Tisztelt Közgyűlés!
A közfoglalkoztatás korábbi rendszerét 2011. évtől kezdődően a Nemzeti Közfoglalkoztatás Programja váltotta fel, amelynek legfőbb célja, hogy minél több munkára képes és kész aktív korú szociálisan rászoruló ember számára biztosítson munkalehetőséget. Mindez a foglalkoztatási és szociális tárgyú jogszabályok módosítása mellett az eddig többféle forrásból finanszírozott közfoglalkoztatási formák átalakulásával is együtt jár.
A Nemzeti Közfoglalkoztatási Program lényege, hogy pályázat keretében igényelhető támogatások felhasználásával valósul meg. A települési önkormányzatok, és az állami infrastruktúrát kezelő gazdálkodó szervezetek mellett a program keretében a kis- és közepes vállalkozások is részesülhetnek a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó támogatásból.
2011. január 1-jétől megszűnt a közcélú foglalkoztatás, a munkaügyi kirendeltségek által támogatott közhasznú munkavégzés és a hagyományos központi közmunkaprogram, a közfoglalkoztatás pedig a Munkaerő-piaci Alapból kerül finanszírozásra. Az új rendszer a munkaügyi kirendeltségekkel való szoros együttműködést, folyamatos párbeszédet feltételez, hiszen a szociálisan hátrányos álláskeresőkről való gondoskodás közös felelősségen alapul. A közfoglalkoztatás csak a munkaügyi kirendeltség közvetítésével valósulhat meg.
A közfoglalkoztatás típusai:
1. Önkormányzati rövid időtartamú közfoglalkoztatás (napi 4 órás munkaidő): a települési önkormányzatok mindennapi közfeladatai ellátását segítő támogatás.
Rövid időtartamú (napi 4 órás munkaidő) közfoglalkoztatás: A 2015. évben nem került tervezésre.
2. Önkormányzati hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás (napi 6–8 órás munkaidő): A közérdekű célok programszerű támogatása.
A teljes munkaidős közfoglalkoztatásba elsősorban a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak vonhatók be. Abban az esetben, ha a benyújtott kérelemben megjelölt munkakörre a kirendeltség nem tud megfelelő olyan munkaerőt biztosítani, aki jogosult a foglalkoztatást helyettesítő támogatásra, akkor más álláskeresőként nyilvántartott személy foglalkoztatása is támogatható.
A foglalkoztatás időtartama 12 hónapra tervezhető, és napi 6-8 órás munkaidőben történik. Átlagosan 85 %-os a bérköltség támogatási intenzitás, és a közfoglalkoztatási bérek és járulékok mellett a foglalkoztatással összefüggő közvetlen költségek is érvényesíthetők a bér- és járuléktámogatás legfeljebb 20%-ának mértékéig.
A kérelemmel összefüggő tennivalók és eljárások tekintetében a közigazgatási hatósági eljárásról szóló 2004. évi CXL. törvény szabályai szerint kell eljárni. A kérelem támogatásáról a munkaügyi központ kirendeltsége mérlegelési jogkörben dönt a kérelem beérkezését követő 30 napon belül. Abban az esetben, ha a kirendeltség nem tudja biztosítani a kérelem teljes támogatását, minimum egy esetben egyeztetnie kell a kérelmezővel a döntést megelőzően.
A kérelem pozitív elbírálását követően a kérelmezővel a kirendeltség hatósági szerződést köt, melyben részletesen rögzítésre kerülnek a támogatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek, a támogatás elszámolására vonatkozó szabályok. A foglalkoztatást csak a hatósági szerződés megkötését követően lehet megkezdeni, a foglalkoztatottakat a kirendeltség közvetítheti ki a közfoglalkoztatóhoz.
Az intézmények (94 fő) valamint a Polgármesteri Hivatal (5 fő) vonatkozó igényeit az előterjesztés 1. illetve 2. számú mellékletei tartalmazzák.
A közfoglalkoztatás 85 %-ban finanszírozott, de az elszámolás utólag történik, így a bér- és járulék összegét szükséges az Intézmények és a Hivatal részére biztosítani, melyet a Kirendeltséggel történő elszámolás után az Önkormányzat részére visszatérítenek.
Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a mellékletben szereplő összeg átcsoportosítását Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. és 2016. évi költségvetésében szíveskedjen biztosítani!
Érd, 2015. február 10.
|
T. Mészáros András |
HATÁROZATI JAVASLAT
Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése kötelezettséget vállal arra, hogy az önkormányzat 2015. és 2016. évi költségvetésében a közcélú foglalkoztatás pályázatának önrészéhez szükséges fedezetet az intézményi, illetve hivatali igények figyelembevételével (6-8 órás foglalkoztatás, 12 hónap időtartam) 16 876 243 forint összegben biztosítja.
A Közgyűlés felhatalmazza a polgármestert, hogy a határozatnak megfelelő előirányzat-módosítást a költségvetési rendeleten vezesse át az általános tartalék terhére.
Határidő: 2015. évi költségvetés soron következő módosítása
Felelős: T. Mészáros András polgármester
Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.