Tisztelt Közgyűlés!

Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 9. § (1) bekezdésben foglalt lehetőséggel élve, a 285/2007. (XI.22.) határozattal elfogadott Lakosságorientált Rendőrkapitánysági Koncepció végrehajtása érdekében a város köz- és vagyonbiztonságának, közrendjének, közlekedési rendjének javítása, valamint az ehhez szükséges személyi és technikai feltételek biztosítása érdekében minden év március 31. napjától a következő év március 31. napjáig terjedő időtartamra megállapodást köt.

A megállapodás alapján az Önkormányzat a város közbiztonságának javítása érdekében, évente eltérő óraszám finanszírozásával, meghatározott összegű költségvetési előirányzatot biztosít a PMRFK útján, célzottan az Érdi Rendőrkapitányságnak, illetve az állományában lévő és a feladatok végrehajtásában résztvevő rendőröknek. Erre olyan módon kerül sor, hogy az Önkormányzat havonta utólag – az előző hónap feladatellátása alapján – megbízási díjat fizet a feladatot ellátó rendőröknek. A megbízási díj összege bruttó 1.800,- Ft/fő/óra.

Az Önkormányzat 2014. és 2015. évi költségvetésében 4470 óra erejéig 10.000.000 forint keretösszeg került elkülönítésre a feladat finanszírozására.

Mivel a megállapodás évenkénti megújítása nem költségvetési évhez kötődik, ezért az adott évi megállapodás megkötéséhez minden évben nyilatkozni kell az áthúzódó kötelezettségvállalás tekintetében. A Közgyűlés tehermentesítése érdekében azt javaslom, hogy a Közgyűlés fejezze ki a megállapodás folyamatos fenntartására vonatkozó szándékát és nyilatkozzon, hogy - az önként vállalt feladatok között - az adott év pénzügyi lehetőségeinek függvényében a forrás biztosítására kötelezettséget vállal.

Ennek megfelelően kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy a feladatellátás folyamatos biztosítása érdekében a határozati javaslatot fogadja el!

Érd, 2015. február 10.

 

T. Mészáros András

HATÁROZATI JAVASLAT

  1. Érd Megyei Jogú Város Közgyűlése a város köz- és vagyonbiztonságának, közrendjének, közlekedési rendjének javítása, valamint a városi rendezvények biztosításához szükséges személyi és technikai feltételek biztosítása érdekében 2015. március 31-jétől 2016. március 31-ig terjedő időtartamra együttműködési megállapodást köt a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal. A feladat ellátásához szükséges fedezetet a Közgyűlés a 2015. március 31. napjától 2016. március 31. napjáig terjedő időszakra 10.000.000 forint összegben biztosítja, amelyet a város 2015. és 2016. évi költségvetésébe betervez.

  2. A Közgyűlés a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötött együttműködési megállapodás keretében a szabadidős rendőrökkel ellátott feladatok végrehajtására, valamint a városi rendezvények biztosítására a mindenkori költségvetési tervezési lehetőségek figyelembe vételével - önként vállalt feladatként - kötelezettséget vállal.

    Határidő: megállapodás megkötésére: a határozat szerint

    Felelős: T. Mészáros András polgármester

    Szavazás módja: nyílt szavazás, egyszerű többség szükséges.