T. Mészáros András polgármester: Elmondja, hogy a 24 órás ügyelet mellett folyamatosan működik a mentőtiszti gépkocsi szolgáltatás, mely az igényeket színvonalasan elégíti ki. Az a reakció érkezik vissza, hogy erre a szolgáltatásra szükség van. Az elmúlt hetekben tárgyaltak Molnár György úrral, aki komolyabb áremelést igényelt. A 600 ezer forintos havi díj módosításával kapcsolatban, abban egyeztek meg, hogy 700 ezer forint összegért fogják ellátni a szolgáltatást havonta Érden. Hozzáteszi, hogy felhívták Molnár György úr figyelmét, hogy célszerű lenne a többi településtől is, ahol szolgáltatást látnak el, a megfelelő, arányos díjat bekérni.
Dr. Veres Judit, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Elmondja, hogy Bizottságuk egyetértett a javaslattal. A mentőtiszti szolgáltatás nélkülözhetetlen a városban, a sürgősségi ellátást biztosítja. Természetesen úgy gondolják, hogy a környező települések is fizessék meg ennek a díját. Tárgyalásokat folytattak igazgató úrral, hogy a középiskolákban újraélesztési tanfolyamot fognak tartani a diákoknak, ezen kívül meghívják a városba dr. Zacher Gábor toxikológust, aki az érdi ügyelet szakmai vezetője, hogy a középiskolásoknak a drogokkal kapcsolatban tartson tájékoztatást. A Bizottság javasolja a határozati javaslat támogatását.
Pulai Edina, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Pénzügyi és Költségvetési Bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést.
Csornainé Romhányi Judit képviselő: Frakciójuk is támogatja az Zrt.-vel a 2018-as évre kötendő szerződés meghosszabbítását. Úgy látják, hogy szükség van a munkájukra, hiszen napi szinten találkoznak városszerte a mentőtiszti gépjárművel. A beszámolóból is kitűnik, hogy ebben az évben majdnem 1500 beteget láttak el, közel 1400 helyre mentek ki, tehát szükség van a szerződés megújítására. Frakciójuk egyetért az emeléssel is. Az előterjesztéssel kapcsolatban megjegyzi, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság ülésén 600 ezer forint összeg szerepelt az előterjesztésben, jelenleg a Közgyűlés előtt 700 ezer forint van megjelölve.
Szűcs Gábor képviselő: Megköszöni az INTER-AMBULANCE Zrt. munkáját. A mentőtiszti szolgáltatásért a többi település nem fizet, viszont az ügyeletért fizetnek. Úgy gondolja, hogy bizonyára üzleti terv alapján igényelték a szóban forgó összegnél 50 ezer forinttal magasabb összeget. Ezt miből fogják kigazdálkodni? Polgármester úrtól pedig kérdése, hogy a havi 50 ezer forintos tételt, milyen érvek alapján utasította el a városvezetés az egyeztetés során?
T. Mészáros András polgármester: Egyetlen érvrendszer volt, mely szerint nem értik, hogy a másik négy település miért nem fizet, miközben ha megszámolják az egy főre jutó költségvetési normatív összeget egy-egy településen, akkor jóval magasabb, mint ami Érden erre jut. Amennyiben igénybe kívánják venni a szolgáltatást, akkor nekik is a rájuk eső részt lélekszám vagy esetleg kilométer arányosan ki lehet számítani. Egyébként az ügyeleti és egyéb részvételi arányok mutatják a 2/3 - 1/3 arányt.
Dr. Csőzik László képviselő: Úgy látja, mindenki támogatja a javaslatot, viszont ez az egy probléma kétségtelenül felmerült. Most akkor van potyautas szindróma, vagy nincs? Mi a helyzet a másik négy településsel? A mentőtiszti autó vonatkozásában vehetnek igénybe szolgáltatást, melyet csak a város fizet? Úgy gondolja, hogy akkor legalább 200-250 ezer forinttal nekik is hozzá kellene járulniuk a költségekhez. Ha ezt megszavazzák, és ők nem járulnak hozzá, akkor kimehet-e hozzájuk a gépjármű vagy sem?
Dr. Bács István alpolgármester: Olyan nincs, hogy valaki kihívja az ügyeletes gépjárművet vagy mentőtiszti autót és nem mehet ki, mert valaki nem fizet.
Dr. Csőzik László képviselő: Kérdése az volt, hogy van-e potyautas szindróma?
Dr. Bács István alpolgármester: Részünkről nincs potyautas szindróma, a mentőtiszti autó finanszírozásához az INTER-AMBULANCE Zrt. teszi hozzá a többi pénzt, mivel ezt 700 ezer forintból nem lehetne fenntartani. Ellenben úgy gondolja, hogy amennyiben többet hozzá tennének a környező települések, annyival több maradna a Zrt.-nek például új defibrillátor vagy lélegeztető-gép vásárlására. Lényeg, hogy a 700 ezer forint Érd Megyei Jogú Városra eső összeg, mely szükséges az üzemeltetéshez. Amennyiben a többi településtől is tudnának támogatást szerezni erre a célra, akkor az tovább tudná a szolgáltatás minőségét javítani. Ellenben olyat nem lehet csinálni, hogy nem megy ki a mentőtiszti gépjármű, hiszen az OMSZ kötelező irányítása alá tartoznak, tehát ha az OMSZ küldi ki a mentőtiszti gépjárművet, akkor elsődlegesen oda kell mennie.
T. Mészáros András polgármester: Arról kellene dönteni, hogy megszavazzák-e a 700 ezer forintot vagy sem.
Szűcs Gábor képviselő: Eredetileg igazgató úrnak tettek volna fel kérdést. Kéri, hogy válaszolhasson a kérdésükre. Nem érti, hogy miért kellett eltéríteniük képviselőtársa hozzászólását.
Dr. Csőzik László képviselő: Valóban nem gondolhatta azt, amire választ kapott, azonban utána kellő részletességgel válaszoltak a felszólalás második részében. Van egy belső aránytalanság, ne hagyják így, vagy a cég, vagy az önkormányzat járjon közbe, hogy a másik négy település is vegye ki a részét ebből.
Pulai Edina, a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elnöke: A Bizottság ülésén az összeget jóváhagyták. Azt a tájékoztatást kapták, hogy jórészt 90%-ban Érd területén történik az életmentés, mely a többi településen is fontos. Az is megtárgyalásra került, hogy a fennmaradó 10%-hoz ők más módon, de hozzájárulnak. Úgy gondolja, hogy mindenképpen az emberi élet mentése az elsődleges.
Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy a tegnapi nap folyamán személyesen tárgyalt a környező települések - Tárnok, Sóskút és Diósd - polgármesterével, és megkérte őket, hogy a jövő évi költségvetésükbe tervezzenek be külön a mentőtiszti gépjármű finanszírozására fordítandó összeget. Tolmácsolta továbbá polgármester úr Molnár György úr felé intézett kérdését is, hogy keresse fel ezeket a településeket, és pontos számítást mutasson be feléjük, hogy a mentőtiszti gépjármű működéséhez, mennyivel kellene hozzájárulniuk.
Molnár György, az INTER-AMBULANCEZrt. képviseletében: Örül annak, hogy pozitív a visszajelzése a mentőtiszti gépjármű működésének. Üzleti szempontból nem tudják megindokolni a mentőtiszti gépjármű működését, szakmai alapokra helyezték. Amikor a gépjármű elindult, az érdi lakosoknak több olyan jelzése volt a felmérések alapján, hogy sokat kell várakozniuk, hogy kiérkezzen az ügyelet. Nagy területet látnak el, komoly lakosságszámmal, ezt próbálták orvosolni, melyben jó partnerre találtak az Érdi Önkormányzatot illetően. Abban maradtak a gépjármű indításánál, hogy miután ez szakmailag mindenképpen indokolt számukra, ezért a költségek felét az INTER-AMBULANCE Zrt., a másik felét az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata állja, ez így is működik hatékonyan az elmúlt időszakban. Azonban nem várt események következtek be az utóbbi időszakban, például az ápolói bérekkel kapcsolatban. Mindenhol megindultak az emelések, mely alól kivételt képeznek az orvosi ügyeleti dolgozók, tehát semmilyen típusú emelésben nem részesültek. Ezt nehéz megindokolni a kollégáknak. Próbálják a béreket rendezni, továbbá a tavalyi évben a gépjármű is összetört, komoly javításra volt szükség, illetve beszerzésre került egy komoly értékű és szakmailag megalapozott defibrillátor. Ezzel eltolódott a cég erre a részre szánt költségvetése, ezért kértek emelést. A potyautasokra vonatkozó kérdésre elmondja, hogy ha Érd Önkormányzata ezt a pénzösszeget hozzáteszi, mindig el volt és el is lesz látva a szolgáltatás. A potyautasokat az INTER-AMBULANCE Zrt. vállalja. Megvolt az indoka, hogy eddig miért nem keresték fel a környező önkormányzatokat. Látják, hogy az orvosi ügyeletet illető fizetési kedv milyen a többi önkormányzatnál, látják, hogy küzdenek, hogy időben tudjanak fizetni, ez nem is sikerül mindig. Vannak ezzel kapcsolatos tárgyalások, úgy gondolták, hogy nehéz úgy egy plusz költséget kisebb önkormányzatok elé terjeszteni. Ehhez kapott segítséget, hogy önkormányzati szinten is meg lettek keresve. Jelentkezni fognak náluk, mellyel talán a következő beszerzéseik gördülékenyebben mehetnek. Nincs kizárva, hogy egy lélegeztető gépet is betesznek az autóba, az biztos, hogy könnyebbé tenné munkájukat, ha nem csak az érdi önkormányzat viselné a rá eső részt.
T. Mészáros András polgármester: Megköszöni a választ, felteszi szavazásra a határozati javaslatot.
Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területe vonatkozásában az INTER-AMBULANCE Zrt.-vel megkötött, mentőtiszti szolgálat működtetésére irányuló szerződést 2018. január 1-jétől 2018. december 31-éig terjedő időtartamra megújítja.
2. A Közgyűlés kötelezettséget vállal arra, hogy a szolgáltatás költségeinek biztosítására a szerződés hatálya alatt 700.000,- Ft/hó, összesen 8.400.000,- Ft összeget az önkormányzat 2018. évi költségvetésében biztosít.
A Közgyűlés felkéri a polgármestert a szolgáltatási szerződés aláírására.
Határidő: a döntés továbbítására – 8 nap
Felelős: T. Mészáros András polgármester”
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 15 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
309/2017. (XI.30.)
h a t á r o z a t
mentőtiszti szolgáltatás működtetésével kapcsolatos döntés meghozataláról
1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Megyei Jogú Város közigazgatási területe vonatkozásában az INTER-AMBULANCE Zrt.-vel megkötött, mentőtiszti szolgálat működtetésére irányuló szerződést 2018. január 1-jétől 2018. december 31-éig terjedő időtartamra megújítja.
2. A Közgyűlés kötelezettséget vállal arra, hogy a szolgáltatás költségeinek biztosítására a szerződés hatálya alatt 700.000,- Ft/hó, összesen 8.400.000,- Ft összeget az önkormányzat 2018. évi költségvetésében biztosít.
A Közgyűlés felkéri a polgármestert a szolgáltatási szerződés aláírására.
Határidő: a döntés továbbítására – 8 nap
Felelős: T. Mészáros András polgármester
A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:
|
Antunovits Antal |
Igen |
|
Dr. Bács István |
Igen |
|
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
|
Dr. Csőzik László |
Igen |
|
Demjén Attila |
Távol |
|
Donkó Ignác |
Igen |
|
Fülöp Sándorné |
Igen |
|
Dr. Havasi Márta |
Távol |
|
Kéri Mihály |
Igen |
|
Kopor Tihamér |
Igen |
|
Mórás Zsolt |
Igen |
|
Pulai Edina |
Igen |
|
Simó Károly |
Távol |
|
Szabó Béla |
Igen |
|
Szűcs Gábor |
Igen |
|
Tekauer Norbert |
Igen |
|
T. Mészáros András |
Igen |
|
Dr. Veres Judit |
Igen |