ÁLLÁSPÁLYÁZAT
ÉRD VÁRMEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA
Igazgatási és Hatósági Főosztály
pályázatot hirdet Közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében
főosztályvezető
Munkakör/feladatkör betöltésére
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): Vezeti Érd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Igazgatási és Hatósági Főosztályát. Hatáskörébe utalt és illetékességébe tartozó környezetvédelmi hatósági, állatvédelmi, birtokvédelmi, környezeti zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos, hagyatéki, ipar-kereskedelmi, házszám- és címképzéssel kapcsolatos, ügyfélszolgálati, közterülethasználati engedélyekkel kapcsolatos feladatokat végző dolgozók valamint az anyakönyvvezetők és a közbiztonsági referens munkájának irányítása, koordinálása, a feladatok jogszerű ellátásának ellenőrzése, Biztosítja az Igazgatási és Hatósági főosztályon a Hivatal ügyfélfogadását. Előkészíti a szakterületét érintő bizottsági és közgyűlési előterjesztéseket, végrehajtja a rendeleteket, határozatokat. Felelős a belső szabályzatok, utasítások betartásáért és betartatásáért, jelzi, ha valamelyik szabályzat változtatásra szorul. Az Igazgatási és Hatósági Főosztályt érintő a hatályban lévő jogszabályi előírásoknak megfelelő nyilvántartások folyamatos vezetését felügyeli, ellenőrzi. Gondoskodik az Igazgatási és Hatósági Főosztály hatáskörébe tartozó statisztikai, egyéb adatszolgáltatási feladatok végzéséről. Belső szabályzat szerint gyakorolja a kiadmányozási jogát. Választással kapcsolatos feladatok ellátása.
FEOR besorolás: 1123 Helyi önkormányzat kinevezett vezetője
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Hatósági jogalkalmazási
Betöltendő állás jogviszonya: Közszolgálati jogviszony (Kttv.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája: Határozatlan, 40 óra,
Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Érd
A munkavégzés pontos helye: 2030 Érd, Alsó u. 1-3.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kttv., valamint ÉMJV Polg. Hivatala Közszolgálati Szabályzat rendelkezései az irányadók. Pályázathoz csatolni kell: pályázó nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a Kttv. 84-85. §-ai szerinti összeférhetetlenség nem áll fenn. A kinevezés feltétele a Kttv. 42. § (1) bekezdése szerinti három hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány. A próbaidőre a Kttv. 46. §-ban foglaltak az irányadók. Kttv. 129. § (2) bekezdése: „Vezetői kinevezést csak felsőfokú iskolai végzettségű, jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, vagy a szakvizsga alól adott, a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium teljes körű mentesítésével rendelkező kormánytisztviselő kaphat.” Kttv. 129. § (3) bekezdése: „A (2) bekezdéstől eltérően, ha a vezetői kinevezéskor a kormánytisztviselő nem rendelkezik jogi vagy közigazgatási szakvizsgával, azt a kinevezéstől számított 2 éven belül le kell tennie. Ha a szakvizsga kötelezettségét e határidőn belül a kormánytisztviselő számára felróható okból elmulasztja, kormányzati szolgálati jogviszonya e törvény erejénél fogva megszűnik. A közigazgatási szakvizsga letételére nyitva álló határidőbe nem számít bele a 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság vagy a keresőképtelenség, továbbá a 30 napot meghaladó kiküldetés időtartama.
Feltételek, Előnyök
Pályázati feltételek:
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
- Büntetlen előélet
- Cselekvőképesség
- Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
- 6. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb végzettség, 29/2012. (III.7.) Korm. rend. 1 . melléklet 14. pont I. besorolási osztályhoz előírt végzettség
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
- vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása
- közigazgatási szakvizsga
Pályázat elbírálása során előnyt jelent:
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
- 3 év közigazgatási hatósági tapasztalat
- DMSOne iktatórendszer ismerete
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
- végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
- motivációs levél
- fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján
- vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése
- Adatkezelési nyilatkozat