T. Mészáros András polgármester: Elindul egy folyamat, hogy az egyedi védelem alatt álló épületek tulajdonosainak valamilyen segítséget tudjon adni az önkormányzat, hogy a védelem valóban meg is valósuljon, és a felújításra, helyreállításra lehetőség legyen a közösség támogatásával, aki egyébként tulajdonosként nem tudna teljes mértékben helyt állni ezekben a feladatokban. A Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság elfogadásra javasolta a határozati javaslatokat, melyet feltesz szavazásra.

Az előterjesztett és szavazásra feltett I. határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújítását támogató pályázati kiírás határozat melléklete szerinti tartalmával egyetért, és felkéri a polgármestert a pályázat kiírására.

A pályázati támogatásaz önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelet szerint bruttó 5.000.000 Ft erejéig áll rendelkezésre.

Határidő: pályázat közzétételére 2017. július 1.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés __/2017. (VI.22.) határozatához

Helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújítását támogató pályázat

2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

I. A PÁLYÁZAT CÉLJA, ÉS A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a …/2017. (VI.22.) határozata alapján pályázatot hirdet a városban található helyi egyedi építészeti értékvédelem alatt álló építmények állagmegóvásának, felújításának segítésére.

A pályázatra rendelkezésre álló összeg Érd MJV 2017. évi költségvetésében összesen bruttó 5.000.000 Ft, mely vissza nem térítendő támogatásként igényelhető.

A pályázat által támogatható helyi védett építmények listája a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet 2. számú mellékletében található (a lista azonos tartalommal megtalálható a 9/2016. (III.31.) rendelettel elfogadott HÉSZ 6. számú függelékében is.)

Támogatott célként kiemelt helyen szerepelnek az építészeti értékvédelemmel összhangban történő, a közterületről látható, a külső megjelenés javítására, az eredeti állapot helyreállítására irányuló munkák, de természetesen fontos az ezeket megalapozó, megelőző vízszigetelési, megerősítési, tetőjavítási, korszerűsítési, balesetveszély-elhárítási munkálatok segítése is.

A támogatás pályázat útján igényelhető, melyet olyan természetes, vagy jogi személy nyújthat be, akiknek az említett rendeletekben szereplő helyi egyedi védelem alatt álló épület, épületrész a tulajdonában, használatában, kezelésében, vagy bérletében van. Amennyiben a pályázatot bérlő, vagy kezelő nyújtja be, rendelkeznie kell a tulajdonos erre vonatkozó hozzájárulásával.

A pályázati kérelem benyújtása, vagy a pályázati felhívás határideje előtt megkezdett, vagy befejezett felújítás nem támogatható.

Nem támogathatóak azok a pályázó természetes és jogi személyek, akiknek az Önkormányzat felé köztartozásuk van.

II. PÁLYÁZATON ELNYERHETő TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, BENYÚJTÁSI HATÁRIDő

A pályázat keretében önrész megléte szükséges; az önrész mértéke a tervezett beruházás összegének min. 50%-a kell legyen. Az igényelhető támogatás összege építményenként maximum bruttó 1.000.000 Ft lehet, és utólagos finanszírozással fizethető ki.

A pályázatokat 2017. szeptember 29. délelőtt 10:00 óráig kell beküldeni, vagy személyesen benyújtani Érd Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájához (2030 Érd, Alsó u. 1. II. em. 209. szoba). A pályázati csomagra kérjük, írják rá: „Érd, helyi értékvédelmi támogatás”

III. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, BENYÚJTANDÓ MELLÉKLETEK

A pályázatnak tartalmaznia kell:

- a pályázati csomaghoz mellékelt adatlapot kitöltve

- építési engedélyhez, vagy egyszerű bejelentéshez kötött munka esetén a jogerős építési engedélyezési tervet vagy bejelentési tervdokumentációt, és a jogerős engedélyezési határozatot, illetve a építésfelügyeleti hatóság bejelentéssel kapcsolatos tájékoztatását

- Építési engedélyhez vagy egyszerű bejelentéshez nem kötött munka esetén, amennyiben a tervezett munka Érd MJV településképi védelméről szóló 2/2013. (II.6.) önkormányzati rendelet 6/A.§ szerint településképi bejelentéshez kötött, a bejelentéshez benyújtott 6/B.§ (3) bekezdés szerinti dokumentációt, és az önkormányzati hatósági határozatot, egyéb esetekben a településképi bejelentéssel (6/B.§ (3) bek. b) pontjával megegyező tartalmú dokumentációt

- Fénykép dokumentációt az épület jelenlegi állapotáról

- Az ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát (társasház esetén alapító okiratot is)

- Amennyiben szükséges, a pályázat benyújtására, szerződéskötésre vonatkozó meghatalmazást (társasház esetén közgyűlési határozatot)

- A megvalósítást szolgáló részletes, ellenőrizhető költségvetést

- A megpályázott munka elkészülésének tervezett határidejét

- A megpályázott pénzösszeg megjelölését

- Kitöltött nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény alapján

- Önrész rendelkezésre állásáról szóló banki igazolást.

A pályázat csak az összes melléklet beadása mellett érvényes. Hiányosan benyújtott pályázatok esetében egyszeri hiánypótlásra van lehetőség a hiánypótlásra felszólító felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül.

IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

Kizárólag a Főépítészi Csoporttal előzetesen egyeztetett, a leadási határidőig hiánytalanul benyújtott pályázatok kerülhetnek elbírálásra.

A pályázatokat a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság a 2017. októberi ülésén bírálja el, és a döntést követően 15 napon belül értesíti a pályázókat. A Bizottság dönt a támogatható munkák köréről és a támogatás mértékéről, figyelemmel a pályázat megalapozottságára és szükségszerűségére, a védett érték megóvására, és a településkép javításának érvényre juttatására.

V. A MEGVALÓSÍTÁS MűSZAKI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁSA

Érd MJV Önkormányzata a pályázóval támogatási megállapodást köt az elnyert összegről, és a teljesítés feltételeiről.

Az elvégzett munka végteljesítését a pályázóknak a Főépítészi Csoportnál kell bejelenteniük. Végteljesítéskor a pályázó a nevére szóló, a kivitelezőtől kapott, megfelelő mértékig részletezett számlát nyújtja be az önkormányzathoz (a számla végösszege lehet magasabb is, de rajta szerepelnie kell jól elkülönítetten a pályázott munka összegének). Szükséges csatolni továbbá a kivitelező / felelős műszaki vezető / műszaki ellenőr elvégzett munkára vonatkozó megfelelőségi nyilatkozatát. A teljesítést az önkormányzat megbízottja – főépítész - ellenőrzi és jegyzőkönyvvel igazolja.

A támogatott munka kifizetésének feltétele, hogy pályázó a munka kivitelezését legkésőbb 2018. november 15-ig befejezze, készre jelentse.

A pályázaton elnyert támogatás a benyújtott kivitelezési számla ellenében egy összegben utalható át az építtető számlájára az elvégzett munka átvételét igazoló jegyzőkönyv kiállítását követő 30 napon belül. A támogatás készpénzben nem fizethető ki.

A pályázati csomag 2017. július 1-jétől beszerezhető Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Csoportjánál (2030 Érd, Alsó u. 1., II. emelet 209.), ill. a www.erd.hu honlapról letölthető.

A pályázati csomag tartalma:

- Pályázati felhívás

- Adatlap

- Megállapodás tervezet

- Tájékoztatás az átláthatósági közzétételről és nyilatkozatról

- Átláthatósági közzétételi kérelem

- Vonatkozó önkormányzati rendeletek: a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet, Érd MJV településképi védelméről szóló 2/2013. (II.6.) önkormányzati rendelet

További felvilágosítással Fehérné Tölgyesi Ildikó és Korsós Mónika szolgál a 06-23-522-396 telefonszámon.”

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

193/2017. (VI.22.)

h a t á r o z a t a

a helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújítását támogató pályázat kiírásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújítását támogató pályázati kiírás határozat melléklete szerinti tartalmával egyetért, és felkéri a polgármestert a pályázat kiírására.

A pályázati támogatás az önkormányzat 2017. évi költségvetéséről szóló 3/2017. (II.15.) önkormányzati rendelet szerint bruttó 5.000.000 Ft erejéig áll rendelkezésre.

Határidő: pályázat közzétételére 2017. július 1.

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Melléklet a Közgyűlés 193/2017. (VI.22.) határozatához

Helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújítását támogató pályázat

2017.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

I. A PÁLYÁZAT CÉLJA, ÉS A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 193/2017. (VI.22.) határozata alapján pályázatot hirdet a városban található helyi egyedi építészeti értékvédelem alatt álló építmények állagmegóvásának, felújításának segítésére.

A pályázatra rendelkezésre álló összeg Érd MJV 2017. évi költségvetésében összesen bruttó 5.000.000 Ft, mely vissza nem térítendő támogatásként igényelhető.

A pályázat által támogatható helyi védett építmények listája a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet 2. számú mellékletében található (a lista azonos tartalommal megtalálható a 9/2016. (III.31.) rendelettel elfogadott HÉSZ 6. számú függelékében is.)

Támogatott célként kiemelt helyen szerepelnek az építészeti értékvédelemmel összhangban történő, a közterületről látható, a külső megjelenés javítására, az eredeti állapot helyreállítására irányuló munkák, de természetesen fontos az ezeket megalapozó, megelőző vízszigetelési, megerősítési, tetőjavítási, korszerűsítési, balesetveszély-elhárítási munkálatok segítése is.

A támogatás pályázat útján igényelhető, melyet olyan természetes, vagy jogi személy nyújthat be, akiknek az említett rendeletekben szereplő helyi egyedi védelem alatt álló épület, épületrész a tulajdonában, használatában, kezelésében, vagy bérletében van. Amennyiben a pályázatot bérlő, vagy kezelő nyújtja be, rendelkeznie kell a tulajdonos erre vonatkozó hozzájárulásával.

A pályázati kérelem benyújtása, vagy a pályázati felhívás határideje előtt megkezdett, vagy befejezett felújítás nem támogatható.

Nem támogathatóak azok a pályázó természetes és jogi személyek, akiknek az Önkormányzat felé köztartozásuk van.

II. PÁLYÁZATON ELNYERHETő TÁMOGATÁS MÉRTÉKE, BENYÚJTÁSI HATÁRIDő

A pályázat keretében önrész megléte szükséges; az önrész mértéke a tervezett beruházás összegének min. 50%-a kell legyen. Az igényelhető támogatás összege építményenként maximum bruttó 1.000.000 Ft lehet, és utólagos finanszírozással fizethető ki.

A pályázatokat 2017. szeptember 29. délelőtt 10:00 óráig kell beküldeni, vagy személyesen benyújtani Érd Polgármesteri Hivatal Főépítészi Irodájához (2030 Érd, Alsó u. 1. II. em. 209. szoba). A pályázati csomagra kérjük, írják rá: „Érd, helyi értékvédelmi támogatás”

III. TARTALMI KÖVETELMÉNYEK, BENYÚJTANDÓ MELLÉKLETEK

A pályázatnak tartalmaznia kell:

- a pályázati csomaghoz mellékelt adatlapot kitöltve

- építési engedélyhez, vagy egyszerű bejelentéshez kötött munka esetén a jogerős építési engedélyezési tervet vagy bejelentési tervdokumentációt, és a jogerős engedélyezési határozatot, illetve a építésfelügyeleti hatóság bejelentéssel kapcsolatos tájékoztatását

- Építési engedélyhez vagy egyszerű bejelentéshez nem kötött munka esetén, amennyiben a tervezett munka Érd MJV településképi védelméről szóló 2/2013. (II.6.) önkormányzati rendelet 6/A.§ szerint településképi bejelentéshez kötött, a bejelentéshez benyújtott 6/B.§ (3) bekezdés szerinti dokumentációt, és az önkormányzati hatósági határozatot, egyéb esetekben a településképi bejelentéssel (6/B.§ (3) bek. b) pontjával megegyező tartalmú dokumentációt

- Fénykép dokumentációt az épület jelenlegi állapotáról

- Az ingatlan tulajdoni lapjának 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát (társasház esetén alapító okiratot is)

- Amennyiben szükséges, a pályázat benyújtására, szerződéskötésre vonatkozó meghatalmazást (társasház esetén közgyűlési határozatot)

- A megvalósítást szolgáló részletes, ellenőrizhető költségvetést

- A megpályázott munka elkészülésének tervezett határidejét

- A megpályázott pénzösszeg megjelölését

- Kitöltött nyilatkozatot a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény alapján

- Önrész rendelkezésre állásáról szóló banki igazolást.

A pályázat csak az összes melléklet beadása mellett érvényes. Hiányosan benyújtott pályázatok esetében egyszeri hiánypótlásra van lehetőség a hiánypótlásra felszólító felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül.

IV. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA

Kizárólag a Főépítészi Csoporttal előzetesen egyeztetett, a leadási határidőig hiánytalanul benyújtott pályázatok kerülhetnek elbírálásra.

A pályázatokat a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság a 2017. októberi ülésén bírálja el, és a döntést követően 15 napon belül értesíti a pályázókat. A Bizottság dönt a támogatható munkák köréről és a támogatás mértékéről, figyelemmel a pályázat megalapozottságára és szükségszerűségére, a védett érték megóvására, és a településkép javításának érvényre juttatására.

V. A MEGVALÓSÍTÁS MűSZAKI ÉS PÉNZÜGYI LEBONYOLÍTÁSA

Érd MJV Önkormányzata a pályázóval támogatási megállapodást köt az elnyert összegről, és a teljesítés feltételeiről.

Az elvégzett munka végteljesítését a pályázóknak a Főépítészi Csoportnál kell bejelenteniük. Végteljesítéskor a pályázó a nevére szóló, a kivitelezőtől kapott, megfelelő mértékig részletezett számlát nyújtja be az önkormányzathoz (a számla végösszege lehet magasabb is, de rajta szerepelnie kell jól elkülönítetten a pályázott munka összegének). Szükséges csatolni továbbá a kivitelező / felelős műszaki vezető / műszaki ellenőr elvégzett munkára vonatkozó megfelelőségi nyilatkozatát. A teljesítést az önkormányzat megbízottja – főépítész - ellenőrzi és jegyzőkönyvvel igazolja.

A támogatott munka kifizetésének feltétele, hogy pályázó a munka kivitelezését legkésőbb 2018. november 15-ig befejezze, készre jelentse.

A pályázaton elnyert támogatás a benyújtott kivitelezési számla ellenében egy összegben utalható át az építtető számlájára az elvégzett munka átvételét igazoló jegyzőkönyv kiállítását követő 30 napon belül. A támogatás készpénzben nem fizethető ki.

A pályázati csomag 2017. július 1-jétől beszerezhető Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Csoportjánál (2030 Érd, Alsó u. 1., II. emelet 209.), ill. a www.erd.hu honlapról letölthető.

A pályázati csomag tartalma:

- Pályázati felhívás

- Adatlap

- Megállapodás tervezet

- Tájékoztatás az átláthatósági közzétételről és nyilatkozatról

- Átláthatósági közzétételi kérelem

- Vonatkozó önkormányzati rendeletek: a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet, Érd MJV településképi védelméről szóló 2/2013. (II.6.) önkormányzati rendelet

További felvilágosítással Fehérné Tölgyesi Ildikó és Korsós Mónika szolgál a 06-23-522-396 telefonszámon.

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Távol

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Távol

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen

T. Mészáros András polgármester: Felteszi szavazásra a II. határozati javaslatot.

Az előterjesztett és szavazásra feltett II. határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti, helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújításával kapcsolatos pályázati eljárásban a pályázatok elbírálásával, valamint a támogatás mértékének meghatározásával kapcsolatos hatáskörének a gyakorlását a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottságra ruházza át.”

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

194/2017. (VI.22.)

h a t á r o z a t a

a helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújításával kapcsolatos pályázati eljárásban a pályázatok elbírálásával, valamint a támogatás mértékének meghatározásával kapcsolatos hatáskör gyakorlásának átruházásáról

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város építészeti örökségének helyi védelméről szóló 14/2007. (III.27.) önkormányzati rendelet 7. § (3) bekezdése szerinti, helyi egyedi védelem alatt álló építmények felújításával kapcsolatos pályázati eljárásban a pályázatok elbírálásával, valamint a támogatás mértékének meghatározásával kapcsolatos hatáskörének a gyakorlását a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottságra ruházza át.