T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy az ófalusi hideg vizes artézi kút elkészült. Melléfúrási eljárással elkészült a Mecset utca elején lévő új kút, mely a kútház megépülésével ugyanazt, talán még jobb minőségű vizet biztosít, mint eddig. A meleg vizes termál kúttal kapcsolatban elmondja, hogy a szakértők megállapították, hogy mintegy 5 év múlva ennek a kútnak az újrafúrása és felújítás időszerű. A javaslat arra vonatkozik, hogy ne várják meg az 5 évet, és lehetőség szerint azért, mert rövidesen döntésre kerül az ófalusi turisztika és egyéb támogatások a Modern Városok Program keretén belül, ezért a termálvíz tisztázott tulajdonjogát, illetve állapotát mindenképpen szeretnék elérni. Továbbá a Modern Városok Program keretén belül reméli, hogy lesz mód ennek a finanszírozását is megoldani, ezért javasolja a határozati javaslat elfogadását a termál kút újrafúrására, azonban nem állami, hanem önkormányzati területen, hasonlóan a hideg vizes kúthoz. Tehát a helyettesítő kutas felújítás elhatározására vonatkozóan szeretnék a terveztetést elindíttatni, és a későbbi finanszírozásról történő gondoskodást, mely 1000 méterre vonatkozóan mintegy 120 millió forintba kerül. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a határozati javaslatot, melyet az illetékes bizottságok elfogadásra javasoltak.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Ófalu városrészben tervezett Duna-menti gyógy- sport-, illetve kulturális-turisztikai beruházás keretében az Érd Ófaluban található B-60-as kútkataszteri számú meleg vizes kút (Attila kút) helyettesítő kutas felújítását határozza el.
A Közgyűlés megbízza az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft.-t, hogy készítsen tervet a kút felújításával kapcsolatos tervezési és kivitelezési feladatokról, amely kitér a felújításhoz szükséges területek, valamint a megvalósítási költségek vizsgálatára is.
Határidő: azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
188/2017. (VI.22.)
h a t á r o z a t a
az Érd-Ófaluban található B-60-as kútkataszteri számú termál kút felújításához szükséges döntés meghozataláról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Ófalu városrészben tervezett Duna-menti gyógy-, sport-, illetve kulturális-turisztikai beruházás keretében az Érd Ófaluban található B-60-as kútkataszteri számú meleg vizes kút (Attila kút) helyettesítő kutas felújítását határozza el.
A Közgyűlés megbízza az Érdi Városfejlesztési és Szolgáltató Kft.-t, hogy készítsen tervet a kút felújításával kapcsolatos tervezési és kivitelezési feladatokról, amely kitér a felújításhoz szükséges területek, valamint a megvalósítási költségek vizsgálatára is.
Határidő: azonnal
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Igen |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |