Mecsériné dr. Szilágyi Erzsébet jegyző: A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232. § (3) bekezdése alapján a képviselő-testület, a kormány ajánlásának figyelembevételével a rendes szabadság kiadására igazgatási szünetet rendelhet el. A törvény rendelkezésének végrehajtásáról szóló kormányrendelet ezt részletesen szabályozza, mely részletszabályokat az előterjesztésben ismertették. Hozzáteszi, hogy amellett, hogy az érdi Polgármesteri Hivatal 5 munkanapra rendelne el igazgatási szüntetet, ennek ellenére a hivatali szervezet vezetője köteles biztosítani a folyamatos ügymenetet, amennyiben ügyfélszolgálat működik a hivatalban, annak folyamatos működését is garantálni kell. A kormányrendeletben foglaltak alapján 5 egybefüggő naptári hetet is elrendelhetne a Közgyűlés. Az ügyfélforgalom alapján arra tett javaslatot, hogy a július utolsó hetére rendeljenek el igazgatási szünetet.

T. Mészáros András polgármester: Mivel kérdés, észrevétel, hozzászólás nem érkezett felteszi szavazásra a beszámoló elfogadását.

 

Az előterjesztett és szavazásra feltett határozati javaslat:

„Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Polgármesteri Hivatalban 2017. július 24. és 28. napja között nyári igazgatási szünetet rendel el.

Határidő:a határozat közlésére – azonnal

Felelős:T. Mészáros András polgármester”

 

Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése 18 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:

200/2017. (VI.22.)

h a t á r o z a t a

igazgatási szünet elrendeléséről

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 232. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Polgármesteri Hivatalban 2017. július 24. és 28. napja között nyári igazgatási szünetet rendel el.

Határidő: a határozat közlésére – azonnal

Felelős: T. Mészáros András polgármester

 

A határozati javaslatról a Közgyűlés az alábbiak szerint szavazott:

Antunovits Antal

Igen

Dr. Bács István

Igen

Csornainé Romhányi Judit

Igen

Dr. Csőzik László

Igen

Demjén Attila

Igen

Donkó Ignác

Igen

Fülöp Sándorné

Igen

Dr. Havasi Márta

Igen

Kéri Mihály

Igen

Kopor Tihamér

Igen

Mórás Zsolt

Igen

Pulai Edina

Igen

Simó Károly

Igen

Szabó Béla

Igen

Szűcs Gábor

Igen

Tekauer Norbert

Igen

T. Mészáros András

Igen

Dr. Veres Judit

Igen