Fülöp Sándorné képviselő: Elmondja, hogy felkeresték a Kalotaszegi útról a játszótér környékén élők, hogy a gépjárművezetők többsége nem tartja be a sebességkorlátozást. Mivel járda sincs az út mellett, ezért balesetveszélyes a környék. Kérik a rendőrség fokozott jelenlétét, és a gyorshajtók figyelmeztetését.
Dr. Bács István alpolgármester: Létszámellenőrzést kér, megállapítja, hogy 10 képviselő van jelen.
Pulai Edina képviselő: Olyan észrevétellel keresték fel többen, hogy Érd-Alsó állomáson a vasút pénztárban olyan hosszú a sor, hogy 20 perc alatt sem tudják megvenni a jegyüket időben, mivel egy jegypénztár működik. Kéri, hogy a Polgármesteri Hivatal írjon levelet, hogy fektessenek nagyobb hangsúlyt arra, hogy több pénztár működjön, legfőbbképpen a kiemelt időszakban. Továbbá kérjenek tájékoztatást, hogy ilyen esetben, ha valaki nem tudott jegyet venni, a vonaton van-e lehetőség ezt pótolni, vagy bírságot kell fizetni?
Dr. Bács István alpolgármester: Elmondja, hogy 2017. november 23-án írtak a MÁV Start Zrt. illetékes igazgatójának ez ügyben, amint megkapják a választ továbbítják képviselő asszonynak. Hozzáteszi, hogy természetesen bírságot fizetni kell tudomása szerint, ha valaki jegy nélkül száll fel a vonatra.
Antunovits Antal képviselő: Köszönetet mond a Kornélia utca egyirányúsításáért. Hatodik éve Mikulás várja az iskolásokat és az óvodásokat a Főtéren, így idén is, december 6-án 9-13, illetve 15-18 óráig, továbbá 18:15-től Ófaluban az artézi kúthoz is megérkezik a Mikulás.
Kopor Tihamér képviselő: A MÁV-ot már említették, a 40-es vasútvonal fejlesztése indul, mely azzal jár, hogy az egyik vasútvonalon megszűnik a személyszállítás, a másik vasútvonalon viszont nem lesz sűrűbb a megállók száma. Folyamatosan próbálják tájékoztatni az utazóközönséget, hogy milyen lehetőségek vannak, illetve milyen pótlólagos személyszállítási eszközöket tudnak bevonni. A Volánbusz Zrt.-vel és a BKV-val is folynak tárgyalások a személyszállításról, mert az Érdligetiek félnek ettől az időszaktól? A Modern Városok Program keretében olyan szakaszhoz ért a vízelvezetés és az útépítés az érdligeti területen, amely már alkalmas arra, hogy a továbbiakról lakossági tájékoztatást is tudjanak tartani, főleg a Fürdő utcai közlekedés szervezéséről. Felhívja az érintettek figyelmét, hogy jövő hét kedden az érdligeti iskolában lesz egy lakossági tájékoztató a témával kapcsolatban 18 órától, ahol lehetőségük lesz az érintetteknek véleményük elmondására a közlekedés szervezésével kapcsolatban.
Szűcs Gábor képviselő: Sajnos már tapasztalták, hogy a MÁV nem tartja karban területeit, hiába próbál a városvezetés is egyeztetni velük ebben a témakörben, azonban az mégis felháborító, amit tapasztalni lehet a vasútfelújítás óta, de sajnos már előtte is, hogy például az Érd-Felsőn közlekedő vasútvonalon rendszeresek a reggeli 35-40 perces késések, illetve járatkimaradások, mely nehézkessé teszi egyrészt az elővárosi közlekedést, valamint az emberek Budapestre való jutását. Kéri a városvezetést, hogy bár tudja, hogy a MÁV-val egyeztetni nehéz bármiben, de próbáljanak hatni rájuk abban, hogy a XXI. században Közép-Európában sem lehet tartósan 35-40 perces késéssel ellehetetleníti a munkába-, illetve iskolába jutást. A kátyúzással és aszfaltozással kapcsolatban kérdése Mészáros Mihályhoz az ÉKFI intézményvezetőjéhez, hogy zuhogó esőben, fagypont körüli időjárásban lehet-e kátyúzni? Legjobb tudomása szerint, illetve szakértők véleménye szerint nem szokás, hogy zuhogó esőben kátyúzás történik. Konkrét példát említ, melyből kifolyólag az ÉKFI-nél egy átalakításra is szükség lenne, mivel ha érdeklődő állampolgárok próbálnak felvilágosítást kérni az intézménytől, nincs elérhető szakmai válaszadó, mert mindenki a terepen tartózkodik kint. Javasolja, hogy próbáljanak ebben is javítani és választ vár arra, hogy milyen módon és milyen időjárási körülmények között zajlik Érden a kátyúzás? Úgy gondolja, hogy ezeknek a munkáknak nem sok eredménye fog maradni jövő tavaszra.
Dr. Bács István alpolgármester: Szűcs Gábor képviselő úr felvetésére Mészáros Mihály intézményvezető úr a szakemberek véleményének kikérése után 15 napon belül eljuttatja a választ.
Mészáros Mihály, ÉKFI intézményvezető: Megköszöni a 15 napos válasznyújtási határidőt, annyit azonban hozzá szeretne tenni, hogy a szakmai részről a műszaki kolléga tud tájékoztatást nyújtani, hogy milyen módon rendeli el a kátyúzást, illetve a víz- és gázbekötések utáni helyreállítást. December 15-éig van meleg aszfalt vásárlására lehetőség, melyet kihasználnak. Folyamatosan végzik a munkafolyamatokat, 15-ei utáni időszakra már beszerezték a hideg aszfalt mennyiséget, mely kvázi tűzoltás, azonban közlekedésre alkalmassá kell tenni a burkolt utakat. Az ügyfélszolgálatuk úgy működik, hogy a lakossági bejelentéseket rögzítik, a telefonokat kezelő munkatárs megpróbálja megkeresni a megfelelő munkatársat, aki esetleg közvetlenül tájékoztatást tud nyújtani, azonban neki az a feladata, hogy a bejelentést rögzítse, melyet lehetőség szerint elhárítanak. A munkatársak valóban a terepen dolgoznak, mert rengeteg feladatuk van.
Dr. Bács István alpolgármester: Emlékeznek rá képviselő társaik, hogy amikor volt egy beszámoló az Elvira majorral kapcsolatban, említette, hogy autógyár telepedett volna le a területre, mely lehetőséget elvesztették, éppen azért, mert az Elvira major az ipari park fejlesztésére nem állt rendelkezésükre. Bizonyára emlékeznek arra a keddi hírre is, mely szerint Komáromban egy 200 milliárd forint értékű fejlesztést eszközöl az SK Innovation cég, amelyikkel mindent letárgyaltak, az összes közművet leegyeztették, azon bukott el, hogy az Elvira major területén nem tudták a beruházást megvalósítani. Mindenben megállapodtak velük, már a beruházás menetéről tárgyaltak, hogy hogyan kell előkészíteni az engedélyeztetési eljárást, azonban nem tudtak megállapodni. 200 milliárd forintos beruházás akkora összeg, amihez képest a Modern Városok Program kerete körülbelül 60 milliárd forint. Gondoljanak bele, hogy mekkora beruházás lett volna a városban! Csak az építkezés kapcsán keletkező iparűzési adó mértéke 2 és 4 milliárd forint közötti összeg lett volna számítások szerint. Nem beszélve a későbbiek során befolyó iparűzési adóról, ingatlanadóról, mely a vállalkozásokat terheli és a 600 új munkahelyről, mely létrejöhetett volna. Jövőben is arra kérem Önöket is, és azokat a civil szervezeteket is, akik ilyen könnyen felemelik a hangjukat egy-egy város életét befolyásoló kérdés ellen, hogy próbáljanak egy kicsit tovább gondolkodni annál, hogy mi lehet a mögött, amit szeretne egy város végrehajtani. Mi lehet a mögött, hogy szeretné a város az iparát fejleszteni, és szeretne 4 milliárd forint plusz iparűzési adóra szert tenni a jelenleg meglévő 1,5 milliárd forint mellé. Találtak egy akkora területet, ahol ezt a 430. 000 m2-es beruházást végre tudják hajtani. 430. 000 m2-es területnek csak az ingatlanadója, ha nincs rajta épület 25 millió forint lett volna, így jelentős bevételtől esett el a város. Azonban dolgoznak tovább és bízik benne, hogyha egy ajtó bezárul, kinyílik egy másik és hosszú távon reméli ennél jobb eredményt fognak elérni.
Dr. Csőzik László képviselő: Kéri a jegyzőkönyvben rögzíteni, hogy reagálni kívánt volna, de nem kapta meg a szót.
Dr. Bács István alpolgármester: Vitának helye nincs, az ülést bezárja.
A Közgyűlés ülése 11:43 órakor ért véget.
K.m.f.
|
Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet |
T. Mészáros András |
|
jegyző |
polgármester |