T. Mészáros András polgármester: Minden évben kiírásra kerül az Érdi Építészeti Nívódíj pályázat, kéri a kiírás támogatását. Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló 7/2017. (II.27.) önkormányzati rendelet 17. §-a alapján az „Érdi Építészeti Nívódíj” elismerés adományozására – a határozat melléklete szerinti tartalommal – pályázatot ír ki.
Határidő: a pályázati felhívás közlésére – 2017. október 2.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Melléklet a Közgyűlés __/2017. (IX.28.) határozatához
ÉRDI ÉPÍTÉSZETI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT
2017.
I. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 245/2017.(IX.28.) határozata alapján pályázatot hirdet a városban létesült épületek építészeti színvonalának díjazására.
A pályázat célja, hogy a díjban részesített és publikálásra kerülő megvalósult épületek mintaként szolgáljanak a városunkban egyre növekvő számban építkezők számára. A pályázat elősegítheti az épített környezet alakításában közreműködők – döntéshozók, beruházók, tervezők, kivitelezők – közötti kapcsolat javítását. Lehetővé teszi, hogy a közvélemény figyelmét felhívjuk épített környezetünk fejlesztésének fontosságára.
II. PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI
A pályázat nyilvános, Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén megvalósult városépítészeti alkotással (épület, létesítmény, kertépítészeti terv stb.) részt vehet minden olyan személy, aki a megvalósításában felelős tervezőként közreműködött, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az épület, alkotás megvalósításában közreműködők együttesen jelentkezhetnek, egy épület, épületegyüttes, egyéb alkotás csak egy pályázatként vehet részt a pályázaton. Amennyiben a tervező egyedül nyújtja be a pályázatot, akkor ehhez mellékelnie kell a tulajdonos, illetve annak képviselője írásos beleegyezését. Ha a tulajdonos nyújtja be a pályázatot, akkor az építész-tervező írásos beleegyezését kell mellékelnie. A kivitelezőnek az építész-tervező és a tulajdonos írásos beleegyezését egyaránt mellé¬kel¬nie kell. A pályázatra csak olyan épülettel lehet jelentkezni, amelynek tervezője azonos az építési és használatbavételi engedélyben feltüntetettel.
Egy-egy kiemelkedő színvonalú építészeti alkotás díjazására független személyek (szak- és magánemberek), ill. szervezetek is javaslatot tehetnek, ami alapján a Városi Főépítész felkéri a tervezőt és az építtetőt a pályázaton való részvételre.
Feltétel továbbá:
• A pályázat beadásának időpontját megelőző három éven belül került sor az épület használatbavételére.
• Építésnél, telepítésnél az országos szakmai előírásokat és az érvényes szabályozási tervben rögzített előírásokat maradéktalanul betartották, az engedély kiadását követően a megvalósítás során építésrendészeti eljárásra okot adó szabálysértés nem történt.
• A sikeres pályázók és az ehhez hozzájárulásukat adók vállalják a teljes nyilvánosságot.
• A pályázóknak biztosítaniuk kell a Bíráló Bizottság számára – ha a Bizottság kéri – a létesítmények és azok környezetének részletes megtekintését, feltéve, hogy a látogatás időpontjáról szóló értesítést legalább 8 nappal korábban megkapják.
III. PÁLYÁZATOK BEADÁSA
1. A pályázatot 2017. október 27-ig kell az érdi Polgármesteri Hivatal Főépítészéhez személyesen vagy postán eljuttatni (2030 Érd, Alsó u. 1., Polgármesteri Hivatal II. emelet 209.).(Postai úton benyújtott pályázatok esetében a benyújtási határidőn a postára adás napját kell érteni.)
2. A pályázati dokumentációt zárt borítékban (a pályázat megnevezését feltüntetve) elhelyezve, egybekötve (vagy fűzve) kell összeállítani és benyújtani.
3. A Bíráló Bizottság a határidő után vagy hiányosan benyújtott pályaműveket kizárja a pályázatból. A pályázók azzal, hogy pályázatukat benyújtották, a pályázati kiírás feltételeinek és a Bíráló Bizottság döntésének alávetik magukat.
IV. PÁLYÁZATRA BENYÚJTANDÓ MUNKARÉSZEK
• A pályázatra benyújtandó munkarészek az alábbiak:
• nevezési lap, továbbá a nem pályázó, de érintett tervező és (vagy) építtető, megbízó hozzájárulási nyilatkozatai (ezeket csomagoláson belül kell elhelyezni),
• teljes építési engedélyezési vagy jóváhagyási tervdokumentáció eredeti vagy még értékelhető méretűre kicsinyített méretarányban (műszaki leírás, alaprajzok, metszetek, homlokzatok, helyszínrajz),
• jogerős építési és használatbavételi engedély, vagy egyéb esetben az ezzel egyenértékű okirat,
• fényképek: legalább 4 db a létesítményről, különböző nézőpontokból felvéve.
• A dokumentáció legkisebb mérete A/4, legnagyobb mérete A/3 lehet.
V. BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
A Bíráló Bizottságot a Város Polgármestere, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke, a Köznevelési és Művelődési Bizottság Elnöke, a Pest Megyei Építész Kamara Elnöke, felkért építészeti oktató, vagy más szaktekintély és a Városi Főépítész alkotják. A Bizottság elnöke a Polgármester, előadója a Városi Főépítész. A Bíráló Bizottság egyszerű többségi szavazással dönt.
VI. PÁLYAMűVEK ELBÍRÁLÁSA, DÍJAZÁSA
1. A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai az alábbiak:
• az épület, létesítmény telepítése, környezetbe illesztése,
• az alaprajzi és a térbeli belső elrendezés megoldása,
• a létesítmény építészeti formálása,
• a szerkezet kialakítása, a részletképzések színvonala.
2. A Bíráló Bizottság a beérkezett pályaműveket a beadási határidőtől számított 15 napon belül elbírálja és javaslatot tesz a Közgyűlésnek a díjazásra. Egy évben legfeljebb két díj adható ki.
3. A pályázat díjazására az Érd Város Önkormányzata által adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló önkormányzati rendelet szerinti összeg (jelenleg az Érdi Építészeti Nívódíjjal járó anyagi elismerés 200.000,- Ft) áll rendelkezésre. A díjazott pályázatok alkotói emlékplakettet és díszoklevelet vehetnek át.
VII. A PÁLYAMűVEK BEMUTATÁSA, VISSZAADÁSA, FELHASZNÁLÁSA
A pályázaton eredményt elért pályaművek a helyi sajtóban bemutatásra kerülnek. A díjazásban nem részesített terveket az eredményhirdetéstől számított fél éven belül lehet átvenni személyesen a Városi Főépítésznél.
A pályázati kiírás és nevezési lap 2017. október 2-ától beszerezhető Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Csoportjánál (2030 Érd, Alsó u. 1., II. emelet 209.), ill. a www.erd.hu honlapról letölthető.
További felvilágosítással Korsós Mónika szolgál a 06-23-522-396 telefonszámon.”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
245/2017. (IX.28.)
h a t á r o z a t
az Érdi Építészeti Nívódíj pályázat kiírásáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló 7/2017. (II.27.) önkormányzati rendelet 17. §-a alapján az „Érdi Építészeti Nívódíj” elismerés adományozására – a határozat melléklete szerinti tartalommal – pályázatot ír ki.
Határidő: a pályázati felhívás közlésére – 2017. október 2.
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Melléklet a Közgyűlés 245/2017. (IX.28.) határozatához
ÉRDI ÉPÍTÉSZETI NÍVÓDÍJ PÁLYÁZAT
2017.
I. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 245/2017.(IX.28.) határozata alapján pályázatot hirdet a városban létesült épületek építészeti színvonalának díjazására.
A pályázat célja, hogy a díjban részesített és publikálásra kerülő megvalósult épületek mintaként szolgáljanak a városunkban egyre növekvő számban építkezők számára. A pályázat elősegítheti az épített környezet alakításában közreműködők – döntéshozók, beruházók, tervezők, kivitelezők – közötti kapcsolat javítását. Lehetővé teszi, hogy a közvélemény figyelmét felhívjuk épített környezetünk fejlesztésének fontosságára.
II. PÁLYÁZATON VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI
A pályázat nyilvános, Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területén megvalósult városépítészeti alkotással (épület, létesítmény, kertépítészeti terv stb.) részt vehet minden olyan személy, aki a megvalósításában felelős tervezőként közreműködött, és a pályázati kiírás feltételeit magára nézve kötelezőnek ismeri el. Az épület, alkotás megvalósításában közreműködők együttesen jelentkezhetnek, egy épület, épületegyüttes, egyéb alkotás csak egy pályázatként vehet részt a pályázaton. Amennyiben a tervező egyedül nyújtja be a pályázatot, akkor ehhez mellékelnie kell a tulajdonos, illetve annak képviselője írásos beleegyezését. Ha a tulajdonos nyújtja be a pályázatot, akkor az építész-tervező írásos beleegyezését kell mellékelnie. A kivitelezőnek az építész-tervező és a tulajdonos írásos beleegyezését egyaránt mellékelnie kell. A pályázatra csak olyan épülettel lehet jelentkezni, amelynek tervezője azonos az építési és használatbavételi engedélyben feltüntetettel.
Egy-egy kiemelkedő színvonalú építészeti alkotás díjazására független személyek (szak- és magánemberek), ill. szervezetek is javaslatot tehetnek, ami alapján a Városi Főépítész felkéri a tervezőt és az építtetőt a pályázaton való részvételre.
Feltétel továbbá:
· A pályázat beadásának időpontját megelőző három éven belül került sor az épület használatbavételére.
· Építésnél, telepítésnél az országos szakmai előírásokat és az érvényes szabályozási tervben rögzített előírásokat maradéktalanul betartották, az engedély kiadását követően a megvalósítás során építésrendészeti eljárásra okot adó szabálysértés nem történt.
· A sikeres pályázók és az ehhez hozzájárulásukat adók vállalják a teljes nyilvánosságot.
· A pályázóknak biztosítaniuk kell a Bíráló Bizottság számára – ha a Bizottság kéri – a létesítmények és azok környezetének részletes megtekintését, feltéve, hogy a látogatás időpontjáról szóló értesítést legalább 8 nappal korábban megkapják.
III. PÁLYÁZATOK BEADÁSA
1. A pályázatot 2017. október 27-ig kell az érdi Polgármesteri Hivatal Főépítészéhez személyesen vagy postán eljuttatni (2030 Érd, Alsó u. 1., Polgármesteri Hivatal II. emelet 209.).(Postai úton benyújtott pályázatok esetében a benyújtási határidőn a postára adás napját kell érteni.)
2. A pályázati dokumentációt zárt borítékban (a pályázat megnevezését feltüntetve) elhelyezve, egybekötve (vagy fűzve) kell összeállítani és benyújtani.
3. A Bíráló Bizottság a határidő után vagy hiányosan benyújtott pályaműveket kizárja a pályázatból. A pályázók azzal, hogy pályázatukat benyújtották, a pályázati kiírás feltételeinek és a Bíráló Bizottság döntésének alávetik magukat.
IV. PÁLYÁZATRA BENYÚJTANDÓ MUNKARÉSZEK
· A pályázatra benyújtandó munkarészek az alábbiak:
· nevezési lap, továbbá a nem pályázó, de érintett tervező és (vagy) építtető, megbízó hozzájárulási nyilatkozatai (ezeket csomagoláson belül kell elhelyezni),
· teljes építési engedélyezési vagy jóváhagyási tervdokumentáció eredeti vagy még értékelhető méretűre kicsinyített méretarányban (műszaki leírás, alaprajzok, metszetek, homlokzatok, helyszínrajz),
· jogerős építési és használatbavételi engedély, vagy egyéb esetben az ezzel egyenértékű okirat,
· fényképek: legalább 4 db a létesítményről, különböző nézőpontokból felvéve.
· A dokumentáció legkisebb mérete A/4, legnagyobb mérete A/3 lehet.
V. BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
A Bíráló Bizottságot a Város Polgármestere, a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság Elnöke, a Köznevelési és Művelődési Bizottság Elnöke, a Pest Megyei Építész Kamara Elnöke, felkért építészeti oktató, vagy más szaktekintély és a Városi Főépítész alkotják. A Bizottság elnöke a Polgármester, előadója a Városi Főépítész. A Bíráló Bizottság egyszerű többségi szavazással dönt.
VI. PÁLYAMűVEK ELBÍRÁLÁSA, DÍJAZÁSA
1. A pályázatok elbírálásának főbb szempontjai az alábbiak:
· az épület, létesítmény telepítése, környezetbe illesztése,
· az alaprajzi és a térbeli belső elrendezés megoldása,
· a létesítmény építészeti formálása,
· a szerkezet kialakítása, a részletképzések színvonala.
2. A Bíráló Bizottság a beérkezett pályaműveket a beadási határidőtől számított 15 napon belül elbírálja és javaslatot tesz a Közgyűlésnek a díjazásra. Egy évben legfeljebb két díj adható ki.
3. A pályázat díjazására az Érd Város Önkormányzata által adományozható díjakról és kitüntetésekről szóló önkormányzati rendelet szerinti összeg (jelenleg az Érdi Építészeti Nívódíjjal járó anyagi elismerés 200.000,- Ft) áll rendelkezésre. A díjazott pályázatok alkotói emlékplakettet és díszoklevelet vehetnek át.
VII. A PÁLYAMűVEK BEMUTATÁSA, VISSZAADÁSA, FELHASZNÁLÁSA
A pályázaton eredményt elért pályaművek a helyi sajtóban bemutatásra kerülnek. A díjazásban nem részesített terveket az eredményhirdetéstől számított fél éven belül lehet átvenni személyesen a Városi Főépítésznél.
A pályázati kiírás és nevezési lap 2017. október 2-ától beszerezhető Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Főépítészi Csoportjánál (2030 Érd, Alsó u. 1., II. emelet 209.), ill. a www.erd.hu honlapról letölthető.
További felvilágosítással Korsós Mónika szolgál a 06-23-522-396 telefonszámon.
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Igen |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Távol |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Igen |
|
Szabó Béla |
Távol |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |