Dr. Csőzik László polgármester: Két felügyelőbizottsági tag tagságának meghosszabbítását javasolja, illetve egy új tag megválasztását.

 

Dr. Bács István képviselő: Ennél a napirendi pontnál is jelzi, hogy jogszabályellenesen működik az adott Kft. Ennek az az oka, hogy nem került időben előterjesztésre a felügyelőbizottsági tagok megválasztása. Az előző napirendi pont érveléséből megtudták, hogy van kis jogszabálysértés és nagy jogszabálysértés. Vannak olyan jogszabályok, amelyeket be kell tartani és nem kell betartani. Legalábbis neki ez jött át.

 

Simó Károly képviselő: A FIDESZ-KDNP-Összefogás frakció javaslatot tett felügyelőbizottsági tagra. A Közgyűlés 1/3-át adó frakció részéről Varró Dániel javasolják. Érdemes lenne bevonni őt is és sok szempontból előremutató és fontos lenne, hogyha a többség akceptálná a javaslatot. Technikai kérdése lenne, hogy Varga Gábor esetében a cégbíróságnál más lakcím szerepel, mint az előterjesztésben, kérdezi, hogy elírás-e.

 

Dr. Csőzik László polgármester: Lehet, hogy azóta változott a lakcíme, utána fognak nézni. Felteszi szavazásra a módosító indítványt.

 

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett módosító indítvány:

Javaslom Varró Dánel megválasztását a 3 tagú Felügyelő Bizottságba, az eredeti határozati javaslat 1. és 2. pontjának értelemszerű módosításával.”

 

 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 5 igen szavazattal, 11 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett nem fogadta be a módosító indítványt.

 

 

A módosító indítványról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

 

Andrasek Mónika

Nem

Antunovits Antal

Igen

Dr. Asztalos Éva

Nem

Dr. Bács István

Igen

Balla Imre

Nem

Csépán István

Nem

Dr. Csőzik László

Nem

Csornainé Romhányi Judit

Nem

Demjén Attila

Távol

Fülöp Sándorné

Igen

Gál Alex

Nem

Gregus László

Nem

Lengyel Péter

Nem

Simó Károly

Igen

Szűcs Gábor

Nem

Tekauer Norbert

Tartózkodik

Tetlák Örs

Nem

T. Mészáros András

Igen

 

 

 

Dr. Csőzik László polgármester: Felteszi szavazásra a határozati javaslatot.

 

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság) alapítója (a továbbiakban: Alapító) – a Felügyelőbizottság tagjának újra megválasztja 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig Gregus Lászlót, Varga Gábort és Bodacz Pétert.

2. Az Alapító a Társaság alapító okiratának XI. 6. pontját (a továbbiakban: Alapító Okirat) az alábbiakra módosítja:

„6. A Társaság Felügyelőbizottsága 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig:

  • Gregus László (anyja születési neve: ; lakcíme: ),
  • Varga Gábor (anyja születési neve: ; lakcíme: ),
  • Bodacz Péter (anyja születési neve: ; lakcíme: ).

A Felügyelőbizottság tagjai feladatukat ingyenesen látják el.

A Felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a felügyelőbizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a Felügyelőbizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze.

A felügyelőbizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért.

A felügyelőbizottsági tagsági megbízás megszűnésére az ügyvezetői megbízás megszűnésére vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni.”

3. Az Alapító felkéri a polgármestert, hogy a határozat melléklete szerinti alapítói határozat végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatokat megtegye.

Határidő:        a határozat továbbítására – azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester

1. melléklet a /2020. (VII. 16.) számú  közgyűlési határozathoz

Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit

Korlátolt Felelősségű Társaság

(2030 Érd, Budai út 16–18.)

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó utca 1., törzsszáma: 731256; statisztikai számjele: 15731254841132113; adószáma: 15731254-2-13; képviselője: dr. Csőzik László polgármester) mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) az alábbi határozatot hozza:

1/2020. (VII. 16.) alapítói határozat

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó utca 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében: dr. Csőzik László polgármester), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a Felügyelőbizottság tagjának megválasztja 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig Gregus Lászlót, Varga Gábort és Bodacz Pétert.

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó utca 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjele: 15731254841132113; adószáma: 15731254-2-13; képviselője: dr. Csőzik László polgármester) – mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) – a Társaság alapító okiratának (továbbiakban Alapító Okirat) XI. 6.  pontját az alábbiakra módosítja:

„6. A társaság Felügyelőbizottsága 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig:

Gregus László

(anyja születési neve: , lakcíme: );

Varga Gábor

(anyja születési neve: , lakcíme: );

Bodacz Péter

(anyja születési neve: ; lakcíme: ).

A Felügyelőbizottság tagjai feladatukat ingyenesen látják el.

A Felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a felügyelőbizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a Felügyelőbizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze.

A felügyelőbizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért.

A felügyelőbizottsági tagsági megbízás megszűnésére az ügyvezetői megbízás megszűnésére vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni.”

Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.

Az Alapító megállapítja, hogy a fenti határozat érvényes és gondoskodik a Határozatok Könyvébe történő bevezetéséről.

Érd, 2020. július 16.

_________________________________________________

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

alapító

képviselője: dr. Csőzik László polgármester

A jelen okiratot készítettem, és Érden, 2020. július 16. napján ellenjegyzem:

 

 

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – titkos szavazással – 11 igen szavazattal, 5 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:

 

78/2020. (VII. 16.) 

h a t á r o z a t a

 

az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit

Korlátolt Felelősségű Társaság felügyelőbizottsági tagjai megbízatásának

2020. év végéig történő meghosszabbításáról

 

1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése – mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: Társaság) alapítója (a továbbiakban: Alapító) – a Felügyelőbizottság tagjának újra megválasztja 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig Gregus Lászlót, Varga Gábort és Bodacz Pétert.

 

2. Az Alapító a Társaság alapító okiratának XI. 6. pontját (a továbbiakban: Alapító Okirat) az alábbiakra módosítja:

 

„6. A Társaság Felügyelőbizottsága 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig:

 

  • Gregus László (anyja születési neve:  lakcíme: ),
  • Varga Gábor (anyja születési neve: ; lakcíme: ,
  • Bodacz Péter (anyja születési neve: ; lakcíme: ).

 

A Felügyelőbizottság tagjai feladatukat ingyenesen látják el.

 

A Felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a felügyelőbizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a Felügyelőbizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze.

 

A felügyelőbizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért.

 

A felügyelőbizottsági tagsági megbízás megszűnésére az ügyvezetői megbízás megszűnésére vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni.”

 

3. Az Alapító felkéri a polgármestert, hogy a határozat melléklete szerinti alapítói határozat végrehajtásához szükséges egyéb jognyilatkozatokat megtegye.

 

Határidő:        a határozat továbbítására – azonnal

Felelős:           dr. Csőzik László polgármester

 

 

1. melléklet a 78/2020. (VII. 16.) számú közgyűlési határozathoz

 

Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit

Korlátolt Felelősségű Társaság

 

(2030 Érd, Budai út 16–18.)

 

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó utca 1., törzsszáma: 731256; statisztikai számjele: 15731254841132113; adószáma: 15731254-2-13; képviselője: dr. Csőzik László polgármester) mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) az alábbi határozatot hozza:

 

1/2020. (VII. 16.) alapítói határozat

 

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó utca 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjel: 15731254841132113; adószám: 15731254-2-13; képviseletében: dr. Csőzik László polgármester), mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) a Felügyelőbizottság tagjának megválasztja 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig Gregus Lászlót, Varga Gábort és Bodacz Pétert.

 

Alulírott Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata (székhelye: 2030 Érd, Alsó utca 1., törzsszám: 731256; statisztikai számjele: 15731254841132113; adószáma: 15731254-2-13; képviselője: dr. Csőzik László polgármester) – mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egyedüli tagja (Alapítója) – a Társaság alapító okiratának (továbbiakban Alapító Okirat) XI. 6.  pontját az alábbiakra módosítja:

 

„6. A társaság Felügyelőbizottsága 2020. július 16. napjától 2020. december 31. napjáig:

 

Gregus László

(anyja születési neve: , lakcíme: );

Varga Gábor

(anyja születési neve: , lakcíme: );

Bodacz Péter

(anyja születési neve:  lakcíme: ).

 

A Felügyelőbizottság tagjai feladatukat ingyenesen látják el.

 

A Felügyelőbizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a felügyelőbizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a Felügyelőbizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze.

 

A felügyelőbizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért.

 

A felügyelőbizottsági tagsági megbízás megszűnésére az ügyvezetői megbízás megszűnésére vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni.”

 

Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.

 

Az Alapító megállapítja, hogy a fenti határozat érvényes és gondoskodik a Határozatok Könyvébe történő bevezetéséről.

 

 

Érd, 2020. július 16.

 

 

_________________________________________________

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata

alapító

képviselője: dr. Csőzik László polgármester

 

A jelen okiratot készítettem, és Érden, 2020. július 16. napján ellenjegyzem:

 

 

 

 

Dr. Bács István képviselő ügyrendi: Kérdezi, hogy Varró Dánielről nem kellett volna titkosan szavazni.

 

Dr. Csőzik László polgármester: Módosító indítvány volt, a hivatalvezetőre hagyatkozik, nem kellett volna.