T. Mészáros András polgármester: Az „Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló 13/2012. (III.27.) önkormányzati rendelet módosítására” vonatkozó részt visszavonja. A városnak van még két másik Kft.-je, ahol sokkal összetettebb a vagyon és a vagyontárgyak sora és még további kidolgozásra szorul. Az adminisztratív alapító okirati módosítás, ami pontosítja a Kft. címét azt fenntartja.

Szűcs Gábor képviselő: Kérdezi, hogy akkor egyedül csak a Kft. címének a módosítása marad-e.

T. Mészáros András polgármester: Igen, így van, tehát lényegében csak a határozati javaslat marad a napirenden.

Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: Kiegészítené polgármester urat, mert a címen kívül még változik néhány dolog: pl. a főtevékenységbe bekerül, hogy „6020 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása”, a cég telephelye a Diósdi út 14/A. számra módosul, valamint az ügyvezető lakóhelye is változik. „A tag kizárólagos hatáskörébe tartozó” kezdetű szakasz maradna most ki a döntésből.

Pulai Edina képviselő: Kérdezi, hogy akkor a tevékenységi kör pontosításáról nem szavaznak, csak a telephelyváltozásról?

T. Mészáros András polgármester: A tevékenységi körből a főtevékenységébe, hogy 6020 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása, valamint az ügyvezető lakóhelyének változása is bekerül. A tartalmi részekből nem kerül be semmi.

Dr. Csőzik László képviselő: Ha ”A tag kizárólagos hatásköre” rész nem kerül be, akkor mi a hatályos?

T. Mészáros András polgármester: Most nincs szabályozva. Úgy marad, ahogy van. Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

Az előterjesztett határozati javaslat:

„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a Társaság Alapító Okiratát jelen határozat 1. számú melléklete szerint módosítja.

2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert a fenti döntések végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatok megtételére.

Határidő:        folyamatos

Felelős:           T. Mészáros András polgármester

  1. számú melléklet

Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

(2030 Érd, Budai út 16-18.)

ALAPÍTÓI HATÁROZAT

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) az alábbi határozatot hozom:

1/2017.(IX.28.) alapítói határozat

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely 2030 Érd, Alsó u.1.), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyszemélyes tulajdonosa (Alapítója) az Alapító Okiratot (továbbiakban Alapító Okirat) alábbiak szerint módosítja:

1. Az Alapító Okirat III.2. ponttal egészül ki:

„III/2. A társaság telephelye

2030Érd, Diósdi út 14/A.”

2. Az Alapító Okirat IV.2. pontja az alábbiakra módosul:

„IV. A Társaság tevékenysége :

2. Tevékenységi körök:

A társaság cél szerinti közhasznú tevékenységi körei:

Főtevékenység: 6020 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása

Előadó-művészet

Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység

Alkotóművészet

Művészeti létesítmények működtetése

m.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

A társaság további tevékenységei:

Könyvkiadás

Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

Egyéb kiadói tevékenység

Film-, video-, televízióműsor-gyártás

Film-,videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai

Film-, video-, televízióprogram terjesztése

Filmvetítés

Hangfelvétel-készítése, kiadása

Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása

Vezetékes távközlés

Vezeték nélküli távközlés

Műholdas távközlés

Számítógépes programozás

Hírügynökségi tevékenység

PR, kommunikáció

Reklámügynöki tevékenység

Médiareklám

Fényképészet

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

A társaság üzletszerű gazdasági tevékenységei:

Egyéb sokszorosítás

Könyv-kiskereskedelem

Újság-, papíráru-kiskereskedelem

Zene-, videofelvétel kiskereskedelme

Egyéb m.n.s. áru kiskereskedelme

Rendezvényi étkeztetés

Egyéb vendéglátás

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

Videókazetta, lemez kölcsönzése

Utazásszervezés

Egyéb foglalás

3. Az Alapító Okirat IX.1. pontja az alábbiakra módosul:

„IX. A társaság szervezete:

1. A Tag döntése

A társaságnál taggyűlés nem működik. A taggyűlés hatáskörébe tartozó kérdésekben a Tag dönt, amelyről köteles a vezető tisztségviselőt írásban értesíteni.

Az ügyvezető a Tag döntéseiről folyamatos nyilvántartást vezet (határozatok könyve). A döntéseket meghozatalukat követően haladéktalanul be kell vezetni a határozatok könyvébe. A nyilvántartásból a döntés tartalmának, időpontjának és hatályának világosan ki kell derülnie.

A Tag döntései nyilvánosak. Amennyiben a Tag más személyeket is érintő döntést hoz a döntést az ügyvezető írásban, ajánlott küldeményként közli az érintettekkel és haladéktalanul gondoskodik annak az Érdi Újságban és a város hivatalos honlapján (www.erd.hu) való közzétételéről.

A Tag kizárólagos hatáskörébe tartozik:

a) a számviteli törvény szerinti beszámoló elfogadása;

b) a Társaság üzleti tervének az elfogadása;

c) a Társaság számviteli politikájának az elfogadása;

d) a közhasznúsági jelentés elfogadása;

e) az Alapító Okirat módosítása;

f) a Társaság törzstőkéjének felemelése, leszállítása;

g) az üzletrész felosztása;

h) a társaság tevékenységének megváltoztatása;

i) a tevékenység felfüggesztése, átalakulás, beolvadás, más Társasággal való egyesülés, a társaság megszűnésének elhatározása;

j) az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása;

k) a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, ügyrendjének elfogadása;

l) a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása;

m) olyan szerződés megkötése illetve módosítása, amelynek nettó egyedi értéke a 25 millió forintot meghaladja;

n) olyan ingyenes vagyonjuttatás (különösen: ajándékozás, ingyenes engedményezés), ahol az érték a nettó egymillió forintot meghaladja;

o) olyan szerződés megkötése illetve módosítása, amelyet a Társaság a vezető tisztségviselőjével, felügyelőbizottsági tagjával, választott társasági könyvvizsgálójával vagy azok közeli hozzátartozójával [Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pontja] illetve élettársával köt;

p) a Társaság által 30 millió forintot meghaladó hitelfelvétel engedélyezése;

q) a Társaság által 10 millió forintot meghaladó készfizető kezesség vállalásának engedélyezése;

r) a Társaság munkavállalójának általános jellegű képviseleti joggal való felruházása;

s) az ügyvezető, a felügyelő bizottsági tagok, és más, az Alapító által meghatározott vezető állású munkavállalók javadalmazása módjáról, mértékéről szóló szabályzat elfogadása (javadalmazási szabályzat);

t) az ügyvezető, a felügyelőbizottsági tagok és a könyvvizsgáló elleni követelések érvényesítése, továbbá intézkedés az ügyvezető ellen indított perekben a Társaság képviseletéről;

u) döntéshozatal mindazon ügyekben, amelyeket az Alapító Okirat vagy jogszabály az Alapító kizárólagos hatáskörébe utal.”

4. Az Alapító Okirat X.1. pontja az alábbiakra módosul:

„X. 1. Társaság ügyvezetője:

Fekete Zoltán

Anyja neve: xxx

Született: xxx

Lakcím: xxx

Adóazonosító jel: xxx”

Az ügyvezető megbízatása 2015. január 1-től 2018. december 31-ig, határozott időtartamra szól. Az ügyvezető gyakorolja mindazokat az egyéb munkáltatói jogokat a társaság munkavállalói felett, melyeket nem a tulajdonos nevében eljáró polgármester gyakorol.

A társaság munkavállalói felett a munkaviszony létesítése, módosítása, és megszüntetése tekintetében a munkáltatói jogokat a tulajdonos önkormányzat nevében a polgármester gyakorolja.”

5. Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.

Az Alapító megállapítja, hogy a fenti határozat érvényes és gondoskodik a Határozatok Könyvébe történő bevezetéséről.”

 

 

A módosító indítvánnyal érintett, szavazásra feltett határozati javaslat:

„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a Társaság Alapító Okiratát jelen határozat 1. számú melléklete szerint módosítja.

2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert a fenti döntések végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatok megtételére.

Határidő:        folyamatos

Felelős:           T. Mészáros András polgármester

1.         számú melléklet

Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

(2030 Érd, Budai út 16-18.)

ALAPÍTÓI HATÁROZAT

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) az alábbi határozatot hozom:

1/2017.(IX.28.) alapítói határozat

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely 2030 Érd, Alsó u.1.), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyszemélyes tulajdonosa (Alapítója) az Alapító Okiratot (továbbiakban Alapító Okirat) alábbiak szerint módosítja:

1.         Az Alapító Okirat III.2. ponttal egészül ki:

„III/2. A társaság telephelye

2030    Érd, Diósdi út 14/A.”

2.         Az Alapító Okirat IV.2. pontja az alábbiakra módosul:

„IV. A Társaság tevékenysége :

2. Tevékenységi körök:

A társaság cél szerinti közhasznú tevékenységi körei:

Főtevékenység: 6020 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása

Előadó-művészet

Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység

Alkotóművészet

Művészeti létesítmények működtetése

m.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

A társaság további tevékenységei:

Könyvkiadás

Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

Egyéb kiadói tevékenység

Film-, video-, televízióműsor-gyártás

Film-,videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai

Film-, video-, televízióprogram terjesztése

Filmvetítés

Hangfelvétel-készítése, kiadása

 Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása

 Vezetékes távközlés

Vezeték nélküli távközlés

Műholdas távközlés

Számítógépes programozás

Hírügynökségi tevékenység

PR, kommunikáció

Reklámügynöki tevékenység

Médiareklám

Fényképészet

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

A társaság üzletszerű gazdasági tevékenységei:

Egyéb sokszorosítás

Könyv-kiskereskedelem

Újság-, papíráru-kiskereskedelem

Zene-, videofelvétel kiskereskedelme

Egyéb m.n.s. áru kiskereskedelme

Rendezvényi étkeztetés

Egyéb vendéglátás

 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

Videókazetta, lemez kölcsönzése

Utazásszervezés

Egyéb foglalás”

3.         Az Alapító Okirat X.1. pontja az alábbiakra módosul:

„X. 1. Társaság ügyvezetője:

Fekete Zoltán

Anyja neve: xxx

Született: xxx

Lakcím: xxx

Adóazonosító jel: xxxx”

Az ügyvezető megbízatása 2015. január 1-től 2018. december 31-ig, határozott időtartamra szól. Az ügyvezető gyakorolja mindazokat az egyéb munkáltatói jogokat a társaság munkavállalói felett, melyeket nem a tulajdonos nevében eljáró polgármester gyakorol.

A társaság munkavállalói felett a munkaviszony létesítése, módosítása, és megszüntetése tekintetében a munkáltatói jogokat a tulajdonos önkormányzat nevében a polgármester gyakorolja.”

5. Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.

Az Alapító megállapítja, hogy a fenti határozat érvényes és gondoskodik a Határozatok Könyvébe történő bevezetéséről.”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 16 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

225/2017. (IX.28.)

h a t á r o z a t

az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának módosításáról

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a Társaság Alapító Okiratát jelen határozat 1. számú melléklete szerint módosítja.

2. A Közgyűlés felkéri a polgármestert a fenti döntések végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatok megtételére.

Határidő: folyamatos

Felelős: T. Mészáros András polgármester

1. számú melléklet

Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

(2030 Érd, Budai út 16-18.)

ALAPÍTÓI HATÁROZAT

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó u. 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében T. Mészáros András polgármester), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) az alábbi határozatot hozom:

1/2017.(IX.28.) alapítói határozat

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhely 2030 Érd, Alsó u.1.), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyszemélyes tulajdonosa (Alapítója) az Alapító Okiratot (továbbiakban Alapító Okirat) alábbiak szerint módosítja:

5. Az Alapító Okirat III.2. ponttal egészül ki:

„III/2. A társaság telephelye

2031Érd, Diósdi út 14/A.”

6. Az Alapító Okirat IV.2. pontja az alábbiakra módosul:

„IV. A Társaság tevékenysége :

2. Tevékenységi körök:

 

A társaság cél szerinti közhasznú tevékenységi körei:

Főtevékenység: 6020 Televízió-műsor összeállítása, szolgáltatása

Előadó-művészet

Előadó-művészetet kiegészítő tevékenység

Alkotóművészet

Művészeti létesítmények működtetése

m.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység

 

A társaság további tevékenységei:

Könyvkiadás

Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása

Egyéb kiadói tevékenység

Film-, video-, televízióműsor-gyártás

Film-,videogyártás, televíziós műsorfelvétel utómunkálatai

Film-, video-, televízióprogram terjesztése

Filmvetítés

Hangfelvétel-készítése, kiadása

Televízióműsor összeállítása, szolgáltatása

Vezetékes távközlés

Vezeték nélküli távközlés

Műholdas távközlés

Számítógépes programozás

Hírügynökségi tevékenység

PR, kommunikáció

Reklámügynöki tevékenység

Médiareklám

Fényképészet

M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység

Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése

A társaság üzletszerű gazdasági tevékenységei:

Egyéb sokszorosítás

Könyv-kiskereskedelem

Újság-, papíráru-kiskereskedelem

 Zene-, videofelvétel kiskereskedelme

Egyéb m.n.s. áru kiskereskedelme

Rendezvényi étkeztetés

Egyéb vendéglátás

Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése

Videókazetta, lemez kölcsönzése

Utazásszervezés

Egyéb foglalás

7. Az Alapító Okirat X.1. pontja az alábbiakra módosul:

„X. 1. Társaság ügyvezetője:

Fekete Zoltán

Anyja neve: xxx

Született: xxx

Lakcím: xxx.

Adóazonosító jel: xxx”

Az ügyvezető megbízatása 2015. január 1-től 2018. december 31-ig, határozott időtartamra szól. Az ügyvezető gyakorolja mindazokat az egyéb munkáltatói jogokat a társaság munkavállalói felett, melyeket nem a tulajdonos nevében eljáró polgármester gyakorol.

A társaság munkavállalói felett a munkaviszony létesítése, módosítása, és megszüntetése tekintetében a munkáltatói jogokat a tulajdonos önkormányzat nevében a polgármester gyakorolja.”

5. Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.

Az Alapító megállapítja, hogy a fenti határozat érvényes és gondoskodik a Határozatok Könyvébe történő bevezetéséről.

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Távol

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Távol

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen