Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

2030 Érd, Alsó utca 1.

Levélcím: 2031 Érd, Pf.: 31.

E-mail: onkormanyzat@erd.hu

Telefonközpont: 06-23-522-300

Ügyfélszolgálat: 06-23-522-301

Hivatali Kapu: ERDPH

KRID szám: 707189964

Általános tájékoztatók

Polgármesteri Hivatala ügyfélfogadási rendjének átmeneti szabályairól

16/2021. (XI. 3.) számú

polgármesteri–jegyzői együttes utasítás

Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala ügyfélfogadási rendjének átmeneti szabályairól

 

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés j) pontjában, a koronavírus világjárvány elleni védekezésről szóló 2021. évi I. törvényben, a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I. 29.) számú kormányrendeletben valamint a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedésekről második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) számú kormányrendeletben foglaltak alapján a következő utasítást adjuk ki:

 

  1. november 4. napjától a jelen rendelkezés módosításáig az ügyfélfogadás az alábbiak szerint, korlátozottan kerül megtartásra.
  2. Az ügyfelek a beadványaikat elsősorban írott formában, a Polgárok Háza előterében kihelyezett gyűjtőlábában helyezhetik el, valamint elektronikus és postai úton juttathatják el a Polgármesteri Hivatalnak.
  3. Az ügyfelek személyesen a Polgármesteri Hivatalt a hét minden munkanapján munkaidőben a Polgárok Házában működő ügyfélszolgálaton kereshetik fel.
  4. A fentieken kívül az ügyfelek személyesen a Polgármesteri Hivatalban kizárólag a Humán Irodát, a Főépítészi Csoportot és az anyakönyvvezetőket kivételesen indokolt esetben felkereshetik. Ennek előfeltétele, hogy a személyes megjelenés előtt az ügyfélnek telefonon keresztül kell megkeresnie az ügyintézőt, aki az ügyével kapcsolatban részletes tájékoztatást ad, és feltétlenül indokolt esetben időpontra hívja be az ügyfelet.
  5. Az anyakönyvvezetők telefonos előjegyzés alapján saját irodájukban fogadják az ügyfeleket.
  6. A Humán Iroda munkatársai telefonos előjegyzés alapján a Budai út 8. szám alatti irodahelyiségükben fogadják személyesen az ügyfeleket. A segélyek kifizetése postai úton illetve átutalással történik meg.
  7. A Főépítészi Csoport munkatársai telefonos előjegyzés alapján saját irodájukban fogadják az ügyfeleket.
  8. Az ügyfelek az előjegyzés alapján működő ügyfélfogadáson kizárólag a szájat és az orrot eltakaró eszköz, orvosi maszk viselése, 1,5 méter védőtávolság megtartása, valamint a bejáratoknál kihelyezett kézfertőtlenítő használata mellett vehetnek részt. Az ügyfeleknek a maszkot az épületben való tartózkodás teljes időtartama alatt viselniük kell.
  9. A portaszolgálat munkatársainak a fentiekre figyelmeztetniük kell a beérkező ügyfelet. Amennyiben a fenti kötelezettségeknek az ügyfél felszólításra sem tesz eleget, a portaszolgálat munkatársa kikíséri az ügyfelet az épületből.
  10. A portaszolgálat munkatársainak munkavégzésük ideje alatt, amennyiben a hivatalba érkező ügyfelekkel kommunikálnak, minden esetben maszkot kell viselniük.
  11. Az ügyfélfogadást bonyolító szervezeti egységek valamennyi munkatársának az ügyfélfogadás ideje alatt szintén maszkot kell viselniük, irodájukat elhagyva a folyosó, közlekedő területén is. Ezen rendelkezés irányadó az ügyfélfogadást nem bonyolító valamennyi munkatársra is.
  12.  A Polgármesteri Hivatal a munkatársak részére kötelezően előírt védekezéshez a maszkokat szükség szerint biztosítja.

  13. A Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda gondnoksági feladatokat ellátó szervezeti egysége a Hivatal teljes munkaideje alatt, időszakosan visszatérően köteles az épületek fertőtlenítéséről gondoskodni.

    A jelen utasítás 2021. november 4. napján lép hatályba, ügyfélfogadással kapcsolatos rendelkezései az ügyfélfogadási rend újabb megállapításáig hatályosak.

      

     

    Érd, 2021. november 3.

    Dr. Csőzik László

    polgármester

    Dr. Konkoly Zita

    jegyző

Tovább...

Terjedhet-e a koronavírus ivóvízzel vagy szennyvízzel?

Jelen tudásunk szerint a koronavírus egy légúti vírus, amely elsősorban emberről emberre, cseppfertőzéssel terjed. Bár a legutóbbi vizsgálatok kimutatták a vírust fertőzött személy vizeletében, illetve székletében (nagyon kevés vizsgálat alapján), egyelőre nincs közvetlen bizonyíték széklet-szájon át történő terjedésre. Ezen eredmények is megerősítik, hogy a helyes személyes higiénés és kézhigiénés gyakorlatnak valóban fontos szerepe van a megelőzésben de nem jelentik azt, hogy a vizeinket veszélyeztetné.

 

A hazai ivóvízbázisok védettek a szennyvíz eredetű szennyezésekkel szemben, és az ivóvíz-szolgáltatók rendszeres vizsgálatokkal győződnek meg arról, hogy a szolgáltatott ivóvíz mentes a fekális szennyezéstől. A koronavírus az ivóvíz fertőtlenítésére jellemzően használt szabad aktív klór koncentrációnál (0,2-0,5 mg/l) pillanatszerűen inaktiválódik.

Tovább...

Élelmiszerek érintettsége a koronavírussal kapcsolatosan

A COVID-19 koronavírus elsődlegesen légúti vírus, amely a nemzetközi szervezetek tájékoztatója szerint elsősorban közvetlenül emberről emberre terjed cseppfertőzéssel. Bár a legfrissebb eredmények szerint a vírust kimutatták fertőzött személyek vizeletében és székletében, nincs evidencia sem a jelen járvány, sem a korábbi koronavírus járvány esetén élelmiszerekkel terjedő fertőzésre.

Tovább...

Kérdések és válaszok az új koronavírusról - COVID-19

Milyen típusú vírusok a koronavírusok? Honnan származnak?

A koronavírusok alapvetően állatok körében fordulnak elő, ugyanakkor egyes koronavírus törzsekről ismert, hogy képesek az emberben is fertőzést okozni. A koronavírusok mind állatról emberre, mind emberről emberre terjedhetnek.

Sokféle állatfaj lehet forrása az emberi megbetegedést okozó koronavírusoknak. A 2012-ben az Arab-félszigetről kiinduló, a közel-keleti légzőszervi szindróma járványát okozó koronavírus (MERS-CoV) elsődleges forrása a teve volt, míg a 2002-ben Kínából kiinduló, a súlyos akut légzőszervi szindróma járványát okozó koronavírus (SARS-CoV) a denevérről cibetmacskák közvetítésével terjedt át emberre.
A koronavírusok okozta emberi megbetegedések súlyossága esetenként eltérő: a klinikai kép az enyhe, hétköznapi náthától a súlyosabb légúti megbetegedésekig terjedhet. Legtöbbször csak enyhe vagy mérsékelten súlyos felső légúti tüneteket okoznak az emberben. Ugyanakkor a MERS és a SARS járványok során súlyos, életveszélyes légúti megbetegedések is előfordultak.

 

Milyen vírus az új koronavírus?

A 2019-es év végén egy olyan új koronavírus törzs került azonosításra Kínában, amelyet korábban még nem észleltek emberi megbetegedések okozójaként. A jelenleg Kínában zajló járvány elsődleges forrása szintén egy állatfaj lehet, de a pontos forrás egyelőre még nem ismert. Az új koronavírus genetikailag hasonló a SARS-koronavírushoz, de jelenleg kevés ismeret áll rendelkezésére a vírus jellemzőiről, tulajdonságairól.

 

Mi a COVID-19?

Az új koronavírus által okozott betegség neve a COVID-19, amely a kínai Vuhanban a 2019 decemberében kitört járvány előtt ismeretlen volt.

Tovább...