T. Mészáros András polgármester: Problémát okozott az ülés elején dr. Bács István alpolgármester hozzászólása, és számon kérte többek között dr. Havasi Márta képviselő, hogy ezt miért engedte. Hiba volt engedni, most kellett volna elmondania azokat a szavakat, azonban véleménye szerint, amit elmondott, az jogos. Az elmúlt időszakban a YouTube-on kering egy felvétel, mely Lendvai Ildikó egyik tüntetésen elmondott szavait tartalmazza, érdemes ennek utána nézni. A baloldali demokratikus pártok természetesen Soros Györggyel értenek egyet. 70 éve volt, amikor Rákosi azt mondta, hogy fizessenek a gazdagok, most 70 év elteltével Botka László ugyanott tart, ahol Rákosi tartott, hogy fizessenek a gazdagok, ugyanazt mondta, ugyanaz a baloldal, akik a Galilei körre hivatkoznak a mostani időszakban, miközben a Galilei körnek a tevékenysége, kezdve Jászi Oszkártól egészen Lukács Györgyig, az országra vonatkozóan ijesztő eredményt ért el.

A továbbiakban valóban nem fogja engedni sem dr. Bács István alpolgármesternek, sem más Fideszes képviselőnek, hogy napirend előtt felszólaljon, amennyiben el akar mondani ehhez hasonló politikai mondanivalókat, mondja el az Egyebekben, úgy, hogy a többi képviselő tudjon rá reagálni. Ettől függetlenül köszöni, hogy elmondta, pont azzal kapcsolatban, hogy legyen egyértelmű, hogy felállhatnak Manchester és valamennyi áldozat kedvéért, de ha egyébként lehetővé teszik, hogy ezek a terrorcselekmények létrejöjjenek és megtörténjenek, akkor nagyon álságos ez a felállás, mindazoktól, akik azért küzdenek, hogy itt Magyarországon is ilyen helyzet legyen. Az Egyebek napirendi pont vezetését a továbbiakban átadja dr. Bács István alpolgármesternek.

Antunovits Antal képviselő: Tapasztalta, hogy a Külső-Római utcában két embert is megharapott a kutya. Sok kutyát lát a gáton szabadon, póráz és szájkosár nélkül, az embereknek meg kell tanítani, hogyan szabad kutyát sétáltatni, a mezőőrök ellenőrizzék többször a kutyasétáltatókat. A lakótelepen lévő kutyatartókat is ugyanúgy meg kell tanítani, hogy a kutya után a végterméket a gazda szedje össze.

Minden évben mennek a Trianoni emlékműhöz, ahol árválkodik az országzászló rúdja, az országzászló Falusi Ferencnél van, ezt mindenki tudja. Már polgármester úr és Kéri Mihály képviselő úr is elmondta, hogy 10 évvel ezelőtt kapott bizonyos összeget a helyreállításra, szégyennek tartja, hogy nála van az országzászlónak a teljes zászlója. Kéri, hogy jegyző asszony intézkedjen, hogy kerüljön vissza méltó helyére az országzászló.

Dr. Bács István alpolgármester: Tájékoztatásul elmondja, hogy kutyát közterületen pórázról elengedni nem szabad, aki a gáton elengedi szabálysértést követ el, ez vonatkozik más területekre is. Kutyát elengedni kijelölt kutyafuttatóban, illetve magánterületen lehetséges.

Felkéri jegyző asszonyt, hogy informálja a képviselőket és tegyen meg mindent, hogy az önkormányzati tulajdonú zászlórúd, minél hamarabb az önkormányzat birtokába kerüljön, valamint a március 15-ei emlékmű zászló rúdját is rendezzék és nyújtsanak tájékoztatást erről.

Simó Károly alpolgármester: A napokban érkezett egy petíció a lakók részéről, hogy a kutyatartók nem minden esetben tartják be a közösségi együttélés szabályait. Úgy gondolja, hogy akinek kutyája van, azok is tartsák be, mindkét félnek meg kell próbálni a másik szempontjaira is figyelemmel lenni. Megnyugtatásképpen elmondja, hogy az ófalusi víz iható, örül, hogy a kifolyó kulturált környezetet kap.

Dr. Havasi Márta képviselő: A Narancsfa utcában megindult a szilárd burkolatú út építése, a lakók arról informálták, hogy a 47-65 szám közötti részt, nem készítették el. Mi az oka annak, hogy ez a rész kimaradt a felújításból, illetve mikorra várható ennek a résznek is a felújítása?

Felkerült az érdi oldalra a Magyar Posta válaszlevele arra a megkeresésre, hogy mi az oka annak, hogy akadozik a postai szolgáltatás Érden, a levelek nem jutnak el a címzettekhez, az Érdi Újság sem. Úgy gondolja rendkívül cinikus választ kaptak, tulajdonképpen kiderült, hogy az ingatlantulajdonos a hibás, illetve bizonyos értelemben az önkormányzat, mivel az utcanév-táblák nem olvashatók tökéletesen, vagy hiányoznak. Milyen további lehetőség van elérni azt, hogy a Magyar Posta ellássa a feladatát Érden? Az elhelyezése megoldódott az Angyalka utcában és az Intersparban, kulturált körülmények között dolgoznak, bár tudja, hogy ez nem azonos a kézbesítőkkel. Alapvető elvárás egy városban, hogy a postai küldemények eljussanak a címzettekhez.

Már említésre került a közterületen való jelenlét, illetve rendőrségi jelenlét, kamerák felállításáról, a közterület-felügyelet Érden rendelkezik-e bírságolási jogosítvánnyal.

Tavaly októberbe kapták meg a Modern Városok Programjának jól összefoglalt, áttekinthető példányát, kérdezi, hogy a szeptemberi ülésszakot megelőzően kaphatnának-e hasonló tájékoztató anyagot, a jelenlegi állásról, határidőkről, melyek azok a beruházások, melyek már elkészültek.

Felmerült a rendőrség beszámolójában a körzeti megbízotti elhelyezése, úgy emlékszik, hogy az Intersparba volt tervezve ez a helyiség, most olyat hallott, hogy abban a közösségi házba fog elhelyezésre kerülni, melyet a korábbi megállapodásnak megfelelően az Interspar meg fog építeni. Arra is emlékszik, hogy ennek hasznosítása közösségi térként merült fel, azonban körzeti megbízotti iroda ott nem volt tervbe véve, mi a jelenlegi helyzet?

Dr. Bács István alpolgármester: A Narancsfa utcára vonatkozó kérdésre 15 napon belül nyújtanak írásban választ. A körzeti megbízottal kapcsolatban, ő is most hallotta ezt az információt, valószínűleg félreértés lehet a felek között, de már be van rendezve az irodájuk. A megnyitón is rendben volt ez a kérdés. A közterület-felügyeletre vonatkozó kérdést nem teljes mértékben értette, természetesen le van írva, hogy milyen jogosítványokkal rendelkezik a közterület-felügyelő és közlekedési szabálysértés esetében mikor bírságolhat, melyre példákat említ, a választ írásban meg fogják küldeni.

A Modern Város okostáblát a nyári szünet előtt frissíteni fogják.  Megjegyzi, hogy tegnap adtak át egy 290 millió forint + Áfás beruházást és az MSZP-DK-Együtt-PM frakcióból egy ember volt jelen, ennyit arról, hogy mennyire támogatják Érd fejlődését és a közösség erejét.

Szűcs Gábor képviselő: Telefonon jelezte igazgató asszonynak, hogy nem tud részt venni a tornacsarnok átadóján.

Polgármester úr napirendi pont eleji hozzászólására reagálva elmondja, hogy nem egy kaméleon párt képviselőjétől kell kioktatást kapnia egyetlen egy bal oldali embernek sem, illetve egyetlen bal oldali pártnak sem. Ugyancsak van egy nagy sikerű felvétel a YouTube-on, ahol Magyarország jelenlegi miniszterelnöke mondja el, hogy ő mennyire egyetért Soros György elveivel és még támogatást is kap tőle. Úgy gondolja, hogy nemcsak ellentételezésért kell adott esetben valakinek az elveivel egyetérteni, vagy egyet nem érteni, amikor konkrétan a saját zsebüket tömik, és annak a  Fidesznek, ami liberálisból konzervatív lett és szerinte már az értékeit, és az ideológiai elveit sem találja, egyetlen képviselője se oktassa ki azokat a baloldali elveket valló embereket, akik adott esetben egyes kérdésekben egyetértenek akár Soros Györggyel, akár a szociáldemokráciával, akár Jászi Oszkárral. Azt tartja nagy problémának, hogy egy ilyen kaméleon szervezet képviselői kioktató perceket tartanak, illetve azt, ha politikai haszonszerzés céljára használnak fel terrorakciókat. Itt kívánja megjegyezni, hogy a menekültválság és a migráció komoly probléma, melyre összeurópai megoldást kell találni, de az nem a megoldás része, ha hamis információ alapján – mint például ami alpolgármester úr mondataiban elhangzott, hogy a migráció következménye a manchesteri terrortámadás, ugyanis azt Angliában született, brit állampolgár követte el. A beilleszkedés problémája pedig az adott ország és ugyancsak Európa problémája, nem tudják beilleszteni Európába a bevándorlókat, akik adott esetben a világ bármely pontjáról érkeztek. A migráció probléma, melyet kezelni kell, de nem politikai térnyerésre használni, vagy terrorakciókat politikai eredmények elérésére használni, melyet nem tart helyesnek. Az, hogy a polgármester úr csatlakozik ehhez, hasonlóan nem helyes. Úgy gondolja, hogy egy vallásos ember nem tesz ilyet.

Simó Károly alpolgármester: A napokban érkezett egy petíció a lakók részéről, hogy a kutyatartók nem minden esetben tartják be a közösségi együttélés szabályait. Úgy gondolja, hogy mindkét félnek – kutyatartók és nem kutyatartók – meg kell próbálni a másik szempontjaira is figyelemmel lenni, és a szabályokat betartani. Megnyugtatásképpen elmondja, hogy az ófalusi víz iható, örül, hogy a kifolyó kulturált környezetet kap. A Narancsfa utcával kapcsolatban elmondja, hogy az utaknak több szakasza van, például a Tárnoki útnak legalább 12 szakasza van műszakilag. Ezért lehet az, hogy a Narancsfa utcának két keresztutca közötti szakaszát a csatornázás során sikerült kicsit jobban rendbe tenni, de a következő szakasz, ami teljesen más irányba esik, még nem került sorra. A Technikus és Intéző utca sarkán a Technikus utca aszfaltozásával megváltozott a forgalmi rend, de sajnálatos módon a gépjárművezetők nem veszik figyelembe a jobbkéz-szabályt, kéri, hogy jegyző asszony nézzen utána, hogy milyen módon lehetne forgalomtechnikai szabályozással a kérdést rendezni, ahogy az Intéző és Velencei út sarkán lévő kereszteződést is, hiszen ott is nagy a forgalom. A holnapi napon az Idősügyi Tanács szervezésében nyugdíjas „Ki mit tud”-ra kerül sor, a rendezvényre mindenkit szeretettel meghív.

Dr. Bács István alpolgármester: Egy bal oldali gondolkodó néhány mondatát szeretné felolvasni, aki a jelenlegi Orbán kormánynak és a mindenkori Orbán kormány egyik legacsarkodóbb elutasítója:

„Tegnap este én is koncerten voltam: a Depeche Mode budapesti fellépésén. Én is a kijáratnál tolongtam, én is a tömegben toporogtam. Az Üllői úton is borzalmas pusztítást végzett volna egy pokolgép – akár ott is robbanhatott volna. Önző gondolat, de látva a manchesteri tinilányokat ért kegyetlen támadást, örülnöm kell, hogy egy darabban hazaértem.

Nem akarom lefutni a szokásos köröket: a kegyelet, a megbotránkozás, az értelmezés New York, Madrid, London, Boston, Párizs, Nizza és Berlin után ezerszer végigjárt stációit. Tudom, hogy idővel nem lehet majd letagadni, hogy ez a vallásháború már a határainkon belül zajlik, hogy a kulturális marxizmus receptjének hozzávalói, az integráció, a multikulturalizmus és a kulturális relativizmus fogalmai a fundamentalista iszlámmal találkozva sorban kicsorbulnak. Csak annyit szeretnék, hogy azok a humanisták, baloldaliak, keresztények és liberálisok, akik körömszakadtáig tagadják a merényletek vallási hátterét, akik nem akarják tudomásul venni, hogy a jelenlegi módszerekkel nem lehet megállítani a muszlim közösségek radikalizálódását, gondoljanak bele, mit kockáztatnak. Európa minél később cselekszik, minél később zárja le határait, minél későbbre halasztja legalapvetőbb értékeinek, a nemek egyenlőségének, és a másként gondolkodás meg a szabad vallásgyakorlat tiszteletének megkövetelését, annál brutálisabb lesz az a politika, amit majd a végzetes pillanatban a félelem és a gyűlölet lángjai kikényszerítenek.

Humanistaként, baloldaliként, keresztényként és liberálisként egyaránt azt gondolom, hogy nincs abban semmi ördögtől való, ha a továbbiakban nem folytatunk kontinentális emberkísérletet a muszlim hátterű tömegek betelepítésével, ha a továbbiakban elvárjuk a velünk élő muszlim közösségektől és hívektől, hogy tiszteljék állam és egyház egymástól független működését, fogadják el a nők törvény előtti egyenlőségét, tiszteljék a melegek saját szexusukhoz fűződő jogát, s úgy általában rendelődjenek alá szabadelvű és nyitott társadalmaink alapvető normáinak. Ha pedig ez nem megy, ha a mi játékszabályaink számukra nem elfogadhatóak, akkor adjunk nekik pénzt, és telepítsük vissza őket abba a világba, amely az ő erkölcseik szerint működik.”

Kedves képviselőtársak a háború határainkon belül zajlik már, és ez innentől kezdve nem vicc.

T. Mészáros András polgármester: Mivel további hozzászólás nincs, bezárja a nyilvános ülést. A Közgyűlés zárt üléssel folytatódik.

A Közgyűlés nyilvános ülése 14:21 órakor ért véget.

K.m.f. 

 

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet

T. Mészáros András

jegyző

 polgármester