Tisztelt Közgyűlés!

Az Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat 100 %-os tulajdonában álló Érdi Városi Televízió és Kulturális Nonprofit Kft. ügyvezetői Bozsogi János és Baller László 2014. július 3-án 2014. július 9-ei hatállyal az ügyvezetői tisztségről lemondó nyilatkozatot nyújtottak be hozzám. Az alapító okirat X. 5. d) pontja értelmében az ügyvezetők megbízatása 2014. július 9. napjával megszűnt.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:21. § értelmében a vezető tisztségviselő megválasztása az alapító kizárólagos jogosítványa.

Javasolom, hogy új ügyvezetőnek Fekete Zoltánt (Lakcím: xxxxxxxxxxx) válassza meg az alapító, egyelőre határozott időre 2014. december 31-ig.

Kérem az Alapítót, hogy fogadja el az alapító okirat módosítását!

Érd, 2014. június 20.

 

T. Mészáros András

 

Előkészítette:

vezető jogtanácsos

Kötelezettségvállalás:

nincs   

A döntés végrehajtásáért felelős:

Közgazdasági Iroda

A döntés továbbításáért felelős:

vezető jogtanácsos

 

HATÁROZATI JAVASLAT

1.      Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése, mint az Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (továbbiakban: Társaság) alapítója elfogadja Bozsogi János és Baller László ügyvezetők lemondását és Fekete Zoltánt (lakóhely: xxxxxx anyja neve: xxxxx adóazonosító jele: xxxxxxxx) választja meg a Társaság ügyvezetőjének 2014. július 9-től 2014. december 31-ig. Az Alapító az ügyvezető tiszteletdíját bruttó 500.000,- Ft/hó-ban állapítja meg.

2.      Érdi Városi Televízió és Kulturális Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság alapító okiratának (továbbiakban Alapító Okirat) X. pontja az alábbiakra módosul:

„X. Társaság ügyvezetője, cégjegyzés módja :

1. Társaság ügyvezetője:

Fekete Zoltán

Anyja neve: xxx

Született: xxxx.xx.xx

Lakcím: xxxx

Adóazonosító jel: xxxxxxxxxxx

Az ügyvezető megbízatása 2014. július 9-től 2014. december 31-ig, határozott időtartamra szól. Az ügyvezető gyakorolja mindazokat az egyéb munkáltatói jogokat a társaság munkavállalói felett, melyeket nem a tulajdonos nevében eljáró polgármester gyakorol.

A társaság munkavállalói felett a munkaviszony létesítése, módosítása, és megszüntetése tekintetében a munkáltatói jogokat a tulajdonos önkormányzat nevében a polgármester gyakorolja.                                                                                                 

2. Az ügyvezető jogosítványai és kötelezettségei:

Az ügyvezető

a)      önállóan jogosult a társaság képviseletére és ügyeinek intézésére;

b)      köteles a könyvvizsgálóval a polgári jog általános szabályai szerint szerződést kötni;

c)      köteles elkészíteni vagy elkészíttetni a társaság mérlegét, vagyonkimutatását;

d)      gondoskodik a jogszabályok által előírt szabályzatok nyilvántartásáról, elkészítéséről és ismertetéséről, a bejelentési kötelezettségek megtételéről;

e)      köteles a cégbíróságnak bejelenteni a társaság alapító okiratának módosítását, a cégjegyzékbe bejegyzett jogokat, tényeket, adatokat és ezek változását, valamint törvényben előírt más adatokat;

f)        köteles a társaság tagjáról nyilvántartást, tagjegyzéket vezetni;

g)      köteles a tagjegyzéket, illetve a tagjegyzékben feltüntetett adatok megváltozása esetén a hatályos tagjegyzéket a cégbíróságnak benyújtani;

h)      vezeti a határozatok könyvét;

i)        ellátja a jogszabály és az alapító okirat által előírt egyéb feladatokat;

j)        köteles a társaság ügyeiről szerzett értesüléseket üzleti titokként megőrizni;

k)      gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat;

l)        végrehajtja a tag döntéseit.

3. Az ügyvezetőre vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályok a Ptk. alapján:

a) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült.

b) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet.

c) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.

d) A vezető tisztségviselő - a nyilvánosan működő részvénytársaság részvénye kivételével - nem szerezhet társasági részesedést, és nem lehet vezető tisztségviselő olyan gazdasági társaságban, amely főtevékenységként ugyanolyan gazdasági tevékenységet folytat, mint az a társaság, amelyben vezető tisztségviselő. Ha a vezető tisztségviselő új vezető tisztségviselői megbízást fogad el, a tisztség elfogadásától számított tizenöt napon belül köteles e tényről értesíteni azokat a társaságokat, ahol már vezető tisztségviselő vagy felügyelő bizottsági tag.

A vezető tisztségviselő és hozzátartozója - a mindennapi élet szokásos ügyletei kivételével - nem köthet saját nevében vagy saját javára a gazdasági társaság főtevékenysége körébe tartozó szerződéseket.

4. Az ügyvezetőre vonatkozó kizáró és összeférhetetlenségi szabályok a Civil tv. alapján:

A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt- annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig-,

a) amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki,

b) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel,

c) amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,

d) amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetőleg törölte.

A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt.

5. Megszűnik az ügyvezetői megbízás:

a)      határozott idejű megbízatás esetén a megbízás időtartamának lejártával,

b)      megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén feltétel bekövetkeztével,

c)      visszahívással,

d)      lemondással,

e)      az ügyvezető halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével,

f)        az ügyvezető cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával,

g)      az ügyvezetővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével.             

Az ügyvezetőt a Tag bármikor, indokolás nélkül visszahívhatja.

Az ügyvezető megbízatásáról a Taghoz intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat.

6. A társaság cégjegyzése

A társaság cégjegyzése akként történik, hogy a géppel, vagy kézzel előirt, előnyomott, illetve előnyomtatott cégnév alá az ügyvezető önállóan írja a teljes nevét olyan formában, ahogy azt a hiteles cégaláírási nyilatkozat (aláírás-minta) tartalmazza.”

3.      Az Alapító Okirat egyéb rendelkezései változatlan tartalommal maradnak hatályban.

4.      Az Alapító figyelemmel a 168/2014. (VI. 26.) számú határozatára, miszerint a Társaságot 2014. június 26-ai hatállyal a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény szerinti közhasznú szervezetté alakította át, elhatározza az erre utaló „közhasznú” jelzőnek a társaság nevében és a cégformájában való feltüntetését.

5.      A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert a módosított alapító okirat aláírására és a Cégbíróság előtti eljárásra.

Határidő: a határozat továbbítására – 30 nap

Felelős: T. Mészáros András polgármester

Szavazás módja: titkos szavazás, minősített többség szükséges.