak és a fenntartási időszak kezelése, Érd tekintetében külön feladatok jelennek meg, míg Diósd és Tárnok esetében bizonyos feladatok kikerülnek. Ennek érdekében módosítják a megállapodást, melynek kéri az elfogadását, hogy a társulási tanács elé tudja terjeszteni. Reméli, hogy a többi polgármester is hasonló előterjesztést tesz a napokban a saját testülete elé, így a következő társulási tanácsülésen el tudják fogadni a társulási megállapodást.

Szűcs Gábor képviselő: Alapvetően az elmondottakat rendben találta, a probléma – ami miatt nem támogatják az előterjesztést –, hogy véleményük szerint a Társulás pénzfelhasználás terén nem átlátható. Ezért kérte az előzőekben is, hogy legyenek mélyebb, részletesebb pénzügyi tájékoztatók, akár negyedévente. Alapvetően úgy látszik, hogy az önkormányzathoz megérkeznek a pályázati pénzek, átkerülnek a társuláshoz, onnantól azonban már nem követhető, nem átlátható. Főleg, hogy ezentúl nagymértékben érdi projektek fog bonyolítani,  örült volna, ha polgármester úr válaszol és nem Simó Károly alpolgármester. Nem azért mondja, mintha nem lennének tisztában az önkormányzati törvény vonatkozó részével, hanem az a problémájuk, hogy a jelenleginél átláthatóbbá kell tenni a források felhasználását. Ez arról szól, hogy ilyen nagy összegű forrásoknál látni kellene, hogy maga a menedzselő szervezettől hová folyik, mire költődik a forrás és nemcsak a végpontot, hanem azt is, hogy hogyan, mennyi forrás, milyen részletekben költődik el. Ennek a szervezetnek az a nagy átka, átláthatatlanná teszi a gazdálkodást a képviselők előtt, és az évenkénti egy beszámoló nem alkalmas arra, hogy a legnagyobb megnyugvással tudjon az ellenzék is támogatni egy ilyen javaslatot. Úgy gondolja, hogy ez arról szól, hogy mind a lakosságnak, mind a Közgyűlésnek joga van részletekben tudni arról, hogy az önkormányzattól átkerülő pénzeszközt mire használják fel.

T. Mészáros András polgármester: Mivel több kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításával egyetért, és a határozat mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást elfogadja.

2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester”

A határozati javaslat melléklete – annak terjedelme miatt – a jegyzőkönyvhöz csatolva.

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 11 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal, tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

159/2017. (V.25.)

h a t á r o z a t

az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításával egyetért, és a határozat mellékletét képező módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt társulási megállapodást elfogadja.

2. A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

A határozat melléklete – annak terjedelme miatt – a jegyzőkönyvhöz csatolva.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Nem

Dr. Csőzik László

Távol

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Távol

Dr. Havasi Márta

Nem

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Nem

Tekauer Norbert

Távol

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Távol