Tisztelt Közgyűlés!

A 2014-2020. évi Európai Uniós fejlesztési ciklus tervezése során az elmúlt két évben jelentős változások mentek végbe, többször módosult a kiírás, az operatív program tartalma. A minisztériumi egyeztetések során elhangzott, hogy mindennemű változás az Európai Bizottsággal folytatott egyeztetések nyomán következett be, így a hazai rendszernek le kellett követni a folyamatot. A sikeres egyeztetések eredményeképpen a Közép-Magyarországi Régióra vonatkozó Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programot elfogadták Brüsszelben. A legutolsó változásokat a hazai rendszerben most vezetik át, melynek következményeképpen módosítani szükséges a 2014-2020-ra vonatkozó fejlesztéseket tartalmazó Integrált Területi Programok tartalmát. 

Az 1803/2013. (XI.8.) Korm. határozatot módosító, a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program tervezésének egyes szempontjairól, valamint az operatív program területi és ágazati tervezési jogkörbe utalt forrásainak megoszlásáról szóló 1707/2014. (XII. 3.) Korm. határozat rögzítette a VEKOP forrásainak újraosztását. Ennek értelmében, az operatív programban az ágazati források tervezési keretére a teljes keretösszeg 87,07 %-át, a területi szereplőknek összesen 12,93 %-át különítették el. A területi szereplők közül Budapest Főváros Önkormányzata 7,61%, Pest Megye Önkormányzata 5,04%, Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata 0,28 %-ban (összegszerűen 0,8 Mrd Ft) részesül.

Még 2014 novemberében az önkormányzat a területfejlesztési koncepcióra és az integrált településfejlesztési stratégiára alapozva összeállította az Integrált Területi Programot (a továbbiakban: ITP), amelyet a VEKOP forrásaiból biztosított indikatív tervezési keret terhére a város megvalósítani tervezett 2014-2020 között. A fenti 1707/2014 (XII. 3.) Korm. határozat alapján az ITP indikatív projektlistát módosítani kellett, ugyanis a határozat egyrészt lecsökkentette a forrás mértékét, másrészt egy teljesen új eljárásrendet irányoz elő a források lehívására (Területi Kiválasztási Rendszer –TKR). Ezen okok miatt szükséges volt tartalmilag is módosítani a város ITP-jét. 

A fentiek alapján tehát a 2014-2020-ban tervezett projektek listáját ismét át kellett alakítani, és az újabb értelmezés szerint összeállítani. A listát kibővítettük, tekintettel arra, hogy a fejlesztési keret akár önkormányzati, akár állami forrásból származik, ezért tartalmazza az elképzelések mellé a társítható a forrás megjelölését is.

A város a következő hat évre vonatkozó fejlesztéseit ágazati beavatkozások szerint csoportosítva alakította ki. Ebből hozott létre egy célrendszert, amelyet a mellékletben szereplő célfa címszavakban tartalmaz.

Az intézményfejlesztés kiterjed Érd Megyei Jogú Város oktatási, nevelési, szociális és egészségügyi intézményeinek fejlesztésére a minőségi közszolgáltatások érdekében. A város számos olyan közszolgáltatást nyújtó intézménnyel rendelkezik, melyek többsége erősen leromlott fizikai állapotban van. Az oktatási intézmények közül azonnali beavatkozást igényel például a Batthyány Általános Iskola, valamint a Teleki Sámuel Általános Iskola. Több óvodai létesítmény műszaki-infrastrukturális rekonstrukciót (pl. energiatakarékossági beruházást) igényel, valamint új férőhelyek létrehozását. A szociális intézmények nagy része szintén elavult állapotú. A város tervei között szerepel a különálló, és így gazdaságtalanul üzemeltethető szociális intézmények koncentrálása, egy korszerűbb és gazdaságosabb működtetés érdekében. Továbbá a hiányolt és szükséges Érd járási bíróság és ügyészség létrehozása is szerepel az állami feladatot ellátó intézmények fejlesztése között.

A közműfejlesztés tekintetében azonnal szükséges megkezdeni a csapadékvíz elvezetésére vonatkozó tervdokumentáció előkészítését. További prioritások között szerepel az ivóvízellátás biztonságának növelése érdekében az Ercsi vízbázis bekapcsolása, a városi hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése (II. ütem). Kiemelt szereppel rendelkezik a közlekedésfejlesztés terén a kerékpárút-hálózat turisztikai központú fejlesztése (különös tekintettel a Duna-partra) és a települési összekötő utak, csomópontok rendezése, a nagy forgalmú közúti csomópontok rekonstrukciója a biztonságos közlekedés érdekében.

A helyi gazdaságfejlesztés fellendítésében kiemelt szerepe lesz a kisvállalkozások támogatásának, a vállalkozói falu (inkubátorház) létrehozásával, amely a már meglévő vállalkozások mellett, kedvező feltételekkel és a szükséges szolgáltatási környezettel új vállalkozások megalakulását is elősegítheti. Az ipari tevékenységet folytató, közepes- és nagyvállalkozások számára pedig szükséges előkészíteni a Benta Gazdasági övezet cca. 100 hektárnyi területét. A kerékpáros fejlesztéssel integráltan Érd-Ófalu Duna-menti gyógy- és kulturális turisztikai célú fejlesztés is megindulhat. 

A beruházásokhoz szükséges keretet az alábbi forrásokból lehet biztosítani:

 

  1. A 2014-20-as Európai Uniós tervezési ciklus Integrált Területi Program alapján biztosított forráskeretből

  2. Az állami költségvetésből biztosított önkormányzati beruházásra fordítható forrásokból

  3. Az állam Európai Uniós ágazati forráskeretéből (Pl. KLIK beruházások – Teleki-, Érdligeti-, Bolyai Általános Iskola)

  4. Az állam hazai beruházási forrásaiból

  5. Önkormányzat saját beruházási forrásaiból 

A továbbiakban az Integrált Területi Program tervezésmenete szerint 2015. március 2-án szükséges leadni az ITP útmutató alapján az első körös intézkedési szintű forrásallokácós és indikátorvállalási javaslatot a területi szereplők részéről. 2015 áprilisában, amikorra  rögzülnek a kiválasztási rendszer és a tervezési keretek, az Irányító Hatóság számára meg kell küldeni az ITP-t minőségbiztosításra. Ehhez még nem szükséges a Közgyűlés döntése, mert a minőségbiztosítás során felmerült javaslatokkal, esetleges korrekciókkal a végleges, Közgyűlési határozattal megtámogatott ITP-t majd májusban szükséges benyújtani. A véglegesített ITP-ket júniusig a Kormány döntésével fogadják majd el, és ezt követően azonnal megindulnak a projekt-előkészítő szakmai egyeztetések. Az első szerződéskötések várhatóan 2015 szeptemberében indulhatnak. 

A városban tervezett nagyobb volumenű ágazati fejlesztések megvalósítása érdekében a polgármester egyeztetéseket kezdett az illetékes minisztériumok vezetőivel a város területén megvalósuló projektek megfelelő szakmai előkészítéséről. A tárgyalások során a város vezetése kérte a minisztériumok képviselőit, hogy a fennálló helyzet miatt, - miszerint a 2014-2020-as Európai Uniós programozás során 0,8 Mrd Ft dedikált forrásban részesülünk -, biztosítsanak Érd számára kompenzációt hazai forrásból. 

Bizonyos projektek esetén ugyanakkor mihamarabb szükséges az előkészítést megkezdeni, és a tervdokumentációkat előállítani. Ezek az alábbiak: 

  1. Érd Megyei Jogú Város csapadékvíz-rendezési projekt;

  2. Batthyány Általános Iskola fejlesztési projekt;

  3. Fácán közi Óvoda rekonstrukciós projekt. 

A fentieknek megfelelően összeállítottuk az indikatív projektlistát, amelyet mellékeltünk.

Kérem, a Közgyűlést, hogy az előterjesztés megtárgyalását követően a határozati javaslatot fogadja el!  

Érd, 2015. február 23.

 

Simó Károly

 

HATÁROZATI JAVASLAT 

  1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a melléklet szerinti indikatív projektlistát, és felhatalmazza a Polgármestert, folytasson tárgyalásokat a projektek finanszírozása érdekében.

  1. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy kezdje el a csapadékvíz-rendezéssel, a Batthyány Általános Iskolával és a Fácán-közi Óvodával kapcsolatos fejlesztések előkészítését, beleértve a szükséges tervezéseket. 

  1. A Közgyűlés felhatalmazza a Polgármestert, hogy a szükséges egyeztetések lefolytatása mellett az Érd Megyei Jogú Város számára biztosított keret alapján készítse el és nyújtsa be a Nemzetgazdasági Minisztérium számára Érd Megyei Jogú Város Integrált Területi Programját.

  1. Az Integrált Területi Program előrehaladásáról a Polgármester legkésőbb a Közgyűlés 2015. szeptemberi ülésén tájékoztatást nyújt. 

Határidő: A Közgyűlés 2015. szeptemberi ülése 

Felelős: T. Mészáros András polgármester 

A szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többségszükséges

 

Melléklet