1. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Beszámoló az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2020. évi tűzvédelmi tevékenységéről
Rózsa Gábor, az Érdi Hivatásos Tűzoltóság Tűzoltóparancsnok: Ismerteti a beszámolót.
Gál Alex bizottsági megérkezik az ülésre
Dr. Asztalos Éva elnök: Nem örül, hogy az eseti ügyek, lakástüzek tekintetében az esetszámok növekednek. A Nemzeti Rendvédelmi Nap Simonpusztán nagyon tetszett neki. Kérdezi, hogy milyen az érdi médiával a kapcsolatuk. Jó lenne, ha minél többször jelenne meg a különböző problémák orvoslása, ami nagyon sok embert érint. Kérdezi, hogy kivonuláskor problémát jelent-e Érden a házszámok beazonosítása.
Rózsa Gábor, az Érdi Hivatásos Tűzoltóság Tűzoltóparancsnok: Jó a kapcsolatuk, de nem csak az érdivel, hanem a többi település médiájával is. Az autókban van GPS, de van amikor az is félrevisz. Nem túl jó, amikor hiányzik az utca-, illetve házszám.
Gál Alex bizottsági tag: Kérdezi, hogy a képviselők, illetve a bizottság miben tudnának segíteni nekik.
Rózsa Gábor, az Érdi Hivatásos Tűzoltóság Tűzoltóparancsnok: Ha van Településfejlesztési javaslat, akkor azon szívesen részt vesznek. Az esővíz elvezetéssel nagyon ritkán szoktak foglalkozni.
Dr. Asztalos Éva elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:
„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltóparancsnokának a település tűzvédelmi helyzetéről, a tűzvédelem érdekében tett intézkedésekről és az azzal kapcsolatos feladatokról szóló 2020. évi beszámolóját elfogadja.
Határidő: határozat közlésére – azonnal
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
9/2021. (IX. 27.) JKB
állásfoglalás
az Érd Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság 2020. évi tűzvédelmi tevékenységéről szóló beszámolóról
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a beszámolót.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
Név |
Szavazat |
Dr. Asztalos Éva |
Igen |
Gál Alex |
Igen |
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
Demjén Attila |
Igen |
Dr. Bács István |
Igen |
Kozma Piroska |
Igen |
Érdi István |
Távol |
Gáspár Antal |
Igen |
Eőry Eszter |
Igen |
2. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat Érd településrendezési eszközeinek több részterületre vonatkozó Helyi Építési Szabályzat módosításának elfogadására
Dr. Asztalos Éva elnök: Jobb híján ismerteti az előterjesztést, mert a Főépítészi Irodáról senki nem tette tiszteletét a mai bizottsági ülésen, amit nehezményez is. A Gyűjtő és feltáró utak felsorolásában szerinte helytelenül szerepel a Szendrő utca, Szendrői utca helyett.
Csornainé Romhányi Judit bizottsági tag: A Vincellér utca 68/A. egy magántelek és az előterjesztésben úgy szerepel, hogy „megtartandó faállomány” jelzett területének felülvizsgálata. Kérdezi, hogy nem írták-e el a házszámot, mert az egy családi hátas telek.
Dr. Bács István bizottsági tag: A parkoló számok felől érdeklődik, mert mintha tudomása szerint a gépkocsi elhelyezésre vonatkozó szabály megváltozott volna. Kérdezi, hogy ezt figyelembe vették-e, hatályba lépett-e ez a jogszabály.
Dr. Asztalos Éva elnök: Felteszi szavazásra az alábbi határozati javaslatot:
„1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 9/B. § (2) bekezdés a) pontjában biztosított feladatkörében eljárva módosítja az 53/2016. (III. 24.) számú határozattal elfogadott Településszerkezeti Tervet, ennek során a határozat mellékleteként az alábbi dokumentumokat fogadja el:
1. melléklet: Településszerkezeti Terv (módosítással érintett területek térképszelvényei 1.1–1.9)
2. melléklet: Településszerkezeti Terv módosítás leírása.
2. A Településszerkezeti Terv módosítása az elfogadását követő 30. napon lép hatályba.
Határidő: a döntés közzétételére, továbbítására – 15 nap
Felelős: dr. Csőzik László polgármester”
A határozati javaslatról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
Név |
Szavazat |
Dr. Asztalos Éva |
Igen |
Gál Alex |
Igen |
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
Demjén Attila |
Nem |
Dr. Bács István |
Nem |
Kozma Piroska |
Igen |
Érdi István |
Távol |
Gáspár Antal |
Nem |
Eőry Eszter |
Igen |
Dr. Asztalos Éva elnök: Ismerteti az előterjesztést, majd felteszi szavazásra az alábbi rendelet tervezetet:
„…/2021. (IX. 30.) számú önkormányzati rendelete
az Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló
9/2016. (III. 31.) önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdésének 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) számú kormányrendelet 28. § (1) bekezdésben biztosított véleményezési jogkörében eljáró Pest Megyei Kormányhivatal Állami Főépítésze, a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Bányafelügyeleti Főosztály, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály, a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály, Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztály, a Honvédelmi Minisztérium Állami Légügyi Főosztály, Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Pest Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Földügyi Osztály, a Pest Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdészeti Főosztály Erdőfelügyeleti Osztály, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala, az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Pest Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály Építésügyi Osztály, a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala, Pest Megyei Főépítész, Budapest Főváros, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedésfelügyelet Főosztály, Nemzeti Földügyi Központ, Fejér Megye Önkormányzata, valamint atelepülésfejlesztési dokumentumok, településrendezési eszközök, a településképi arculati kézikönyv és a településképi rendelet partnerségi egyeztetésének szabályairólszóló 5/2017. (II. 27.) számú önkormányzati rendelet szerinti partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1.§ (1) Érd Megyei Jogú Város Helyi Építési Szabályzatáról szóló 9/2016. (III. 31.) számú önkormányzati rendeletének SZT-1 jelű Szabályozási terv megnevezésű 1. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
(2) A rendelet 2. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép.
2. § A Rendelet 8. §-a a következő (9) és (10) bekezdéssel egészül ki:
„(9) Az azonos lakóterület és vegyes terület területfelhasználási egységbe, de különböző építési övezetbe tartozó telkek esetén az övezethatártól eltérően is lehet telket alakítani, legfeljebb 25 m nagyságú területsávban, az övezetben előírt legkisebb telekméretek és általános szabályok alapján.
(10) Amennyiben egy telek, építési telek több övezetbe, építési övezetbe tartozik, a telek megengedett legnagyobb beépíthetősége és a legkisebb zöldfelület mértéke az érintett telek, építési telek építési övezetre, övezetre eső térmértékének figyelembevételével számítandó.”
3. § A Rendelet 9. §-a a következő (5) bekezdéssel egészül ki:
„(5) A (4) bekezdés szerinti tereprendezés esetén a szomszéd telekhatártól számított 1 m területsávot nem lehet leburkolni. E területsáv és az építési hely között maximum 1 m szintkülönbséggel, kizárólag földrézsű kialakításával lehet terepalakítást végezni.”
4. § (1) A Rendelet 10. §-a a következő (6a) bekezdéssel egészül ki:
„(6a) Azoknál a telkeknél, ahol az oldalsó telekhatár utcai telekhatárral bezárt szöge a 90 foktól eltér, az új főépületet a szomszédos beépítéshez, előkerthez, oldalkerthez való igazodást figyelembe véve el lehet helyezni úgy is, hogy a (6) bekezdésben szereplő építési vonalat az épület legalább egy pontban érintse.”
(2) A Rendelet 10. §-a a következő (10a) bekezdéssel egészül ki:
„(10a) Oldalhatáron álló beépítés esetén az oldalkert a kialakult állapothoz illeszkedően, vagy a klimatikus szempontból kedvező tájolás szerint legyen kialakítva. Azokban a tömbökben, ahol az oldalkert és a kialakult beépítés változó kialakítású, ott is az ÉNy-i, ÉK-i oldalhatáros tájolási szempontok legyenek elsődlegesek, figyelembe véve a (10) bekezdés rendelkezéseit.”
(3) A Rendelet 10. § (19) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(19) Kertvárosias lakóterület telkein megvalósuló lakó rendeltetés esetén előkertben gépkocsi beállót nem, csak az épületkörüli járdát, a bejárathoz és a gépjárműtárolóhoz vezető felületet szabad leburkolni. Amennyiben a lakásokhoz tartozó gépkocsi beálló a domborzati adottság (a lejtés>15%) vagy meglévő értékes növényzet miatt nem kerülhet az épület mellé vagy mögé, a burkolt beállót előkertben is ki lehet alakítani. Az előkerti burkolt beállónak a lejtő felől építményszerkezettel körülhatárolt tere tárolóként használható.”
(4) A Rendelet 10. §-a a következő (22) bekezdéssel egészül ki:
„(22) A fő rendeltetési egységet tartalmazó főépületben kötelezően kialakítandó tároló és gépjármű tároló mellékrendeltetésnek tekintendő, ezért azokat nem kell beszámítani az övezetben megengedett rendeltetési egységek számába.”
5. § A Rendelet 11. §-a a következő (7a) bekezdéssel egészül ki:
„(7a) A településközpont területek övezeteiben (Vt) az ingatlanokon létesülő rendeltetési egységekhez szükséges parkolók 50%-át épületben vagy terepszint alatti gépkocsi tárolóban kell biztosítani.”
6. § A Rendelet 12. §-a a következő (9a) bekezdéssel egészül ki:
„(9a) A város területén a magastetők csak egy szintben építhetők be.”
7. § A Rendelet 21. §-a a következő (3a) bekezdéssel egészül ki:
„(3a) Kertvárosias lakóterület övezeteiben, meglévő közcsatorna hálózati csatlakozással nem rendelkező telkeken legfeljebb egy lakó rendeltetési egység helyezhető el.”
8. § (1) A Rendelet 28. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Az építési övezetben az egyes telkek kialakíthatóságának és beépíthetőségének paraméterei a következők:
AZ ÉPÍTÉSI TELEK |
AZ ÉPÜLETEK |
|||||
Övezeti jele |
beépítés módja |
legkisebb kialakítható területe (m2) |
legnagyobb beépítettsége (%) |
legkisebb zöldfelületi aránya (%) |
legnagyobb szintterületi mutató |
legnagyobb homlokzatmagasság átlaga (m) |
Lk-1 |
SZ |
500 |
50 |
30 |
0,8 |
6,5 |
Lk-1/g |
SZ |
1000 |
60 |
20 |
0,4 |
4,0 |
Lk-2 |
SZ |
1000 |
40 |
35 |
1,2 |
7,5 |
(2) A Rendelet 28. § (9) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
,,(9) Az Lk-1 építési övezetben épületenként, az Lk-2 övezetben telkenként legfeljebb 4 lakó rendeltetési egység létesíthető.”
9. § (1) A Rendelet 29. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A kertvárosias lakóterület övezetében a lakó rendeltetésű épületen belül, vagy a földhivatali alaptérképen szereplő melléképületben kézműipari rendeltetés is elhelyezhető
(2) A Rendelet 29. § (5) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) Kertvárosias lakóterületen 1000 négyzetméternél kisebb telekterületig legfeljebb 1 lakásos lakóépület; 1000 m2 telekterületet elérő, és afeletti teleknagyság esetén legfeljebb 2 lakó rendeltetési egység építhető, figyelembe véve a 21. § (3a) bekezdését. Akkor is építhető 2 lakó rendeltetési egység, ha az adott telek területe közterület-szabályozás miatt csökken 1000 négyzetméter alá. A korábban jogerős építési engedély szerint épülő, de használatbavétellel nem rendelkező, 2 lakó rendeltetési egységet tartalmazó lakóház esetében 1000 négyzetméternél kisebb telken is kialakítható – a vonatkozó övezeti előírásoknak megfelelően – a 2 lakás. A két lakó rendeltetési egység egy épületben alakítható ki kivéve, ha az érintett ingatlanon főépületenként 300m2 hasznos alapterületnél nagyobb épületek valósulnak meg. Egy épületnek csak a legalább egy szinten minimum 12 négyzetméteres felületen csatlakozó fedett és legalább egy oldalfallal összeépített rendeltetési egységek számítanak. Az átmenő telkek beépítésére a 10. § (8) bekezdésének előírása vonatkozik.”
(3) A Rendelet 29. §-a a következő (16) bekezdéssel egészül ki:
„(16) A (15) bekezdést azokban a maximum 15%-ban beépíthető övezetekben nem kell alkalmazni, ahol a meglévő teleknagyság nem éri el az övezetben előírt legkisebb kialakítható telekméretet.”
10. § A Rendelet 30. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A falusias lakóterület övezetében a lakó rendeltetésű épületen belül, vagy a földhivatali alaptérképen szereplő melléképületben kézműipari rendeltetés is elhelyezhető.”
11. § (1) A Rendelet 31. § (3) bekezdés helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A településközpont területen építhető lakó, illetve egyéb rendeltetési egységek maximális száma az egyes övezetenként meghatározott szintterületi mutatóból és a telek nagyságából számított maximálisan építhető bruttó szintterület 130-al történő osztásából a lefelé kerekítés szabályai szerint számolt érték. A lakó illetve egyéb rendeltetési egység számának kiszámításnál nem vehető figyelembe a 2. § 16. pontban a terepszint alatti gépkocsi elhelyezés esetén meghatározott szintterület növekmény.”
(2) A Rendelet 31. § (11) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(11) Településközpont vegyes övezetekben az oktatási, nevelési, hitéleti, szociális és egészségügyi rendeltetésű épületek, valamint a 3000 négyzetmétert meghaladó bruttó szintterületű, fő rendeltetésében kereskedelmi épületek a szabályozási tervben jelölt építési vonal hiányában az építési helyen belül bárhol elhelyezhetők, a szabadonálló beépítési mód szabályai szerint is.”
(3) A Rendelet 31. §-a a következő (13) bekezdéssel egészül ki:
„(13) A településközpont vegyes építési övezeteiben a telekre előírt legkisebb zöldfelület minden 100 m2-ére legalább 1 db nagy vagy közepes lombtömeget növesztő lombosfa ültetendő, figyelembe véve a 13. § (1) bekezdést.”
12. § A Rendelet 37.§-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki:
„(9) Az üdülőházas üdülőterületen épített vagy mobil csónakház, csónaktároló is kialakítható.”
13. § (1) A Rendelet 49. §-a a következő (2a) és (2b) bekezdésekkel egészül ki:
„(2a) A Hamzsabég tér Z-0h jelű zöldterületén a (2) bekezdésben felsoroltak mellett elhelyezhető még buszmegálló, buszforduló, parkoló, parkfenntartó és illemhely épület, továbbá szabadtéri színpad is.
(2b) A Z-0a övezet területén csak vízgazdálkodással összefüggő építmények (árvízvédelmi-gát, szikkasztó-tér), valamint a szabadidő eltöltését szolgáló épületnek nem minősülő pihenési létesítmények és sétautak helyezhetők el.”
(2) A Rendelet 49. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(3) A Z-1 jellel szabályozott zöldterület (közpark) területén, a (2) bekezdés szerinti építmények, és a közpark funkciójához illeszkedő, a szabadidő eltöltését, a játékot, a sportolást szolgáló épületek helyezhetők el. A Z-1a övezet területén elhelyezhető továbbá többfunkciós víztározó, épített vagy mobil sport-rendeltetésű épület, rendezvényterem, vendéglátó és szálláshely szolgáltató épület, maximum 10 m magas kilátó is.”
(3) A Rendelet 49. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(5) A Z-1, Z-2 jelű övezet területének legfeljebb 3%-a építhető be. Az épületek szabadonállóan, a Z-1 övezetben legfeljebb 4,5 m homlokzatmagassággal, a Z-2 övezetben legfeljebb 7,5 méter homlokzatmagassággal alakíthatók ki. A Z-1a övezetben szálláshely, sport rendeltetésű épület és rendezvényterem esetében 6,5 m homlokzatmagasság is kialakítható.”
14. § A Rendelet 55. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) Vízművek övezetében (V-v) csak a rendeltetésüknek megfelelő építmények és köztárgyak létesíthetők. A V-vm jelű övezetben a víziközműszolgáltató egyetértésével, a vízbázis-védelmi szabályok figyelembevételével emlékmű építmény elhelyezhető.”
15. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
2. melléklet a 27/2021. (X.04.) önkormányzati rendelethez
Közutak besorolása a Településszerkezeti Terv úthálózati hierarchiájának megfelelően:
Gyorsforgalmi utak:
- M6 autópálya
- M7 autópálya
Országos, I. rendű főutak:
- 6. sz. főút
- 7. sz. főút
Országos összekötő mellékutak:
- 8103 j.: Törökbálinti út – Sóskúti út – agglomerációs belső gyűjtő út
- 8104 j.: Zámori út – 7. sz. főút elkerülő szakaszáig tervezett folytatás
- tervezett agglomerációs gyűrűút (belterületi szakasza: Ötvös utca)
- 51116 j.: százhalombattai bekötőút (meglevő külterületi útszakasz a 6. sz. főúttól az ig. határig)
Települési főutak:
- Iparos utca – Bajcsy-Zsilinszky u. – Riminyáki út - Diósdi út (déli szakasza)
- Diósdi út (keleti szakasza) – Töhötöm utca - Kossuth L. u. - Vadlúd utca
- Budai út - Velencei út - Fehérvári út
- Ercsi út
- Júlia utca és külterületi folytatása
- Szovátai út – Lőcsei út – Szent István út – Szent István híd – Elöljáró utca
- Velencei út – Tolmács utca – 7. sz. főút elkerülő szakasza
Gyűjtő és feltáró utak:
- Szövő u. - Folyondár u. – Alsóerdősor u. – Daróci utca
- Zengő utca – Szirtes utca – Ajnácskő utca – Csúcs utca – Drégely utca – Szendrői utca
- Kövező utca - Burkoló utca – agglomerációs belső gyűrűút
- Fuvaros utca – Aknász utca – Fűtő utca
- Kalotaszegi u.
- Bagoly u. – Kolozsvári utca – Törcsvári utca
- Tárnoki út
- Eperfa u. - Cseresznyefa u. - Diófa u. - Ürmös u. - Csaba u.
- Felsővölgyi utca – Alsóvölgyi utca
- Kutyavári u. - Pipacs u. - Duna u.
- Vörösmarty M. u. - Főnök u. – Esküdt u.
- Bethlen Gábor utca – Széchenyi tér – Aba utca – Szegfű utca – Porcsinrózsa utca
- Antal utca – Melánia utca – Sajó utca – Szinva utca – Sárd utca
- Jegyző u. – Fogoly utca – Pacsirta utca- Fácánköz utca
- Felső utca – Fő utca – Római út - Mecset utca
- M6 Ófalui csomópont – Vízmű – Mecset utca
- Fő utca – Molnár utca (új szakasz)
- Sugár út – Kerülő utca – folytatás az új százhalombattai útig.
- Széles utca – folytatás a Júlia utcáig
- M6 nyomvonalához kapcsolódó, új gazdasági területeket feltáró útrendszer
- 8104. j. önk. út tárnoki elkerülő szakaszának meghosszabbítása a 6. sz. főútig
Gyalogos utak, terek:
- A meglévő és a szabályozási terven kijelölt közterek, a városközpont területén tervezett sétány és Alsó utcai tér. Gyalogutak külön jellel ábrázolva”
A rendelet tervezetről a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
Név |
Szavazat |
Dr. Asztalos Éva |
Igen |
Gál Alex |
Igen |
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
Demjén Attila |
Nem |
Dr. Bács István |
Nem |
Kozma Piroska |
Igen |
Érdi István |
Távol |
Gáspár Antal |
Nem |
Eőry Eszter |
Igen |
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság a fenti szavazások értelmében az alábbi állásfoglalást hozta:
10/2021. (IX. 27.) JKB
állásfoglalás
Érd településrendezési eszközeinek több részterületre vonatkozó Helyi Építési Szabályzat módosításáról
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 5 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a határozati javaslatot és a rendelet tervezetet.
3. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat a helyi közutak, azok műtárgyai és tartozékai kezelésének szakmai szabályairól szóló 39/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelet módosítására
Dr. Asztalos Éva elnök: Ismerteti az előterjesztést, ha jól látja, akkor adminisztratív jellegű.
Felteszi szavazásra az alábbi rendelet tervezetet:
„…/2021. (IX. 30.) számú önkormányzati rendelete
a helyi közutak, azok műtárgyai és tartozékai kezelésének szakmai szabályairól szóló
39/2011. (VI. 29.) önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (5b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 37. § (1) bekezdésében, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § A helyi közutak, azok műtárgyai és tartozékai kezelésének szakmai szabályairól szóló 39/2011. (VI.29.) önkormányzati rendelet bevezető része helyébe a következő rendelkezés lép:„Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (5b) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 37. § (1) bekezdésében, és a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:”
2. § A helyi közutak, azok műtárgyai és tartozékai kezelésének szakmai szabályairól szóló 39/2011. (VI. 29.) számú önkormányzati rendelet 4. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.
3. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet a …/2021. (IX. 30.) számú önkormányzati rendelethez
„Közutak, kerékpárutak, gyalogutak, járdák nem közlekedési célú igénybevétele esetén fizetendő díjak
|
ÚTOSZTÁLYOK |
IGÉNYBEVÉTEL JELLEGE |
|
||
1. |
HELYI KÖZUTAK: |
KULTURÁLIS RENDEZVÉNY: |
VÁSÁR ÉS EGYÉB: |
ÉPÍTÉSI MUNKATERÜLET: |
SPORT- RENDEZVÉNY |
2. |
Belterületi elsőrendű főút |
napi 20 forint/négyzetméter |
napi 30 forint/négyzetméter |
napi 100 forint/négyzetméter |
napi 4500 forint/kilométer |
3. |
Belterületi másodrendű főút |
napi 20 forint/négyzetméter |
napi 30 forint/négyzetméter |
napi 100 forint/négyzetméter |
napi 4300 forint/kilométer |
4. |
Belterületi gyűjtőutak |
napi 15 forint/négyzetméter |
napi 25 forint/négyzetméter |
napi 75 forint/négyzetméter |
napi 4300 forint/kilométer |
5. |
Kiszolgáló- és lakóutak, külterületi közutak, kerékpárutak, gyalogutak és járdák |
napi 5 forint/négyzetméter |
napi 10 forint/négyzetméter |
napi 20 forint/négyzetméter |
napi 800 forint/kilométer |
A fenti díjak az áfát nem tartalmazzák.”
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
11/2021. (IX. 27.) JKB
állásfoglalás
a helyi közutak, azok műtárgyai és tartozékai kezelésének szakmai szabályairól szóló 39/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelet módosításáról
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a rendelet tervezetet.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
Név |
Szavazat |
Dr. Asztalos Éva |
Igen |
Gál Alex |
Igen |
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
Demjén Attila |
Igen |
Dr. Bács István |
Igen |
Kozma Piroska |
Igen |
Érdi István |
Távol |
Gáspár Antal |
Igen |
Eőry Eszter |
Igen |
4. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló 8/2021. (III. 10.) önkormányzati rendelet módosítására
Dr. Asztalos Éva elnök: Ismerteti az előterjesztést, majd felteszi szavazásra az alábbi rendelet tervezetet:
„…/2021. (IX. 30.) önkormányzati rendelete
az Érd Megyei Jogú Város 2021. évi költségvetéséről szóló
8/2021. (III. 10.) számú önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. § Az Érd Megyei Jogú Város 2021. évi költségvetéséről szóló 8/2021. (III. 10.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„2. § (1) A Közgyűlés az Önkormányzat 2021. évi költségvetési bevételét 15 481 982 215 forintban, a felhalmozási célú hitelfelvételét 500 000 000forintban, belföldi értékpapírok bevételeit 0 forintban, a működési célú hitelfelvételét 4 019 834 876 forintban, a 2020. évi maradvány igénybevételét 30 139 286 674 forintban, az államháztartáson belüli megelőlegezések összegét 287 081 forintban, a bevételi főösszegét 50 141 390 846 forintban állapítja meg. A Közgyűlés az Önkormányzat 2021. évi költségvetési kiadásait 45 942 271 171 forintban, a működési célú hitel visszafizetését 4 019 834 876 forintban, az államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetési kötelezettségét 179 284 799 forintban, a kiadási főösszegét 50 141 390 846 forintban állapítja meg.”
2. § (1) Az Érd Megyei Jogú Város 2021. évi költségvetéséről szóló 8/2021. (III. 10.) számú önkormányzati rendelet 3. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„3. § (1) A 2. § (1) bekezdésében jóváhagyott kiadásokból az Önkormányzat tartalék előirányzata 1 170 687 857 forint, ebből”
(2) Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló 8/2021. (III. 10.) számú önkormányzati rendelet 3. §-ban foglalt táblázat „általános tartalék” sor és „céltartalék” sora helyébe a következő rendelkezések lépnek:
általános tartalék |
106 757 877 forint |
céltartalék |
1 063 929 980 forint” |
3. § A rendelet 1–21. melléklete helyébe a jelen rendelet 1–21. melléklete lép.
4. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.”
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 4 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett az alábbi állásfoglalást hozta:
12/2021. (IX. 27.) JKB
állásfoglalás
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről szóló 8/2021. (III. 10.) önkormányzati rendelet módosításáról
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 4 igen szavazattal, 3 ellenszavazattal és 1 tartózkodás mellett nem javasolja elfogadásra a rendelet tervezetet.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
Név |
Szavazat |
Dr. Asztalos Éva |
Tartózkodik |
Gál Alex |
Igen |
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
Demjén Attila |
Nem |
Dr. Bács István |
Nem |
Kozma Piroska |
Igen |
Érdi István |
Távol |
Gáspár Antal |
Nem |
Eőry Eszter |
Igen |
5. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról szóló 36/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosítására
Dudás Erzsébet Esélyegyenlőségi és egészségügyi referens: Ismerteti az előterjesztést.
Dr. Bács István bizottsági tag: Hiányolja a szöveges melléklet mellett a térképes mellékletet.
Dudás Erzsébet Esélyegyenlőségi és egészségügyi referens: Mellékelni fogja a térképet.
Dr. Asztalos Éva elnök: Felteszi szavazásra az alábbi rendelet tervezetet:
„__/2021. (___)
önkormányzati rendelete
az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
szóló 36/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában és az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1.§ Az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról szóló 36/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 5. melléklete helyébe jelen rendelet 1. melléklete lép.
2.§ A Rendelet 8. melléklete helyébe jelen rendelet 2. melléklete lép.
3.§ Jelen rendelet 2021. október 1-jén lép hatályba.”
1. melléklet a …/2021. (IX. 30.) számú önkormányzati rendelethez
Körzetleíró lista
Érd 2. oldal
001. körzet I. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Amsden utca Teljes 0
Arató utca Teljes 44
Batár utca Teljes 0
Battai út Teljes 6
Bojtár utca Teljes 4
Borona köz Teljes 13
Cséza utca Teljes 0
Csikós utca Teljes 0
Csónak utca Teljes 0
Csordás utca Teljes 4
Csősz utca Teljes 18
Dózsa György utca Teljes 55
Eke köz Teljes 23
Elberta köz Teljes 0
Elberta utca Teljes 0
Emőke utca 000000 0001A 000001/B 0001 Folyamatos 144
Emőke utca 000002 A végig Folyamatos 1
Enikő utca Teljes 307
Fehérkereszti út Teljes 0
Felső utca 000133 végig Páratlan 39
Felső utca 000140 végig Páros 17
Fiastyúk utca Teljes 0
Ford köz Teljes 0
Ford utca Teljes 0
Fő utca Teljes 229
Gát utca Teljes 0
Gátőrház Teljes 0
Gereblye utca Teljes 36
Göncölszekér utca Teljes 0
Gulyás utca Teljes 12
Hamzsabég tér Teljes 19
Hármashatárhegyi utca Teljes 0
Hintó utca Teljes 0
Hosszú utca Teljes 0
_
Körzetleíró lista
Érd 3. oldal
001. körzet I. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Hősök tere Teljes 31
Ildikó utca Teljes 5
Irma utca Teljes 10
Iskola köz Teljes 17
Izabella utca Teljes 22
Járom utca Teljes 83
Jolán köz Teljes 11
Jolán utca Teljes 113
József Attila köz Teljes 5
József Attila utca Teljes 46
Judit köz Teljes 8
Judit utca Teljes 168
Juhász köz Teljes 0
Juhász utca Teljes 13
Júlia utca Teljes 40
Jusztina utca Teljes 33
Kakukkhegyi utca Teljes 19
Kálvária köz Teljes 7
Kálvária utca Teljes 2
Kanász köz Teljes 0
Kanász utca Teljes 0
Kantár köz Teljes 33
Kapa köz Teljes 0
Kastély utca Teljes 40
Kasza köz Teljes 17
Kengyel köz Teljes 32
Kerék utca Teljes 31
Kerülő utca Teljes 151
Keskeny utca Teljes 8
Kocsi köz Teljes 12
Kondás utca Teljes 21
Kordé utca Teljes 0
Kötél köz Teljes 8
Krisztina utca Teljes 2
Körzetleíró lista
Érd 4. oldal
001. körzet I. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Külső Római út Teljes 171
Lovász utca Teljes 0
Magasparti utca Teljes 0
Mariska utca Teljes 0
Mecset utca Teljes 142
Mély út Teljes 10
Meredek utca Teljes 26
Molnár utca Teljes 174
Molnárhegyi utca Teljes 9
Nyereg köz Teljes 42
Nyúl utca Teljes 5
Őz utca Teljes 0
Pásztor köz Teljes 42
Pocok utca Teljes 0
Róka utca Teljes 0
Római út Teljes 127
Rövid utca Teljes 0
Sánchegyi utca Teljes 3
Sarkcsillag utca Teljes 3
Sugár út Teljes 76
Szántó utca Teljes 207
Szapáry utca Teljes 74
Szekér utca Teljes 0
Széles utca Teljes 0
Szent Mihály tér Teljes 20
Szőke tanya Teljes 0
Tárcsa köz Teljes 10
Tárcsázó utca Teljes 21
Temető utca Teljes 4
Vakond utca Teljes 0
Vető utca Teljes 141
Vízöntő út Teljes 0
Zártkert Teljes 8
Zöldhatár út Teljes 2
Körzetleíró lista
Érd 5. oldal
001. körzet I. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Összesen: 3276
Körzetleíró lista
Érd 6. oldal
002. körzet II. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Aba utca Teljes 20
Ábel utca Teljes 1
Ádám utca Teljes 9
Ágoston utca Teljes 95
Ajtony utca Teljes 24
Ákos utca Teljes 8
Aladár utca Teljes 41
Álmos utca Teljes 22
Alsó utca Teljes 324
András utca Teljes 37
Antal utca Teljes 29
Ányos utca Teljes 25
Árpád utca Teljes 123
Attila utca Teljes 31
Béke tér Teljes 662
Budai út 000002 végig Páros 147
Diósdi út 000016 000086 Páros 206
Diósdi út 000023 000069 Páratlan 93
Edina utca Teljes 79
Edit utca Teljes 85
Ella utca Teljes 56
Elvira utca Teljes 82
Emese utca Teljes 18
Emil utca 000001 000009 Páratlan 15
Emil utca 000002 000004 Páros 3
Emília utca Teljes 161
Emma utca Teljes 153
Emőke utca 000002 000002 Folyamatos 0
Erika utca Teljes 0
Erkel Ferenc utca Teljes 2
Erna utca Teljes 4
Erzsébet utca Teljes 569
Eszter utca Teljes 57
Etelka utca Teljes 34
Körzetleíró lista
Érd 7. oldal
002. körzet II. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Éva utca Teljes 137
Győző köz Teljes 2
Jókai Mór utca Teljes 27
Karolina utca 000001 000005 Folyamatos 11
Katalin utca 000002 végig Folyamatos 49
Kornélia utca Teljes 102
múzeum sétány Teljes 0
Paula utca Teljes 33
Piroska utca Teljes 1
Riminyáki út 000002 000012 Páros 17
Sándor utca Teljes 69
Széchenyi tér Teljes 0
Taksony utca Teljes 35
Teréz utca Teljes 119
Tompa Mihály utca 000002 végig Páros 32
Töhötöm utca 000001/A végig Páratlan 18
Vince utca Teljes 38
Zoltán utca Teljes 50
Zsolt utca Teljes 39
Összesen: 3994_
Körzetleíró lista
Érd 8. oldal
003. körzet III. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Alispán utca Teljes 247
Bíró utca Teljes 271
Calvin tér Teljes 3
Délibáb utca Teljes 21
Díjnok utca Teljes 7
Diósdi út 000001 000021 Páratlan 17
Ellenőr utca Teljes 13
Elnök utca Teljes 2
Előadó utca Teljes 9
Elöljáró utca Teljes 23
Ercsi út Teljes 111
Esküdt utca Teljes 15
Eszperantó tér Teljes 25
Felső utca 000001 000131 Páratlan 145
Felső utca 000002 000138 Páros 147
Felügyelő utca Teljes 21
Felvigyázó utca Teljes 122
Fogalmazó utca Teljes 19
Főnök utca Teljes 0
Gépíró utca Teljes 15
Gizella utca Teljes 11
Gondnok utca Teljes 11
Gyakornok utca Teljes 16
Hírnök utca Teljes 63
Hivatalnok utca Teljes 294
Ida utca Teljes 24
ilona köz Teljes 5
Ilona utca Teljes 335
Intéző utca Teljes 207
Irén utca Teljes 79
Írnok utca Teljes 19
Janka utca Teljes 43
Jegyző utca Teljes 320
Johanna utca Teljes 36
Körzetleíró lista
Érd 9. oldal
003. körzet III. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Karolina utca 000006 végig Folyamatos 28
Katalin utca 000001 000001 Folyamatos 2
Képviselő utca Teljes 49
Kinga utca Teljes 17
Klára köz Teljes 3
Könyvelő utca Teljes 31
MÁV állomás Teljes 1
Mérnök utca Teljes 160
Mihályi telep Teljes 0
Orvos utca Teljes 204
Szabadság tér Teljes 10
Tanácsos utca Teljes 77
Tanár utca Teljes 37
Technikus utca Teljes 196
Tervező utca Teljes 0
Tisztviselő utca Teljes 37
Titkár utca Teljes 102
Tollnok utca Teljes 88
Tolmács utca Teljes 25
Tudós utca Teljes 15
Ügyész utca Teljes 22
Ügyvivő utca Teljes 13
Vasútállomás Teljes 0
Velencei út Teljes 114
Településszintű lakos: 290
Összesen: 4217
Körzetleíró lista
Érd 10. oldal
004. körzet IV. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Arany János utca 000004 végig Páros 70
Berzsenyi Dániel köz Teljes 0
Berzsenyi Dániel utca Teljes 114
Damjanich János utca 000002 végig Páros 36
Deák Ferenc utca 000001 000058 Folyamatos 190
Ferenc utca 000018 végig Folyamatos 15
Gábor utca 000017 végig Folyamatos 55
Gellért utca 000013 végig Folyamatos 37
Gereben utca 000009 végig Folyamatos 57
Gergely utca 000009 végig Páratlan 60
Gergely utca 000014 végig Páros 41
Géza utca 000009 végig Folyamatos 69
Gyula utca 000001 végig Páratlan 193
Huba utca Teljes 153
Hunor utca Teljes 193
Imre utca Teljes 169
István utca Teljes 130
János utca Teljes 145
Jenő utca Teljes 87
József tér Teljes 36
Kálmán utca Teljes 111
Károly utca Teljes 76
Kelemen utca Teljes 109
Kende utca Teljes 102
Keve utca Teljes 83
Kont utca Teljes 125
Koppány utca Teljes 149
Kossuth Lajos utca 000002 000068 Páros 120
László utca Teljes 73
Liszt Ferenc utca Teljes 29
Lóránd utca Teljes 90
Madách Imre utca Teljes 95
Mikes Kelemen utca Teljes 8
Miklós utca Teljes 34
Körzetleíró lista
Érd 11. oldal
004. körzet IV. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Mikszáth Kálmán utca Teljes 66
Pál utca Teljes 122
Péter utca Teljes 164
Petőfi Sándor utca 000001 000061 Páratlan 91
Petőfi Sándor utca 000002 000056/B Páros 113
Rómer Flóris tér Teljes 0
Tárnoki út 000105 000139 Páratlan 83
Töhötöm utca 000002 000002 Páros 1
Vörösmarty Mihály utca 000016 végig Páros 64
Vörösmarty Mihály utca 000033 végig Páratlan 63
Összesen: 3821
Körzetleíró lista
Érd 12. oldal
005. körzet V. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Arany János utca 000003 végig Páratlan 82
Báthory István utca Teljes 103
Bethlen Gábor utca Teljes 131
Damjanich János utca 000001 végig Páratlan 41
Deák Ferenc utca 000059 000110 Folyamatos 132
Dobó István köz Teljes 2
Gárdonyi Géza utca Teljes 117
Hunyadi János utca 000001 000098 Folyamatos 372
Kossuth Lajos utca 000001 000095 Páratlan 133
Kossuth Lajos utca 000070 000104 Páros 64
Martinovics Ignác utca 000001 000033 Folyamatos 88
Martinovics Ignác utca 000035 000035 Folyamatos 10
Mátyás király utca 000002 végig Páros 163
Nagy Lajos utca Teljes 338
Petőfi Sándor utca 000058 000104 Páros 74
Petőfi Sándor utca 000063 000101 Páratlan 68
Rákóczi Ferenc utca 000001 000077 Páratlan 105
Rákóczi Ferenc utca 000002 000056 Páros 99
Szent István út Teljes 359
Szent László tér Teljes 19
Tárnoki út 000141 000161 Páratlan 54
Thököly Imre utca Teljes 244
Tompa Mihály utca 000001 végig Páratlan 32
Vörösmarty Mihály utca 000001 000031 Páratlan 58
Vörösmarty Mihály utca 000002 000012/B Páros 31
Zrínyi Miklós utca 000001 000032 Folyamatos 118
Összesen: 3037
Körzetleíró lista
Érd 13. oldal
006. körzet VI. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Ászok utca Teljes 71
Aszú utca Teljes 83
Badacsonyi utca Teljes 176
Bajcsy-Zsilinszky út 000002 000070 Páros 78
Bakator utca Teljes 49
Bikavér utca Teljes 141
Bor utca Teljes 167
Botond utca 000001 000023 Páratlan 37
Bulcsú utca Teljes 87
Burgundi utca Teljes 179
Csap utca Teljes 8
Csopaki utca Teljes 11
Dániel utca Teljes 9
Dávid utca Teljes 35
Demeter utca Teljes 16
Dénes utca Teljes 41
Dezső utca Teljes 28
Dinka utca Teljes 18
Domokos utca 000001 végig Páratlan 17
Donga utca Teljes 8
Elek utca 000025 végig Páratlan 9
Elemér utca 000013 végig Folyamatos 19
Előd utca 000011 végig Folyamatos 38
Emil utca 000070 végig Páros 22
Emil utca 000079 végig Páratlan 19
Ezerjó utca Teljes 34
Furmint utca Teljes 50
Hárslevelű utca Teljes 102
Hordó utca Teljes 4
Kadarka utca Teljes 140
Kármentő utca Teljes 78
Kéknyelű utca Teljes 119
Leányka utca Teljes 160
Muskotály utca 12 Teljes 93
Elemér 12 végig
Előd 12 végig
Érd 14. oldal
006. körzet VI. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Must utca Teljes 38
Oportó utca Teljes 108
Otelló utca Teljes 135
Pezsgő utca Teljes 13
Riminyáki út 000082 végig Páros 24
Rizling utca Teljes 151
Sárfehér utca Teljes 30
Saszla utca Teljes 20
Siller utca Teljes 15
Somlói utca Teljes 21
Szamorodni utca Teljes 24
Szilváni utca Teljes 30
Szőlő utca Teljes 41
Szürkebarát utca Teljes 26
Tárnoki út 000038 000074 Páros 44
Tárnoki út 000059 000085 Páratlan 45
Tokaji utca Teljes 39
Törköly utca Teljes 35
Ürmös utca 000001 végig Páratlan 114
Venyige utca Teljes 137
Vincellér utca 000002 000066 Páros 72
Összesen: 3308
_
Körzetleíró lista
Érd 15. oldal
007. körzet VII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Bajcsy-Zsilinszky út 000075 000081 Páratlan 4
Börzsöny utca Teljes 143
Cserhalmi utca 000001 végig Páratlan 47
Cserhalmi utca 000002 000024 Páros 73
Cserhát utca Teljes 71
Csobánci utca 000001 végig Páratlan 49
Fundoklia tér Teljes 0
Füzérvári utca Teljes 85
Hargitai utca Teljes 56
Hegyaljai utca Teljes 3
Iglói utca Teljes 52
Kalotaszegi utca Teljes 116
Kárpáti utca 000030 000030 Folyamatos 4
Kárpáti utca 000032 végig Folyamatos 40
Liptói utca 000063 végig Páratlan 22
Liptói utca 000068 végig Páros 30
Lőcsei utca 000071 végig Páratlan 24
Lőcsei utca 000072 végig Páros 43
Mecseki utca 000067 végig Páratlan 25
Mecseki utca 000072 végig Páros 41
Murányi utca 000042 végig Páros 17
Murányi utca 000073 végig Páratlan 3
Radnai utca 000065 végig Páratlan 21
Radnai utca 000068 végig Páros 25
Rozsnyói utca 000025 végig Folyamatos 29
Selmeci utca 000001 000012/B Folyamatos 43
Szászrégeni tér Teljes 0
Szendrői utca 000001 000019 Folyamatos 77
Szendrői utca 000021 000021 Folyamatos 1
Temesvári utca 000002 000011 Folyamatos 33
Tordai utca Teljes 38
Torockói utca 000001 000047 Páratlan 89
Torockói utca 000002 000018 Páros 28
Tömösi utca Teljes 163
Tusnádi u 1-57 páratlan Körzetleíró lista
Érd 16. oldal
007. körzet VII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Törcsvári utca 000001 000055 Folyamatos 118
Törcsvári utca 000057 000057 Folyamatos 1
Trencséni utca Teljes 140
Tusnádi utca 000002 000062 páros 115
Ungvári utca Teljes 146
Vereckei utca 000001 000013-0019 Páratlan 62
Vereckei utca 000002 000044 Páros 45
Összesen: 2122
Körzetleíró lista
Érd 17. oldal
008. körzet VIII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Aggteleki utca Teljes 83
Aradi utca 000001 végig Páratlan 191
Aradi utca 000002 000048/B Páros 76
Aradi utca 000054 végig Páros 26
Bajcsy-Zsilinszky út 000001 000055 Páratlan 48
Bakonyi utca 000001 000052 Folyamatos 147
Bakonyi utca 000054 000054 Folyamatos 1
Beszterce tér Teljes 0
Bihari utca 000001 000050 Folyamatos 165
Borszéki utca 000001 000023 Páratlan 48
Fátra utca 000001 000004 Folyamatos 10
Kassai utca Teljes 0
Késmárki utca 000001 000049 Páratlan 102
Késmárki utca 000002 000010 Páros 10
Korompai utca Teljes 14
Korponai utca 000002 végig Páros 31
Körmöci utca Teljes 77
Kőszegi utca Teljes 92
Krasznahorkai utca Teljes 47
Liptói utca 000001 000009 Páratlan 8
Liptói utca 000002 000008 Páros 10
Lőcsei utca 000001 000011 Páratlan 27
Lőcsei utca 000002 000056 Páros 77
Mátra utca 000001 000006 Folyamatos 12
Mecseki utca 000001 000051 Páratlan 82
Mecseki utca 000002/C 000056 Páros 96
Murányi utca 000002 000020 Páros 31
Murányi utca 000001 000055/A Páratlan 102
Naszályi utca 000001 000035/D Páratlan 85
Naszályi utca 000002 000048 Páros 63
Nógrádi utca Teljes 118
Radnai utca 000001 000043 Páratlan 60
Radnai utca 000002 000046 Páros 55
Regéci utca Teljes 112
Körzetleíró lista
Érd 18. oldal
008. körzet VIII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Retyezáti utca Teljes 174
Tárnoki köz Teljes 31
Tárnoki út 000076-0078 végig Páros 176
Tárnoki út 005202/0002 végig Hrsz.foly. 0
Tátra utca 000001 00000 végig 9
Fátra u 6 2496
Körzetleíró lista
Érd 19. oldal
009. körzet IX. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Áfonya utca Páratlan
Alsóerdősor utca Teljes 328
Árnyas utca Teljes 44
Bajcsy-Zsilinszky út 000128 végig 212
Barackfa utca 000048 végig 57
Barackfa utca 000057 végig Páratlan 4
Berkenye utca Teljes 10
Bogyó utca 50 Végig
Bogyó u 51 végig
Bokor utca 000047 végig
Bokor utca 000054 végig Páros 27
Bokrétafa utca Teljes 23
Borbolya utca 000046 végig Páros 16
Borbolya utca 000053 végig Páratlan 32
Bükkfa utca 000017 végig Páratlan 32
Bükkfa utca 000022 végig Páros 22
Citromfa utca 000058 végig Folyamatos 22
Cserfa utca Teljes 27
Eperfa utca Teljes 87
Fagyöngy utca Teljes 14
Felsővölgyi út 000069 000087 Folyamatos 17
Fenyőfa utca 000041 végig Páratlan 42
Fenyőfa utca 000060 végig Páros 63
Fenyves köz Teljes 20
Folyondár utca 000059 végig Páratlan 69
Folyondár utca 000094 végig Páros 82
Fügefa utca 000085 végig Páratlan 70
Fügefa utca 000102 végig Páros 46
Fűzfa utca 000057 végig Folyamatos 104
Fűzfa utca 60 végig
Kőrisfa utca 000001 000003 Folyamatos 8
Körtefa utca Teljes 31
Köszméte utca Teljes 8
Mahagóni utca Teljes 26
Málna utca 000001 végig Páratlan 11
Körzetleíró lista
Érd 20. oldal
009. körzet IX. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Meggyfa utca Teljes 19
Mogyorófa utca Teljes 13
Moha utca Teljes 49
Narancsfa utca Teljes 241
Naspolya utca Teljes 38
Nyárfa utca Teljes 122
Nyírfa utca Teljes 200
Platánfa utca Teljes 274
Rekettye utca Teljes 175
Ribiszke utca Teljes 101
Somfa utca Teljes 54
Szilfa utca Teljes 164
Szilvafa utca Teljes 35
Tiszafa utca Teljes 51
Toboz utca Teljes 56
Tölgyfa utca Teljes 28
Tüske utca Teljes 48
Összesen: 3355
_
Körzetleíró lista
Érd 21. oldal
010. körzet X. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület n Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Iparos utca 000046 végig Páros 101
Kőműves utca Teljes 144
Köszörűs utca Teljes 167
Kövező utca Teljes 191
Kubikos utca Teljes 68
Lakatos utca Teljes 163
Mázoló utca Teljes 168
Mester utca Teljes 150
Műszerész utca Teljes 152
Művezető utca Teljes 117
Napszámos utca Teljes 82
Nyomdász utca Teljes 96
Olvasztár utca Teljes 101
Öntő utca Teljes 116
Ötvös utca 000001 000031 Folyamatos 93
Ötvös utca 4
Szénégető utca 000035 végig Páratlan 21
Szénégető utca 000054 végig Páros 40
Szövő utca 000051/A végig Folyamatos 229
Szövő utca 46 végig páros
Tetőfedő utca 29 től teljes
Tímár utca Teljes 8
Üveges utca Teljes 0
Vájár utca Teljes 4
Vésnök utca Teljes 0
Összesen: 2335
_
Körzetleíró lista
Érd 22. oldal
011. körzet XI. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Aknász utca 2 24
Aknász utca 000001 000023 Folyamatos 50
Aszfaltozó utca 00005 000017 Páratlan 1
Aszfaltozó utca 10 20
Bajcsy-Zsilinszky út 000083 000131 Páratlan 77
Bem József tér Teljes 0
Cserhalmi utca 000026 végig Páros 25
Csobánci utca 000002 végig Páros 49
Csurgói utca Teljes 133
Daróci utca Teljes 134
Debrői köz Teljes 9
Debrői utca Teljes 36
Dévai utca Teljes 245
Dévényi utca Teljes 166
Drégely utca 0000010 végig Folyamatos 176
Drégely utca 9 végig
Egervári utca 000011 000063 Folyamatos 5
Egervári utca 000016 000060 Folyamatos 160
Salgói utca 000001/A 000033 Folyamatos 56
Salgói utca 2 30
Selmeci utca 000013 000059/D Folyamatos 133
Selmeci utca 14 74
Somogyvári utca 000001 000049 Páratlan 86
Somogyvári utca 000002 000038 Páros 70
Sóskúti út 000010 000042 Páros 39
Sóskúti út 000019 000063 Páratlan 43
Szendrői utca 000020 0000 Folyamatos 2
Szendrői utca 000021/B végig Folyamatos 218
Szigetvári utca 000001 000070 Folyamatos 245
Szovátai utca Teljes 241
Temesvári utca 000012 végig Folyamatos 79
Temesvári utca 13 végig
Torockói utca 000020 végig Páros 43
Torockói utca 000049 végig Páratlan 29
Törcsvári utca 000056 000056 Folyamatos 4
Törcsvári utca 000058 végig Folyamatos 155
Összesen: 2709
_
Körzetleíró lista
Érd 23. oldal
012. körzet XII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Bányász utca 14 végig
Bányász utca 000013 végig Folyamatos 87
Betonozó utca 13 37
Betonozó utca 000010 000040 Folyamatos 74
Bognár utca 000010 végig Folyamatos 74
Bognár utca 11 végig
Burkoló utca 000011 000035 Páratlan 23
Burkoló utca 000014 000034 Páros 49
Búvár utca Teljes 49
Darukezelő utca Teljes 143
Esztergályos utca Teljes 113
Favágó utca 000048 végig Páros 55
Favágó utca 000065 végig Páratlan 68
Fazekas utca Teljes 30
Fényező utca 000033/B végig Páratlan 87
Fényező utca 000070/A végig Páros 100
Festő utca 000045 végig Folyamatos 162
Festő utca 46 végig
Fonó utca Teljes 17
Földmérő utca Teljes 23
Földmunkás utca 000045 végig Folyamatos 229
Földmunkás utca 46 végig
Fuvaros utca 000038 végig Páros 146
Fuvaros utca 000045 végig Páratlan 183
Fűrészelő utca Teljes 64
Gépész utca 000096 végig Folyamatos 9
Gépész utca 83 végig
Iparos utca 000079 végig Páratlan 91
Ötvös utca 000033/A végig Folyamatos 7
Összesen: 1883
Körzetleíró lista
Érd 24. oldal
013. körzet XIII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Apály utca 000002 végig Folyamatos 8
Aranyos utca 000006 végig Páros 33
Aranyos utca 000025 végig Páratlan 101
Árva utca Teljes 104
Barca utca Teljes 103
Béga utca Teljes 55
Berettyó utca Teljes 78
Berezna utca Teljes 82
Bodrog utca Teljes 71
Budafoki út Teljes 120
Csele utca Teljes 3
Csermely utca Teljes 33
Dagály utca Teljes 88
Duna utca 000002 végig Páros 126
Ér utca Teljes 57
Forrás tér Teljes 65
Galga utca Teljes 26
Garam utca Teljes 64
Hanság utca Teljes 51
Hernád utca Teljes 41
Homoród utca Teljes 39
Hortobágy utca Teljes 44
Ipoly utca Teljes 17
Kapos utca Teljes 27
Kerka utca Teljes 11
Körönd tér Teljes 34
Körös utca Teljes 16
Küküllő utca Teljes 4
Laborc utca Teljes 66
Lajta utca Teljes 62
Láp utca Teljes 23
Lapály utca Teljes 21
Latorca utca Teljes 63
Lendva utca Teljes 77
Körzetleíró lista
Érd 25. oldal
013. körzet XIII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Marcal utca Teljes 63
Maros utca Teljes 66
Meder utca Teljes 5
Morva utca Teljes 43
Mura utca Teljes 58
Nádas utca Teljes 25
Néra utca Teljes 129
Nyárád utca Teljes 135
Nyitra utca Teljes 134
Olt utca Teljes 96
Ondava utca Teljes 55
Patak utca Teljes 23
Sárd utca 000031 végig Páratlan 117
Sárd utca 000040-0042 végig Páros 6
Sárrét utca Teljes 0
Sás utca Teljes 31
Talabor utca Teljes 127
Tállya utca Teljes 33
Tápió utca Teljes 0
Tarcal utca Teljes 10
Tarna utca Teljes 43
Temes utca Teljes 132
Terasz utca Teljes 263
Tétényi utca Teljes 43
Topoly utca Teljes 90
Töltés utca Teljes 0
Túr utca Teljes 38
Túróc utca Teljes 133
Ung utca Teljes 4
Vág utca Teljes 0
Visó utca Teljes 4
Zagyva utca Teljes 109
Zala utca Teljes 8
Zápor utca Teljes 70
Zuhatag utca Teljes 30
Zsil utca Teljes 24
Zsilip utca Teljes 33
Zsitva utca Teljes 13
Összesen: 4006
Körzetleíró lista
Érd 27. oldal
014. körzet XIV. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Adél utca Teljes 2
Ágnes utca Teljes 194
Ágota utca Teljes 66
Angyalka utca Teljes 59
Anna utca Teljes 18
Antónia utca Teljes 11
Aranka utca Teljes 21
Baján utca Teljes 10
Balatoni út 000001 000063/D Páratlan 85
Balázs utca Teljes 22
Bálint utca Teljes 38
Barót utca Teljes 39
Béla utca 000002 végig Páros 40
Bella utca Teljes 26
Bendegúz utca Teljes 42
Benedek utca Teljes 47
Bernát utca Teljes 58
Berta utca Teljes 32
Bertalan utca Teljes 47
Blanka utca Teljes 30
Borbála utca Teljes 44
Budai út 000001 végig Páratlan 96
Cecília utca Teljes 30
Csaba utca 000001 000055 Páratlan 78
Csaba utca 000002 000040 Páros 65
Csanád utca 000001 000049 Páratlan 68
Csanád utca 000002 000056 Páros 64
Csilla utca Teljes 37
Diósdi út 000004 000014/B Páros 11
Diósdi út 000071 000093 Páratlan 23
Diósdi út 000088 végig Páros 48
Diósdi út 013697 végig Hrsz.foly. 0
Elek utca 000001 000007 Páratlan 7
Elek utca 000002 000004 Páros 4
Emil utca 000006 000052 Páros 66
Emil utca 000011 000061 Páratlan 72
Emőd utca Teljes 19
Ernő utca Teljes 19
Ervin utca Teljes 3
Hajnalka utca Teljes 159
Harangvirág utca Teljes 166
Hérics utca Teljes 0
Hortenzia utca Teljes 133
Hóvirág utca 000001 A végig Páratlan 71
Ibolya utca Teljes 5
Iglice utca Teljes 85
Ikravirág utca Teljes 29
Infű utca Teljes 29
Iszalag utca Teljes 54
Izsóp utca Teljes 10
Jácint utca Teljes 68
Jázmin utca Teljes 29
Magdolna utca Teljes 4
Malvin utca Teljes 0
Marcella utca Teljes 5
Margit utca Teljes 9
Mária utca Teljes 110
Márta utca Teljes 20
Matild utca Teljes 7
Melánia utca Teljes 8
Natália utca Teljes 21
Nóra utca Teljes 47
Poprád utca 000002 000006 Folyamatos 3
Poprád utca 000923 végig Hrsz.foly. 0
Rákos utca Teljes 55
Rebarbara utca Teljes 48
Repkény utca Teljes 62
Rezeda utca Teljes 42
Ricinus utca Teljes 36
Rima utca Teljes 46
Riminyáki út 000014 000064 Páros 50
Rózsa utca Teljes 66
Sajó utca Teljes 65
Sárd utca 000001 000017 Páratlan 46
Sárd utca 000002 000018 Páros 20
Sárvíz utca 000001 000013 Folyamatos 38
Sebes utca Teljes 70
Séd utca Teljes 71
Sió utca Teljes 40
Szalajka utca Teljes 57
Szalvia utca Teljes 33
Szamos utca Teljes 25
Szarkaláb utca Teljes 77
Szegfű utca Teljes 127
Szinva utca Teljes 29
Tárnoki út 000017 000027 Páratlan 26
Tó utca Teljes 13
Tulipán utca Teljes 123
Viola utca Teljes 113
Összesen: 4091
_
Körzetleíró lista
Érd 30. oldal
015. körzet XV. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Alsóvölgyi út 000001 000081 Páratlan 134
Alsóvölgyi út 000002/A végig Páros 134
Alsóvölgyi út 11220 végig Hrsz.foly. 0
Árvalányhaj utca Teljes 77
Bajuszfű utca Teljes 191
Balatoni út 000034 végig Páros 140
Balatoni út 000065 végig Páratlan 58
Bazsarózsa utca Teljes 32
Begónia utca Teljes 81
Beléndek utca Teljes 38
Boglárka utca Teljes 0
Bojtorján utca Teljes 2
Borostyán utca Teljes 17
Buxus utca Teljes 24
Búzavirág utca Teljes 20
Ciklámen utca 000004 végig Páros 2
Csenkesz utca Teljes 15
Csicsóka utca Teljes 12
Csorbóka utca Teljes 19
Csormolya utca Teljes 48
Diósdi út 000095-0101 végig Páratlan 25
Estike utca 000002 végig Folyamatos 6
Facélia utca 000001 000021 Páratlan 42
Facélia utca 000002 000032 Páros 32
Fátyolvirág utca 000002 végig Páros 32
Fürdő utca Teljes 159
Hóvirág utca 000002 végig Páros 105
Kaktusz utca Teljes 147
Kakukkfű utca Teljes 96
Kamilla utca Teljes 53
Kankalin utca Teljes 106
Keserűfű utca Teljes 54
Komócsin utca Teljes 25
Koronafürt utca Teljes 53
Kökörcsin utca Teljes 0
Kövirózsa utca Teljes 40
Kutyavári utca Teljes 238
Ligetszépe utca Teljes 125
Liliom utca Teljes 46
Lótusz utca Teljes 24
Mályva utca Teljes 48
Margaréta utca Teljes 26
Mécsvirág utca Teljes 41
Muskátli utca Teljes 38
Napvirág utca Teljes 103
Nárcisz utca Teljes 63
Nefelejcs utca Teljes 66
Nőszirom utca Teljes 84
Orchidea utca Teljes 48
Orgona utca Teljes 70
Őszirózsa utca Teljes 85
Pemetefű utca Teljes 75
Pipacs utca Teljes 84
Porcsinrózsa utca Teljes 154
Puszpáng utca Teljes 34
Szép Ilonka utca 000001 000033/A Páratlan 67
Szép Ilonka utca 000002 000068/A Páros 94
Tárnoki út 000001 000013 Páratlan 32
Tárnoki út 000002 000022/B Páros 29
Összesen: 3693
_
Körzetleíró lista
Érd 32. oldal
016. körzet XVI. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Bíbic köz Teljes 21
Bíbic utca 000003 végig Páratlan 27
Bíbic utca 000020 végig Páros 110
Bíbic utca 000194/0105 végig Hrsz.foly. 12
Bölömbika utca Teljes 14
Cinke utca 000033 végig Páratlan 68
Cinke utca 000044 végig Páros 48
Cinke utca 026037 végig Hrsz.foly. 3
Csér utca Teljes 207
Csíz utca Teljes 141
Daru utca Teljes 96
Deák Ferenc utca 000136 000136 Folyamatos 4
Deák Ferenc utca 000138 000138 Folyamatos 4
Gém utca 000005 végig Folyamatos 98
Gólya utca 000005 végig Folyamatos 104
Haris utca 000005 végig Folyamatos 128
Hattyú utca Teljes 10
Kócsag utca 000006 végig Páros 76
Kócsag utca 000015 végig Páratlan 76
Kossuth Lajos utca 000149 végig Páratlan 33
Kossuth Lajos utca 000158 végig Páros 35
Pelikán utca Teljes 129
Ruca utca Teljes 121
Szalonka utca 000002 végig Páros 69
Szalonka utca 000047 végig Páratlan 53
Szárcsa utca Teljes 21
Tárnoki út 000187/0004 végig Páratlan 0
Túzok utca Teljes 249
Vadkacsa utca Teljes 33
Vadlúd utca Teljes 193
Vöcsök utca Teljes 184
Zámori út 000002 végig Folyamatos 49
Összesen: 2416
Körzetleíró lista
Érd 33. oldal
017. körzet XVII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Belterület Teljes 0
Bíbic utca 000001 000001/A Páratlan 2
Bíbic utca 000002 000018/B Páros 27
Csalogány utca Teljes 103
Elvira-puszta Teljes 21
Fácán köz Teljes 235
Fácán utca Teljes 45
Fajd utca Teljes 0
Fecske utca Teljes 205
Fehérvári út Teljes 274
Feketesas utca Teljes 17
Fogoly utca Teljes 267
Fülemüle utca Teljes 94
Fürj utca Teljes 238
Gém utca 000001 000004 Folyamatos 15
Gólya utca 000001 000004 Folyamatos 15
Gulyás tanya Teljes 25
Haris utca 000001 000004 Folyamatos 9
Harkály utca 000013 végig Páratlan 83
Harkály utca 000020 végig Páros 55
Héja utca Teljes 19
Holló tér Teljes 0
Holló utca Teljes 25
Kakukk utca Teljes 211
Kanári utca Teljes 4
Kánya utca Teljes 0
Karvaly utca Teljes 94
Keselyű utca Teljes 128
Kócsag utca 000001 000013 Páratlan 20
Kócsag utca 000002 000004 Páros 8
Ölyv utca Teljes 0
Pacsirta utca Teljes 135
Papagáj utca Teljes 102
Páva utca Teljes 213
Pintyőke utca Teljes 129
Sárgarigó köz Teljes 0
Sas utca Teljes 0
Seregély köz Teljes 0
Simon puszta Teljes 17
Sirály köz Teljes 0
Sólyom utca Teljes 101
Stiglic köz Teljes 0
Szajkó utca Teljes 79
Szalonka utca 000001-0003 000045 Páratlan 74
Szarka utca Teljes 43
Turul utca Teljes 41
Varjú utca Teljes 12
Vércse utca Teljes 0
Zámori út 000001 000001 Folyamatos 3
Összesen: 3188
Körzetleíró lista
Érd 35. oldal
018. körzet XVIII. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Áfonya utca 000002 végig Páros 79
Akácfa utca Teljes 119
Almafa utca Teljes 175
Avar utca Teljes 217
Bajcsy-Zsilinszky út 000072 000126 Páros 64
Barackfa utca 000001 000053 Páratlan 69
Barackfa utca 000002 000046 Páros 54
Bodzafa tér Teljes 0
Bogyó utca 000001 000049 Folyamatos 121
Bokor utca 000001 000045 Páratlan 61
Bokor utca 000002 000052 Páros 60
Borbolya utca 000001 000051/A Páratlan 87
Borbolya utca 000002 000044 Páros 69
Boróka utca Teljes 120
Bükkfa utca 000002 000020 Páros 33
Bükkfa utca 000003 000015 Páratlan 11
Cédrusfa utca Teljes 35
Citromfa utca 000001 000059 Folyamatos 170
Cseresznyefa utca Teljes 166
Cserje utca Teljes 18
Diófa utca Teljes 52
Ébenfa utca Teljes 78
Égerfa utca Teljes 21
Felsővölgyi út 000001-0003 000067 Folyamatos 75
Fenyőfa utca 000001 000039 Páratlan 71
Fenyőfa utca 000002 000058 Páros 61
Folyondár utca 000001 000057 Páratlan 68
Folyondár utca 000002 000092 Páros 101
Fügefa utca 000001 000083 Páratlan 66
Fügefa utca 00002 000100 Páros 80
Fűzfa utca 000002 000058 Folyamatos 87
Fűzfa utca 1 55
Galagonya utca Teljes 18
Gesztenyefa utca Teljes 52
Citromfa _ 2 56
Bogyó 2 48
Barackfa 1 55
Gyertyánfa utca Teljes 18
Haraszt utca Teljes 10
Hársfa utca Teljes 36
Jávorfa utca Teljes 11
Jegenyefa utca Teljes 30
Juharfa utca Teljes 9
Kökény utca Teljes 7
Kőrisfa utca 000004 végig Folyamatos 4
Lonc utca Teljes 0
Luc utca Teljes 25
Lugas utca Teljes 15
Makk utca Teljes 21
Málna utca 000002 végig Páros 16
Mandulafa utca Teljes 19
Vincellér utca 000001 végig Páratlan 99
Összesen: 2878
Körzetleíró lista
Érd 37. oldal
019. körzet XIX. körzet 2021.08.19. 10:59
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Alsóvölgyi út 000083 végig Páratlan 5
Apály utca 000001 000001/B Folyamatos 2
Aranyos utca 000001 000023 Páratlan 33
Aranyos utca 000002-0004 000004 Páros 0
Balatoni út 000002 000030 Páros 23
Béla utca 000003 végig Páratlan 33
Boldizsár utca Teljes 91
Botond utca 000002 végig Páros 72
Botond utca 000021 végig Páratlan 25
Ciklámen utca 000001 végig Páratlan 23
Ciklámen utca 000002/B 000002/B Páros 5
Csaba utca 000042 végig Páros 36
Csaba utca 000057 végig Páratlan 39
Csanád utca 000051 végig Páratlan 48
Csanád utca 000058 végig Páros 57
Csongor utca Teljes 46
Dercefű utca Teljes 41
Domokos utca 000002 végig Páros 13
Dráva utca Teljes 67
Duna utca 000001 végig Páratlan 118
Ede utca Teljes 42
Edömér utca Teljes 45
Elek utca 000006 végig Páros 31
Elek utca 000009 000023 Páratlan 27
Elemér utca 000001 000010 Folyamatos 27
Előd utca 000001 000010 Folyamatos 24
Emil utca 000054 000068 Páros 27
Emil utca 000063 000077 Páratlan 28
Estike utca 000001 000001 Folyamatos 4
Facélia utca 000025/B végig Páratlan 51
Facélia utca 000034 végig Páros 94
Fátyolvirág utca 000003 végig Páratlan 54
Ferenc utca 000002 000016 Folyamatos 27
Fodormenta utca Teljes 27
Gábor utca 000003 000016 Folyamatos 40
Gellért utca 000001 000012 Folyamatos 33
Georgina utca Teljes 44
Gereben utca 000001 000008 Folyamatos 21
Gergely utca 000001 000007 Páratlan 19
Gergely utca 000002 000012 Páros 32
Géza utca 000001 000008 Folyamatos 20
Gladiólusz utca Teljes 48
Gledicsia utca Teljes 57
Gyopár utca Teljes 18
Gyömbér utca Teljes 17
Gyöngyvirág utca Teljes 215
György utca Teljes 322
Gyula utca 000002 végig Páros 195
Gyűszűvirág utca Teljes 205
Kis-Duna utca Teljes 0
Poprád utca 000042 végig Folyamatos 0
Rába utca Teljes 106
Rábca utca Teljes 80
Riminyáki út 000001 végig Páratlan 129
Riminyáki út 000066 000080 Páros 29
Sárd utca 000020 000038 Páros 15
Sárd utca 000021 000029 Páratlan 7
Sárvíz utca 000014 végig Folyamatos 12
Sulák köz Teljes 21
Sulák utca Teljes 7
Száva utca Teljes 16
Szép Ilonka utca 000035 végig Páratlan 40
Szép Ilonka utca 000074 végig Páros 4
Tárnoki út 000024 000036/A Páros 41
Tárnoki út 000031 000057 Páratlan 21
Tárnoki út 000093 000101/A Páratlan 18
Tisza utca Teljes 51
Töhötöm utca 000002/A végig Páros
Ürmös utca 000002 végig Páros 156
Vincellér utca 000068 végig Páros 5
Összesen: 3335
_
Körzetleíró lista
Érd 40. oldal
020. körzet XX. körzet 2021.08.19. 11:00
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Ács utca
Aknász u. 25 Teljes 121
Aknász utca 000026 végig Folyamatos 83
Aszfaltozó utca 000022 végig Páros 76
Aszfaltozó utca 000019 végig Páratlan 88
Asztalos utca 000016 végig Folyamatos 255
Asztalos utca 15 végig
Bádogos utca végig Teljes 184
Betonozó utca 000039 végig Folyamatos 81
Betonozó utca 41 végig
Burkoló utca 000037 végig Páratlan 32
Burkoló utca 000036 végig Páros 0
Egervári utca 70 végig
Egervári utca 000069 végig Folyamatos 24
Fametsző utca Teljes 6
Faműves utca Teljes 16
Faragó utca Teljes 130
Favágó utca 000001 000063 Páratlan 112
Favágó utca 000002 000048 Páros 110
Fényező utca 000001 000031 Páratlan 70
Fényező utca 000002 000068 Páros 71
Festő utca 000002 000044 Folyamatos 168
Festő utca 1 43
Földmunkás utca 000001 000043 Folyamatos 108
Földmunkás utca 2 44
Fuvaros utca 000002 000036 Páros 29
Fuvaros utca 000009 000043 Páratlan 51
Fűtő utca 19 29/A
Fűtő utca 28 40
Gépész utca 000015 000037 Folyamatos 18
Gépész utca 0000 32 000040 Folyamatos 1
Sóskúti út 000050 végig Páros 98
Sóskúti út 000075 végig Páratlan 65
Szigetvári utca 000079 végig Folyamatos 24
Szigetvári utca 80 végig
Összesen: 2021
Körzetleíró lista
Érd 41. oldal
021. körzet XXI. körzet 2021.08.19. 11:00
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Bagoly köz Teljes 35
Bagoly utca Teljes 329
Cankó utca Teljes 198
Cinke utca 000001 000031 Páratlan 40
Cinke utca 000002 000042/0002 Páros 63
Csóka köz Teljes 11
Csóka utca Teljes 97
Deák Ferenc utca 000110/0001 000135 Folyamatos 122
Deák Ferenc utca 000137 000137 Folyamatos 1
Deák Ferenc utca 000139 végig Folyamatos 2
Deák Ferenc utca 26056 végig Hrsz.foly. 0
Harkály utca 000001 000011 Páratlan 27
Harkály utca 000002 000018/A Páros 23
Hunyadi János utca 000099 végig Folyamatos 96
Kossuth Lajos utca 000097 000147 Páratlan 78
Kossuth Lajos utca 000106 000156 Páros 104
Könyves Kálmán utca Teljes 356
Martinovics Ignác utca 000034 000034 Folyamatos 2
Martinovics Ignác utca 000036 végig Folyamatos 98
Mátyás király utca 000001 végig Páratlan 202
Munkácsy Mihály utca Teljes 373
Petőfi Sándor utca 000103 végig Páratlan 51
Petőfi Sándor utca 000106 végig Páros 33
Rákóczi Ferenc utca 000056/A végig Páros 33
Rákóczi Ferenc utca 000079 végig Páratlan 27
Tárnoki út 000163 000185 Páratlan 23
Zrínyi Miklós utca 000033 végig Folyamatos 92
Összesen: 2516
Körzetleíró lista
Érd 42. oldal
022. körzet XXII. körzet 2021.08.19. 11:00
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Aradi utca 000050 000052 Páros 11
Bajcsy-Zsilinszky út 000057 000073 Páratlan 18
Bakonyi utca 000053 000053 Folyamatos 1
Bakonyi utca 000055 végig Folyamatos 61
Bihari utca 000051 végig Folyamatos 133
Bikszádi utca Teljes 68
Borszéki utca 000002 végig Páros 108
Borszéki utca 000025 végig Páratlan 61
Brassói utca Teljes 73
Bükki utca Teljes 37
Fátra utca 000007 végig Folyamatos 52
Kárpáti utca 000001-0003 000028 Folyamatos 100
Kárpáti utca 000031 000031 Folyamatos 4
Késmárki utca 000012 végig Páros 98
Késmárki utca 000051 végig Páratlan 19
Kolozsvári utca Teljes 27
Komáromi utca Teljes 65
Korponai utca 000001 végig Páratlan 40
Liptói utca 000010 000066 Páros 122
Liptói utca 000011 000061 Páratlan 82
Lőcsei utca 000013 000069 Páratlan 113
Lőcsei utca 000058 000070 Páros 18
Mátra utca 000007 végig Folyamatos 53
Mecseki utca 000053 000065 Páratlan 25
Mecseki utca 000058 000070/0004 Páros 40
Murányi utca 000022 000040 Páros 35
Murányi utca 000057 000071 Páratlan 33
Naszályi utca 000037 végig Páratlan 12
Naszályi utca 000050 végig Páros 14
Radnai utca 000045 000063 Páratlan 23
Radnai utca 000048-0056 000066 Páros 17
Rozsnyói utca 000001/A 000023 Folyamatos 88
Tátra utca 000002 végig Páros 42
Körzetleíró lista
Érd 44. oldal
023. körzet XXIII. körzet 2021.08.19. 11:00
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Ajnácskő utca Teljes 41
Barlang utca Teljes 29
Bérc utca Teljes 24
Csókakő utca Teljes 8
Csúcs utca Teljes 34
Detrekő utca Teljes 39
Felvinci utca Teljes 11
Firtos utca Teljes 11
Fogarasi utca Teljes 6
Fraknói utca Teljes 0
Füleki utca Teljes 0
Hollókő utca Teljes 0
Írottkő utca Teljes 58
Kőhalmi utca Teljes 12
Orom utca Teljes 20
Somoskő utca Teljes 34
Szirtes utca Teljes 104
Tusnádi utca 000064 végig Folyamatos 32
Tusnádi utca 59 végig
Vereckei utca 000021 végig Páratlan 45
Vereckei utca 000046 végig Páros 92
Vihorláti utca Teljes 19
Visegrádi utca Teljes 276
Vízmosás utca Teljes 0
Zengő utca Teljes 153
Zilahi utca Teljes 36
Zólyomi utca Teljes 71
Összesen: 1159
_
Körzetleíró lista
Érd 45. oldal
024. körzet XXIV. körzet 2021.08.19. 11:00
Tól Ig Állandó lakosság
Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Összes lakos
Aszfaltozó utca 000001 00003 Páratlan 15
Aszfaltozó utca 00002 00008 Páros 25
Asztalos utca 000001 0000013 Folyamatos 1
Asztalos utca 2 8-ig
Bajcsy-Zsilinszky út 000133 végig Páratlan 21
Bányász utca 000001 000012 Folyamatos 38
Bem köz Teljes 25
Betonozó utca 000001 000011 páratlan 49
Betonozó utca 2 8 ig
Bognár utca 000001 000009 Folyamatos 33
Burkoló utca 000001 000009 Páratlan 20
Burkoló utca 000002 000012/B Páros 30
Csigás utca Teljes 11
Csillés utca Teljes 11
Csiszoló utca Teljes 8
Drégelyi utca 000001 000008 Folyamatos 23
Egervári utca 000001 000012 Folyamatos 29
Egervári utca 000014 000014 Folyamatos 3
Fűtő utca 1 17 Teljes 224
Fütő utca 31 től végig
Fütő utca 2 26
Fütő utca 42- végig
Gépész utca 000001 000013 Folyamatos 65
Gépész utca 000039 000081 Folyamatos 0
Gépész utca 00002 000090 Folyamatos 137
Gépész utca
Hegesztő utca 42 84 24
Iparos utca 000002 Páros 5
Iparos utca 000001 000079 Páratlan 68
Kádár utca Teljes 148
Kályhás utca Teljes 19
Kárpitos utca Teljes 180
Kéményseprő utca Teljes 25
Kerékgyártó utca Teljes 189
Kovács utca Teljes 164
Salgói utca 000032-0034 végig Folyamatos 31
Selmeci utca 61 végig Páratlan
Selmeci u 76 végig 101
Simító utca 000001 000014 Folyamatos 32
Simító utca 000016 végig Folyamatos 45
Somogyvári utca 000040 végig Páros
Somogyvári utca 000051 végig Páratlan 20
Sóskúti út 000001 000017 Páratlan 53
Sóskúti út 000002 00008 Páros 17
Szedő utca Teljes 75
Szénégető utca 000001 000033 Páratlan 43
Szénégető utca 000002 000052 Páros 55
Szerelő utca Teljes 105
Szigetelő utca Teljes 73
Szövő utca
Szövő u 000001 000049 Páratlan 135
Takács utca 2 44 páros 95
Tekercselő utca
Tetőfedő u 1 27
Törökbálinti út 000001 végig Páratlan 64
Összesen: 2602
Település összesen: 70152
2. melléklet a …/2021. (IX. 30.) számú önkormányzati rendelethez
1. TÁBLÁZAT
KÖRZETEK SZERINTI FELNŐTT HÁZIORVOSOK ÉS RENDELŐK
KÖRZET |
A |
B |
C |
1 |
BÁNTÓNÉ DR. LENDVAI ANDREA ERZSÉBET |
MENAN BT. |
RÓMAI ÚT. 24. |
2 |
DR. SCHÜTZ ISTVÁN |
SCHÜTZ MEDICAL KFT. |
FELSŐ UTCA 43. |
3 |
DR. KISS JÓZSEF |
KISCOR KFT. |
FELSŐ UTCA 43. |
4 |
DR. DEÁK ESZTER |
DE-MED BT. |
FELSŐ UTCA 43. |
5 |
DR. BALLA ROZÁLIA TERÉZ |
SKORPIÓ KFT. |
BAGOLY UTCA 2/A. |
6 |
DR. TÓTH KATALIN |
SALUBRITAS EÜ. SZOLG. ÉS TAN. BT. |
BAGOLY UTCA 2/A. |
7 |
DR. INCZE FERENC |
RAD-IN EÜ. SZOLG. BT. |
RIMINYÁKI ÚT 25. |
8 |
DR. RADVÁNSZKY KATALIN |
RAD-IN EÜ. SZOLG. BT. |
RIMINYÁKI ÚT 25. |
9 |
DR. NERY KLAUDIA |
NERYMED KFT. |
KOSSUTH LAJOS ÚT 42. |
10 |
DR. BETA BORBÁLA |
BETA-MEDICAL KFT. |
KOSSUTH LAJOS ÚT 42 |
11 |
DR. DEÁK GÁBOR |
FUNDAMED HÁZIORVOSI SZÖVETKEZET |
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 40. |
12 |
DR. VARGA EMESE GABRIELLA |
PÁVA-MEDIC KFT. |
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 40. |
13 |
DR. SZIRÁKI CSABA |
FUNDAMED HÁZIORVOSI SZÖVETKEZET |
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 40. |
14 |
DR. HORVÁTH ILDIKÓ |
FUNDAMED HÁZIORVOSI SZÖVETKEZET |
BAJCSY-ZSILINSZKY uTCA 143. |
15 |
DR. BÁNYAI ZSUZSANNA |
ARS SANATA KFT |
BAJCSY-ZSILINSZKY uTCA 143. |
16 |
DR. ATZÉL KLÁRA JÚLIA |
EGYÉNI VÁLLALKOZÓ |
BALATONI ÚT 66. |
17 |
DR. SCHÜTZ ANDREA |
SCHÜTZ ÉS TÁRSA BT. |
BALATONI ÚT 66. |
18 |
DR. KERKUSKA ILONA ZSUZSANNA |
KERKUSKA MEDICAL KFT. |
BALATONI ÚT 66. |
19 |
DR. SZALAI ILONA |
FUNDAMED HÁZIORVOSI SZÖV. |
BAJCSY-ZSILINSZKY uTCA 143. |
20 |
DR. PITYI IMRE |
PIM-MEDBt. |
RIMINYÁKI ÚT 25. |
21 |
DR. ANTUNOVICS HELGA |
IKIDOKI BT. |
BAJCSY-ZSILINSZKY uTCA 143. |
2. TÁBLÁZAT
KÖRZETEK SZERINTI HÁZI GYERMEKORVOSOK ÉS RENDELŐK
KÖRZET |
A |
B |
C |
1 |
KOVÁCSNÉ DR. PALÁNKI MÓNIKA |
PALÁN-KID KFT. |
BAGOLY UTCA 2/A. |
2 |
Dr. Makay Erika |
Dr. Makay és Tára Gyermekorvosi és Egészségügyi Bt. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
3 |
Dr. Bognár Sára |
Dr. Bognár Sára Egészségügyi Szolg. Bt. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
4 |
Dr. Neumann Rita Imola |
Érd-med Bt. |
BAGOLY UTCA 2/A. |
5 |
Dr. Veres Judit |
Dr. Teremi & Dr. Veres Egészségügyi Szolg. Kft. |
BAJCSY-ZSILINSZKY Utca 47. DIÓSDI ÚT 36. |
6 |
Dr. Gyöngyössy Eszter |
Noster Bt. |
BAJCSY-zSILINSZKY UTCA 47. |
7 |
Dr. VARGA JUDIT ERZSÉBET |
BABY CLINIC EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT. |
BAJCSY-zSILINSZKY UTCA 143. |
8 |
Dr. Jánosi Mihály |
Neo-Ped Egészségügyi Szolg. Bt. |
BAJCSY-ZSILINSZKY UTCA 143. |
9 |
Dr. Benkó Márta |
Egyéni vállalkozó |
DUNA UTCA 86. |
10 |
Dr. Balogh Éva |
Infamed Bt. |
DUNA UTCA 86. |
3. TÁBLÁZAT
KÖRZETEK SZERINTI FOGORVOSOK ÉS RENDELŐK
KÖRZET |
A |
B |
C |
1 |
Dr. JUHÁSZ ADRIENN VIVIEN |
SZIMICSKU-DENTAL Kft. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
2 |
Dr SZÁRAZ KRISZTINA |
SZÉP ÉS ÉP FOG KFT. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
3 |
DR. Mocsári Gergely |
SZIMICSKU-DENTAL Kft. |
FELSŐ UTCA 43. |
4 |
DR. DÁVID ATTILA |
DAVIDENT LIGETI KFT. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
5 |
Dr. VÉGVÁRI FANNI ZSUZSANNA |
SZÉP ÉS ÉP FOG KFT. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
6 |
Dr. Bedő (Dávid) Ildikó |
Egyéni vállalkozó |
FELSŐ UTCA 39–41. |
7 |
Dr. TASNÁDI BALÁZS |
SEMPREDENT KFT. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
8 |
Dr. SZIMICSKU RÓBERT |
SZIMICSKU-DENTAL Kft. |
FELSŐ UTCA 43. |
9 |
Dr. Agárdi Emőke |
Dentofília Bt. |
CSERESZNYEFA UTCA 55. |
10 |
DR. KÁROLY MÁRTA ZSÓFIA |
RÁDAY32 DENTALCENTRUM KFT. |
RIMINYÁKI ÚT 81. |
11 |
DR. DEÁK TAMÁS |
SZÉP ÉS ÉP FOG KFT. |
BUDAI ÚT 3., FÖLDSZINT 2. |
12 |
DR. BOROS ESZTER TARTÓS HELYETTES |
SZÉP ÉS ÉP FOG KFT. |
BUDAI ÚT 3., FÖLDSZINT 2. |
13 |
DR. SZALONTAI DÓRA |
SZIMICSKU-DENTAL Kft. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
14 |
DR. SÁRKÁNY SOMA |
SZIMICSKU-DENTAL Kft. |
FELSŐ UTCA 39–41. |
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi állásfoglalást hozta:
13/2021. (IX. 27.) JKB
állásfoglalás
az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról szóló 36/2017. (XII.22.) önkormányzati rendelet módosításáról
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság 8 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadásra javasolja a rendelet tervezetet.
Az állásfoglalásról a bizottság az alábbiak szerint szavazott:
Név |
Szavazat |
Dr. Asztalos Éva |
Igen |
Gál Alex |
Igen |
Csornainé Romhányi Judit |
Igen |
Demjén Attila |
Igen |
Dr. Bács István |
Igen |
Kozma Piroska |
Igen |
Érdi István |
Távol |
Gáspár Antal |
Igen |
Eőry Eszter |
Igen |
6. NAPIRENDI PONT
Tárgy: Egyebek
Dr. Asztalos Éva elnök: Nehezményezi, hogy a Jogi és Közbiztonsági Bizottság mai bizottság ülését nem tisztelte meg jelenlétével az előterjesztők többsége és így a bizottság tagjai nem tudták a kérdéseiket az érintetteknek feltenni és így válaszokat se kaptak. Megköszöni a jelenlétet, amennyiben nincs több kérdés, hozzászólás, a bizottság nyilvános ülését bezárja és zárt ülés keretében folytatja tovább a munkát.
A Jogi és Közbiztonsági Bizottság nyilvános ülése
18:00 órakor befejeződött.
K.m.f.
Csornainé Romhányi Judit Dr. Asztalos Éva
bizottsági tag elnök